2020.08.05. 08:08 – Prieger Zs.

Bukowskitól a Red Hot Chili Peppersig - Beszélgetés Pritz Péterrel írásban és a Wanted Podcastben

flea_cut.jpg

Az LSD gyerekeknek című könyv nem szokványos zenész-önéletrajz, érzékenyebb, belemenősebb, s nem pusztán csak azért, mert egy világsztár írta, sőt éppen annak ellenére izgalmas alkotás. Flea, a Red Hot Chili Peppers emblematikus basszusgitárosa napokban magyarul is megjelent könyvében ügyesen egyensúlyoz betépett koncertbeszámolók és könnyes sztorik között. A letehetetlen mű fordítójával, Pritz Péterrel beszélgettünk. 

Több zenei könyvet fordítottál már, szóval amolyan rutinos öreg róka vagy ebben a műfajban, na de miben volt más Flea sztorija, mint a többi?

Ha nagy szavakat akarnék használni, akkor azt mondanám: abban, hogy e könyvben nem csak egy szokásos rock and roll-történetfüzért kapunk, hanem a szerző gyakorlatilag feltárja előttünk a lelkét. Azt hiszem, ez a legszemélyesebb rock and roll-memoár, amit eddig fordítottam, illetve olvastam. Már-már zavarbaejtően sokat tudunk meg Flea belső világáról, gondolatairól, érzelmeiről, családi viszonyairól, barátairól, de még a barátai anyjáról is.

Amúgyis hiperérzékeny zenészként van számontartva, szóval nem egy szokásos tufa arc, akikből Dunát lehetne rekeszteni a popbizniszben.

Nem, valóban nem. Flea – mint oly sokan, akik a zene világában alkotnak –, megmaradt gyereknek, és ugyanazzal a lelkesedéssel élte és éli le az életét, mint amilyen nyolc-tíz éves korában jellemezte, amikor először ráeszmélt a zene varázsára. Direkt megnéztem, a “szeret” szó 240-szer szerepel a könyvben valamilyen formában, ami már önmagában jelez valamit. Csak összehasonlításképp, Bruce Dickinson Mire való ez a gomb? című önéletzrajzában a “szeret” szó 100-szor fordul elő, pedig ő sem egy érzéketlen figura. Egyébként, ez az érzékenység talán vízválasztó is lehet: elképzelhető, hogy valakinek ez már sok, míg mások - remélem a többség - együtt érzékenyülhetnek el vele és együtt könnyezhetik meg életének nehezebb vagy épp felemelőbb pillanatait. De persze nem csak sírás-rívás van, elképesztő történenek követik egymást, meg szuper betépett koncertbeszámolók a múltból, aztán remek, kimerevített szociófotók, és nem mellékesen megismerhetjük a 80-as években formálódó Los Angeles-i punk szubkultúrát, és a Red Hot Chili Peppers megalakulásának előzményeit – belülről.  

Mennyire játszott be a személyes elfogultság a fordításban?

Mivel úgy alakult, hogy a Red Hot Chili Peppers lett életem egyik legfontosabb zenekera - 1991-ben kapcsolódtam rájuk, a Blood Sugar Sex Magik megjelenésének idején -, mindig örülök neki, ha valamilyen módon foglalkozhatok velük. Az előző két Red Hot Chili Peppers-könyv elkészítése után szerencsére Flea önéletrajzának fordítására is engem kért fel Szász Zsolt barátom, a Helikon igazgatója, akivel tizenöt éve csináljuk a Bukowski-életműsorozatot. És azért is örülök, hogy végül elkészülhetett a könyv, mert volt olyan pillanat, amikor már lemondtunk arról, hogy valaha is megjelenik. A kiadás jogait évekkel ezelőtt vette meg a kiadó, és kábé egy évvel később derült ki, hogy Flea akkor még egy sort sem írt a könyvből. Úgyhogy mi már lassan öt éve várjuk ezt a pillanatot. Mármint azt, hogy kezünkbe vehessük az LSD gyerekeknek című kötetet. 

Többször is találkoztál már az RHCP tagjaival. Sőt, régebben akár Anthony Kiedis-hasonmásversenyen is indulhattál volna.

Igen, van egy kép rólunk Anthony Kiedisszel, amikor a 96-os budapesti koncert előtt a Várban interjút készítek vele. Vértes György barátom csinálta a fotót, életem egyik legkedvesebb pillanata: ülünk egymással szemben seggig érő hajjal, és elmélyülten figyelünk egymásra. Szerencsére többször is volt alkalmam találkozni velük – Los Angeles-i vécékben, párizsi hotelekben, pesti várakban, berlini backstage-ekben – (nem nagyképűségből, csak így alakult az élet), és mindig nagy élmény volt, hogy mennyire kedvesek, közvetlenek, emberközeliek és nyugodtan, ugyanakkor vibrálóan intenzívek, holott például a párizsi találkozáskor már világsztárok voltak, és addigra már nagyon sokszor megjárták a hadak útját. Tehát lehettek volna tartózkodó, lekezelő faszfejek is, mint például Dave Mustaine, amikor itt játszott a Metallica előtt. 

Nagy RHCP-rajongás kívánkozik ez egy ilyen könyv lefordításához? Vagy a fordító egyben mindig rajongó is?

