2020.02.21. 10:56 – Lángoló

A Meybahar zenekar egészestés programja, külföldről meghívott mesterek és nagyszerű előadók közreműködésével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meybahar_1.jpg

A Meybahar Est koncertsorozatnak egyedi programtematikája és célkitűzése van: összekapcsolni, ami az emberekben és a különböző kultúrákban közös, azonos zenei nyelven szólalva meg a színpadon! (A Meybahar tavay megjelent debütáló EP-jéről itt írtunk) Mindezt vállaltan úttörő módon valósítja meg a zenekar Magyarországon, azáltal hogy ritka és intim felállásokba hívja meg azokat a kedvenc mestereiket és előadóikat, főleg Kis-Ázsia és az Égei-tenger mellől, akikkel tiszteletben tartva a különböző hagyományokat igazi világzenei párbeszéd alakulhat ki.




2020.02.21. 08:24 – Dankó János

Tökéletesen laza popdalok - Ilyen az új Ozzy Osbourne-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ozzyordinary_1.jpg

Ozzy mindenki haverja. Legalábbis az ember nem tud rá másképpen gondolni, csak, mint a haverjára. Annyira szerethető figura, mint kevés ma is élő igazi sztár. Márpedig ő nem csak egy zenei stílus sztárja, hanem egy igazi popkulturális ikon, egy jelenség, aki megkerülhetetlenné vált az évtizedek folyamán. És hogy közben ember tudott maradni, az annak köszönhető, hogy nem szállt el, illetve elszállt, csak a drogoktól meg a piától. Ozzy a mai napig mosolyt csal az emberek arcára, róla elhiszed, hogy tényleg szeret téged, meg mindenkit, aki a színpad előtt van, vagy csak őt hallgatja. És ez nem érzelgős túlzás.


ozzy osbourne ezt hallgasd



2020.02.20. 13:13 – Nihil_AK

Újabb dal Ozzy pénteken megjelenő lemezéről Post Malone vendégszereplésével - It's a Raid

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ozzy_om.png

Új dal érkezett Ozzy Osbourne holnap megjelenő Ordinary Man című lemezéről, It's a Raid címmel. A kifejezetten spontán módon, rövid idő alatt összerakott albumról eddig megjelent számokat már alaposan dokumentáltuk a Lángolón, ahogy az utóbbi hetekben a rengeteg Ozzy-val kapcsolatos hírt is sajnálatos betegsége, és az épp tegnap lemondott turné kapcsán. Bár a korábban megjelent Straight To Hell és az Elton John közreműködésével készült címadó kapcsán továbbra is csak a legjobbakat mondhatom, a most nyilvánosságra hozott számot minden tiszteletem mellett és nagyon nehéz szívvel, de sajnos kénytelen vagyok alapos mellélövésként értékelni.


rock hír metal heavy ozzy ozzy osbourne új dal post malone



2020.02.20. 12:12 – Nihil_AK

Burn In Hell címmel hozott ki új dalt és videót a Today Is The Day

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

today_is_the_day_burn_in_hell.jpg

Február utolsó napján érkezik a kultikus amerikai noise rock, post hardcore, meg még ki tudja milyen stílusba sorolt Today Is The Day friss albuma No Good To Anyone címmel, ennek örömére Steve Austinék pár napja kihoztak egy felvezető videót a Burn In Hell című dalhoz. A háromperces dörgedelem elején még akár csodálkozhatunk is, hogy a fiúk ezúttal milyen dallamosra és közérthetőre vették a figurát magukhoz képest, de aztán persze megjósolhatóan elszabadul a pokol. Hát igen. Vannak, akik egyszerűen csak súlyos zenét játszanak, és meghagyják másoknak a méretes fordított kereszteket, meg a buta nyilatkozatokat arról, hogy ők milyen súlyosak és sátániak. Jövő pénteken érkezik a teljes album!


videó hardcore hír post metal noise egyesült államok today is the day új dal steve austin



2020.02.20. 11:11 – Lángoló Gitárok

A Slipknot és a Prodigy szerelemgyereke - Hallgasd meg a GOLCONDA első nagylemezét!

