2020.05.31. 14:16 – Gnosis

Mondogatásra való - megjelent egy új Guruzsmás-kiadvány

guruzsmasband.jpg

Kedvenc etno/folk/punk/alter/crossover zenekarunk, akik még mindig Bartók Béla szellemiségét éltetik tovább dalaikban kellően laza hozzáállással, megjelentett egy új EP-t nemrég. A zenekarról, a kislemezről Bencze Tibor, a zenekar vezetője mesél nekünk. Olvasásra és mondogatásra való:

A Guruzsmás a 2018-as Akik mindig elkésnek után jó ideig csak koncertezett és a felállás is jelentősen átalakult. Háklár Tamás (gitár), Dallman Kristóf (basszus) és Szabó Csaba (brácsa) kiléptek a zenekarból. Kristóf helyére Barkóczi Richárd került. Úgy döntöttek négyen maradnak, ami jóval nyersebb hangzást eredményezett, ugyanakkor egyszerűsítette a zenekar működését. Hosszú felkészülési időszak után viszonylag sok helyen játszottak, Fekete Zaj, Tilos Születésnap, Visegrádi Világzenei Napok.

2019 júniusában nyertünk egy pályázatot, amit az Utopia Studio hirdetett meg. Itt profi körülmények és maximális szakmai támogatás mellett rögzítettük az EP-n hallható számokat. Olyan hangszerek és megoldások is vannak rajta, amiket élőben nem sikerült visszaadni. Próbáltunk ellépni az Akik mindig elkésnek-től és kombinálni azt a korábbi időszak ősenergiájával. A dimenziókapu pedig megnyílt és beljebb kerültünk egy lépéssel. A konkrét dalokba beemelt népihangszerek kellemesen megfűszerezték a dalokat. Az Újévkor-ra nagyon büszke vagyok. Ebben Árvai Levente barátom saját készítésű hangszere is megszólal. Az anyag a bandcamp oldalunkon kívül tizenöt különböző virtuális platformon is megjelenik a Record Union jóvoltából. A Guruzsmás a jövőben nem tervez fellépést. Ez volt az utolsó rögzített anyag ezzel a felállással. Ennek értelmében a lemez fizikai formátumban nem jelenik meg. Egyelőre dobos után kutatva csak felvételeket fogunk csinálni. Rengeteg a megvalósításra váró ötlet. Ezeken már dolgozom. Úgy érzem az egyik legerősebb anyagunk van úton.

--

 A magunk részéről elmondunk egy zsolozsmát a Guruzsmáért, jó lenne ha még sokáig zenélnének nekünk.


punk album etno guruzsmás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.