2020.01.27. 11:40 – dankógábor

Itt van David Lynch és Jack Cruz közös kislemeze

monkey2.jpg

Lehet többeknek feltűnt, hogy január 20-án kijött egy 17 perces meglepetésfilm a Netflixen What did Jack Do? címmel, amit David Lynch írt, rendezett és a főszerepet is játssza. Utóbbit párban Jack Cruzzal, aki önmagát alakítja, és gyakorlatilag egy bűnügyi kihallgatást láthatunk, mert Cruz teljesen kiborult, hogy valaki zaklatta a nőjét, a szintén önmagát alakító Jack Cruzt. Igaz, Toototabon csak a film végén tűnik fel, amiben amúgy szerepel még Lynch felesége is. Ezen kívül van egy dal is a filmben, amit Jack Cruz szerelméhez, Toototabonhoz írt, Lynch-csel közösen. Ezt lehet most meghallgatni egy másik dallal egyetemben, illetve elő is lehet rendelni kislemezen. Ja, amúgy Jack Cruz egy majom, Toototabon pedig egy csirke.


david lynch



2020.01.27. 11:14 – dankógábor

My Chemical Romance, Bring Me The Horizon és Offspring a Volt Fesztiválon

mychemical.jpg

Újabb nevek jöttek a Volt fesztiválra, és ezek között három nagy is van:

  • a több évnyi feloszlott állapot után visszatért My Chemical Romance
  • a tavaly az Electric Castle fesztiválon igen jó koncertet adó Bring Me The Horizon
  • és az Offspring, akiknek mindig örül a nép

Magyarok közül meg olyanok érkeztek, mint a Tankcsapda, a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Kowlasky meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, a 15. születésnapját ünneplő Irie Maffia valamint az AWS és a Supernem. Korábban már nyilvánosságra kerültek olyan nevek, mint Lenny Kravitz, Marshmello, a Pretty Reckless vagy Yungblud. Idén a Volt fesztivál július 1-4-ig tart majd, természetesen Sopronban.


fesztivál volt



2020.01.27. 09:43 – dankógábor

Videón a 2020-as Grammy legemlékezetesebb pillanatai

billie.jpeg

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban kiosztották a Grammy-díjakat Los Angelesben, ahol a legnagyobb nyertes az épphogy nagykorú Billie Eilish lett, aki minden fontos kategóriában elvitte a díjat (testvérével és szerzőtársával, Finneasszel együtt), ráadásul rekordot is döntött, mert ilyen fiatalon még senki nem nyerte meg az Év lemeze elismerést. Nagyot nyertr még Lizzo, aki három kategóriában kapta meg a díjat, de nyert a Cage the Elephant is, akik a legjobb rocklemezt szállították, a legjobb raplemezt Tyler The Creator szállította, a Tool pedig elvitte az egyetlen metálkategória díját. Érdekesség volt még, hogy Ozzy Osbourne és felesége, Sharon adta át a legjobb rapelőadás díját, illetve szomorú aktualitása volt az estének Kobe Bryant halála, aki egyik lányával szenvedett helikopterbalesetet aznap délelőtt, és aki a Grammy-átadó helyszínén húzott le 20 évet az NBA-ben, a Los Angeles Lakers színeiben. Alább ott az összes nyertes, de előtte videón is meg lehet nézni a legjobb pillanatokat. (Fotó: MTI/EPA/David Swanson)


grammy



2020.01.25. 22:05 – dankógábor

Meghalt Sean Reinert, a Death és a Cynic egykori dobosa

sean_reinert_28-1280x720.jpg

48 éves korában elhunyt Sean Reinert. A zenész halálának oka egyelőre nem ismert, csak annyit tudni, hogy a férje talált rá otthonukban, eszméletlen állapotban, majd hívta a mentőket, de már nem tudták megmenteni. Reinert alapító-dobosa volt a Cynicnek, de még mielőtt azzal bármit is megjelentettek volna, feldobolta az egyik legjobb Death-lemezt, a Humant, majd turnéra is elment a Chuck Schuldiner vezette zenekarral, ahol egyébként Paul Masvidal gitárossal zenélt együtt, akivel közösen alapították a Cynicet. A turné után fel is vették, majd 1993-ban kiadták az első Cynic-lemezt, a Focust, ami a progresszív (death) metal egyik kultikus alaplemeze lett. A Cynicből 2015-ben szállt ki, ami után csatlakozott a Los Angeles-i Perfect Beings nevű progrock zenekarhoz, akikkel 2018-ban adott ki lemezt. Magyarországon is többször koncertezett, fellépett nálunk a Cynic-kel is, de a Death előtt tisztelgő Death To All-lal is járt Budapesten.