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gcband2.jpg

Két ember mélyre hangolt gitárokkal beletenyerelt a synth bázisú elektronikus zenébe, mindennek tetejébe internetes mémekkel, társadalmi és globális problémákkal fűszerezték azt - így aposztrofálja magát az első hallásra talán szokatlan, de mindenképpen eredeti zenét játszó GOLCONDA, A zenekar első nagylemeze mától elérhető az összes streaming szolgáltatónál 'Eleven' címmel, amit a hajtás után teljes terjedelmében meg is hallgathattok. 


premier magyar magyarország hír metal electro experimental synth golconda



2020.02.19. 12:13 – Lángoló

Marcus Miller, LP és Nick Mason, a Pink Floyd dobosa a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marcusmillerred.jpg

A már eddig is színes, stílusokon átívelő nemzetközi line-upot felvonultató, alig több mint két hónap múlva nyitó Budapest Park három újabb nevet jelentette ma be. Június 22-én a Pink Floyd mindenkori dobosának zenekara, a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets a Pink Floyd korai időszakának dalaival érkezik Budapestre; július 8-án két évvel első hazai, Parkban adott koncertje után tér vissza LP; július 15-én pedig ismét egy visszatérőt köszönthetünk a jazzlegenda Marcus Miller személyében.


budapest park



2020.02.19. 10:49 – dankógábor

Ilyen élőben Billie Eilish-tól a James Bond-film betétdala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kedden este adták át a BRIT Awards díjait, ahol természetesen élő fellépések is voltak, így el is lőtték a nagy durranást, méghozzá Billie Eilish-t, aki ugye most az új James Bond-film betétdalát énekli. Eilish-on és testvérén, Finneasen kívül az előadáson részt vett Hans Zimmer, aki a dal nagyzenekari részében és hangszerelésében vállalt szerepet, illetve gitárjával színpadra lépett Johnny Marr, a The Smith volt gitárosa is. A fellépés után gigantikus vita indult meg arról mindenfelé a neten, hogy most Eilish tud-e énekelni vagy nem, ugyanis a rajongók szerint az énekesnő (aki amúgy nem olvas többé kommenteket, mert tönkremenne az élete) most bebizonyította, hogy nem csak sutyorogni tud, a másik oldal persze vehemensen hajtogatja az ellenkezőjét. Döntse el mindenki maga!


billie eilish



2020.02.19. 09:47 – dankógábor

K.K. Downing gyakorlatilag alapított egy másik Judas Priestet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kkpriestmontage220.jpeg

K.K.'s Priest néven új zenekart alapított K.K. Downing, aki 2011-ben szállt ki a Judas Priestből, majd duzzogott jó sokat, hogy nem hívták vissza a zenekarba még akkor sem, mikor kiderült, hogy Glenn Tipton nem tud már élőben gitározni a Parkonson-kórja miatt. Ezért aztán most fogta magát, és alapított egy saját Judas Priestet, amiben rajta kívül még két volt Judas Priest-tag szerepel. Az egyik az a Tim "Ripper" Owens énekes, aki Rob Halford kiszállása után felénekelte a kiváló Jugulator és nem olyan kiváló Demolition című albumokat, a másik pedig az a Les Binks dobos, aki a Stained Class és a Killing Machine lemezek mellett az 1979-es Unleashed In The East-en is játszott. Hozzájuk csatlakozott még Tony Newton basszusgitáros a Voodoo Sixből és A.J. Mills gitáros a Hostile-ból, az első lemezen pedig már folyik is a munka. Az egész megalakulás előzménye az volt, hogy Downing tavaly novemberben Ripperrel, Binksszel, Millsszel és Dave Ellefson Megadeth basszusgitárossal adott egy különleges koncertet, természetesen tele Judas Priest-dalokkal.


judas priest kk downing kks priest



2020.02.18. 14:04 – dankógábor

Úgy tűnik Danzig-koncert lesz a FEZEN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

danzig-wacken-2013.jpg

Ugyan a szervezők még nem jelentették be, de egy ügynökségi plakát szerint a Danzig turnézni fog Európában, az első állomás pedig a székesfehérvári FEZEN fesztiválon lesz, július 31-én (a poszt megjelenése után pár órával a FEZEN is hivatalosan bejelentette). Ha jól emlékszünk, Danzig még soha nem lépett fel Magyarországon. Egyszer jutott közel hozzá, mikor 2004-ben a fellépés előtt e-mailben lemondta a fellépést, de sem előtte, sem utána nem járt nálunk. (Aztán lehet igen, de gyors körbekérdezés után sem emlékszik ilyenre senki.) Szóval ennél többet egyelőre nem tudunk, így azt sem, mi lesz felállás, illetve hogy itt is eljátsszák-e a teljes második lemezt, ahogy azt teszik majd a nyáron Las Vegasban, az európai körút után.




süti beállítások módosítása