Hál Istennek általában olyan könyveket fordíthatok, amelyek írójáért rajongok, de nyilván nem szükséges egy szerzőért rajongani ahhoz, hogy le lehessen fordítani a könyvét. Viszont a munkát megkönnyíti az, ha képben vagyok az adott szerző életével, mert úgy kevesebbet kell ellenőrizni a szöveget vagy utánanézni olyan dolgoknak, amiket nem tudok. Néha előfordul, hogy az eredeti kötetben vannak tévedések, és azokat szeretem kijavítani. Flea könyvének fordítása viszont olyan sokáig tartott, annyit kellett az elképesztő agymenésein agyalni, hogy olyan volt, mintha egy fél évig minden este beszélgettem volna vele Facetime-on, és hallgattam volna, hogy az életéről mesél. Ebből a szempontból nagyon jó, ha az ember rajongó, mert egy fél évet nem töltenék el olyanokkal, akiket nem szeretek. 

Wanted Podcast #7 – Bukowskitól a Red Hot Chili Peppersig, beszélgetés Pritz Péterrel

Évtizedek óta dolgozik zenei újságíróként, megveszekedett zenerajongó, közben lefordított egy kupac Bukowski-könyvet és egy csomó zenészéletrajzot, legutóbb éppen a Red Hot Chili Peppers-basszusgitáros, Flea LSD gyerekeknek című könyvét. Pritz Péterrel beszélgettünk cirkuszi súlyzókról, a fordítói munka kihívásairól és arról, hogy milyen egy Los Angeles-i klotyóban és bárpultnál összefutni a Red Hot Chili Peppers tagjaival.

Nagy “amerikás" vagy, ez köztudott, Flea mennyiben tipikus “amerikai hős”?

Hát, tudjuk, hogy Hunter S. Thompson már 1971-ben csúnyán leszámolt az amerikai álommal a Félelem és reszketés Las Vegasban, de ha valami amerikai hőssé teszi őt, akkor az az, hogy egy ausztrál, alacsony növésű, félénk, nem kimondottan jóképű bevándorló, aki négy vagy öt évesen kerül Amerikába, a világ egyik legnagyobb zenekarának alapítója és fenomén basszusgitárosa tud lenni úgy, hogy közben milliók életére van hatással a világban csak azáltal, hogy azt csinálja, amit szeret. Úgy, hogy igazából nem készült rá, “csak” spontán felállt a feladathoz, és őserőből, tehetségből, pszichotikus látképekből táplálkozva és végtelen szorgalomból végignyomta az életét. 

Többek között Bukowski műfordítója is vagy. Flea pedig mélyen megélt lelkesedéssel ír önéletrajzában irodalmi élményeiről, így Charles Bukowskiról is. Mi a közös szál bennük?

Hú, azt most nagyon hosszú lenne kifejteni, de hadd mondjam el hármunk közös szálát, ami számomra a könyv fordításának érzelmi csúcspontja volt. Flea hosszú oldalakon taglalja kedvenc íróit. Nem szoktam előre elolvasni a könyveket, amiket fordítok, azért, hogy valamennyire “olvasó" tudjak maradni, és érdekeljen, hogy mi fog következni. És egyszer csak bekerül Charles Bukowski a képbe, akivel fordítójaként - képzeletben - az elmúlt tizenöt évemet töltöttem. Flea pedig - számomra váratlanul - elmeséli a vele való találkozását. Egy Los Angeles-i kocsmában futott össze vele - hol máshol? -  és megemlítette neki egyik kedvenc versét, amit Bukowski az egyik (saját) macskájáról írt Egy kurva kemény rohadék története címmel. Amit huszonévvel később történetesen én fordíthattam le magyarra. Úgy, hogy – eddig a pillanatig, egymástól függetlenül – mindkét ember jelen van az életemben lassan harminc éve. És ez a vers egy olyan kötetben jelent meg (Macskák), aminek a borítóját és illusztrációit Dr. Máriás készítette. És ültem éjjel a gép előtt, és hirtelen összeállt az elmúlt 25 évem egy nagy képpé. Aztán elbőgtem magam.

A következő könyv, amit fordítasz, az amerikai hip-hop szcénáról szól. Mikor készülsz el vele, mikor jön ki, mi az, amit eddig nem tudtál a erről a kemény sztoriról és nagy hatással volt rád. 

Igen, Original Gangstas a címe, és egy gigantikus tanulmány a gangsta rap történetéről. A CSER kiadó adja ki, még nem tudni, mikor, de reméljük, hogy még az idén. Az Original Gangstas gyakorlatilag egy gangsta rap enciklopédia lesz, csak nem szószedetben, hanem folyamatában. Mindegyik oldalán vannak olyan sztorik, flessek, amiket eddig nem tudhattunk erről az egészről. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk – papíron. Azért is haladok vele lassan, mert minden olyan számot, videoklipet meghallgatok, megnézek, ami felmerül a könyvben. De ha végre elkészül, remélem ez lesz itthon "A gangsta rap Biblia’.

Az utolsó szó jogán: miért ajánlod Flea önéletrajzát?

Sok minden más mellett azért, mert ilyen vallomásokkal van tele:

Amikor egy groove-ot játszom, akkor a természet munkál rajtam keresztül, és nálam soha senki nem fogja azt intenzívebben játszani. Olyankor megszabadulok az elme börtönétől, egy kölykeit védelmező grizzly anyamedve vagyok, és az sem érdekel, ha meghalok. Tökéletesen megbízom az állati ösztönömben. Elengedek minden gondolatot, megszűnik körülöttem a világ, és KINYÍROM azt a groove-ot. A szívemben lévő fájdalom váltja meg a repülésre a jegyet, és abban a pillanatban, amikor eljön az ideje, hogy a forrásból merítsek, és nyomjam a zenét, lemondok minden földi vágyról. Én pusztán a groove lehetek, semmi más, a világot meg leszarom, azért, hogy felemelhessem.

Az LSD gyerekeknek néhány napja jelent meg a Helikon kiadó Trubadúr sorozatában, és a Popshop webáruházában is megvásárolható. 


könyv podcast red hot chili peppers önéletrajz wanted flea pritz péter



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.