sean reinert



2020.01.25. 13:29 – Dankó Gábor

Hifista atomháború - Van-e értelme a minőségi kábelnek?

rocket22.jpg

Mióta tavaly belemerültem kicsit a hifi világába, azóta ámulattal tölt el, hogy bármilyen barátságos fórumot pillanatok alatt véres harcmezővé tud változtatni egy olyan, elsőre ártatlannak tűnő kérdés: milyen kábelt vegyek a hangfalamhoz? Vagy: mivel kössem össze a CD lejátszótmat az erősítővel? Ezt irigyeltem meg nagyon, hiszen a nálunk megjelenő Justin Bieber-es, Kanye West-es, Nicki Minaj-os, tankcsapdás, metallicás csörték laza kis hógolyózásnak tűnnek a hifis fórumok kábeles atomháborújához képest. Szóval kértem kábeleket az Audioquesttől, pörgessük fel kicsit az év elejét!


hifi kábel audioquest



2020.01.25. 11:11 – dankógábor

Kómában van a Mars Volta basszusgitárosa

alderete.jpg

Juan Alderete még január 13-án szenvedett biciklis balesetet nem messze otthonától, amiben rajta kívül senki nem volt érintett. A basszusgitáros felesége tette közzé a hírt, amiben azt is elmondta, hogy teljes védőfelszerelésben kerékpározott a férje, de olyan szerencsétlenül esett, hogy agyi trauma érte. Jelenleg is kómában van, és nem lehet semmit sem tenni az állapota javulása érdekében, csak várni. Alderete felesége elmondta, hogy az ilyen típusú agyi sérültek rendkívül változatos felépülést produkálnak. Van aki néhány hét után kijön a kómából, van aki évekig benne marad, és a teljes felépülés is van hogy sikerül, van hogy maradandó károsodás éri. Anne várja az olyanok jelentkezését is, akik esetleg tapasztaltabbak ezzel a betegséggel kapcsolatban. Alderete egyébként csak az első Mars Volta-EP-n és nagylemezen nem szerepelt, a 2012-es feloszlásig a zenekar tagja maradt. 2017 óta Marilyn Manson mellett basszusgitározott élőben.


the mars volta



2020.01.24. 13:25 – dankógábor

Josh Klinghoffert sokkolta, hogy kirúgták a Red Hot Chili Peppersből

josh-klinghoffer-on-rhcp.jpg

Viszont nem lepődött meg rajta. A gitáros egy interjúban elmondta, hogy a zenekar kezdeményezte, hogy John Frusciante térjen vissza a csapatba, majd mikor az elődje-utódja igent mondott, Flea házában közölték vele a hírt. Egyáltalán nem neheztel sem a többiekre, sem Frusciantéra, mert úgy gondolja, hogy ez mindig is az ő helye volt. Azt is elmondta, hogy ez az egész akkor esett volna neki rosszul, ha öt évvel ezelőtt történik, mert akkor úgy érezte volna, hogy csak pótlék, viszont így, 10 év és majdnem három lemez megírása után úgy érzi, hogy bizonyított a poszton. Itt most szemfülesek kiszúrhatták a "majdnem három lemez megírása" részt. Igen, Klinghoffer megerősítette, hogy már az új dalokon dolgoztak, mikor előjöttek ezzel a "térjen vissza Frusciante" dologgal, és a gitáros szerint a vele megírt számokat valószínűleg kukázzák is, hogy tiszta lappal kezdhessenek. Klinghoffer egyébként nem fog unatkozni, ugyanis a Pearl Jam tavaszi amerikai turnéjának vendége lesz a Pluralone, ami gyakorlatilag az ő saját zenekara.


red hot chili peppers josh klinghoffer