2020.02.27. 10:58 – Lángoló

Koncertklippel mutatkozik be a Lángolón a Dirty Dawn zenekar

dirty_dawn_2020_01.jpg

Nem foglalkoztunk még itt a Lángolón a Dirty Dawn zenekarral, de ez ezzel a poszttal megváltozik. A pécsi illetőségű hardcore-csapat új videóját mutatjuk be ugyanis, amiről így szólnak ők:

A Wasted Years kislemezünk 2018. decemberében jelent meg a német Kernkraftritter Records gondozásában. A lemez dalaiból a For The Weak-hez és a Wolves-hez már készítettünk egy-egy klipet. Ez most a harmadik a sorban, amit már nagyon vártunk, mert mindig is szerettünk volna egy igazi „koncertvideót”, és hát erre a Still Livin’ tűnt a legalkalmasabbnak. 

Tavaly kétszer is sikerült végig nyomnunk egy-egy kisebb európai turnét, amiken a videó alapanyagát is sikerült rögzíteni. Nagyrészt ezekből készült a klip, amit évszázados cimboránk, Acélos művészúr hegesztett össze a szívünk vágya szerint.

Közben úgy alakult, hogy Farkas Roli helyére Kovács Kornél ült a dobok mögé, így a tavaszi és őszi koncertjeinken (lesz bőven itthon és külföldön is) már ő szaggatja a bőröket. Nyár elején ismét egy pár állomásos külföldi zajongás, addig meg klubozás orrvérzésig. 

Itt az említett videó:


premier dirty dawn



2020.02.26. 14:55 – Dankó János

Dallas - Elolvastuk az Umbrella Academy második kötetét

umbrella2.jpg

Az Umbrella Academy első kötetéről írt cikkben még lehetett azon rágódni, hogy Gerard Way mennyire képregényalkotó, és mennyire rocksztár, de nem túlzás azt állítani, hogy az első kötettel a kilencedik művészeti ág sztárja is lett. Az első sztori nagyon erős volt, az sem lett volna csoda, hogy itt elakad a történet, és nem lesz folytatás. Ezt Way a saját bevallása szerint is óriási kihívásnak élte meg. Na nem azért, mert pénzügyi sikerre hajtott, hanem egyszerűen nem tudta, hogy az Apokalipszis Szvit után hogyan lehet többet, jobbat csinálni művészeti értelemben.




2020.02.26. 12:00 – dankógábor

Jó keményen üssed - Itt a Feed The Mogul új dala és videója

Lángoló Premier

A Feed The Mogul zenekar nem véletlenül nyerte meg tavaly a Rocktóber tehetségkutatót. Aki elindította a fenti videót, egyből rá is jöhetett miért. Az itt bemutatkozó Hit So Hard című dalt a CrewBox Base-ben vették fel Ondecs István "Bigyó" jóvoltából:

Andris (Áldott András) a gitározás mellett nálunk a hangmérnöki posztot is betölti, ő keverte, masterelte az anyagot. Egy egyszerű, de annál nagyszerűbb klipet is forgattunk hozzá, ami Hunor (Ipolyi-Gáts Hunor), illetve az egész zenekar ötletei mellet ismét Zsoldos Dávid keze munkáját dicséri.

Szóval ezt kell tudni a klipről, a jövőről pedig azt, hogy következő megjelenésnek egy minimum öt új számot tartalmazó EP-t terveznek, amihez már a klipeken dolgoznak. Budapesten legközelebb március 12-én játszanak, a The Royal Freakouttal és a Woodstock Barbie-val, "akikkel teremszomszédok vagyunk", illetve egy Seine nevű horvát formációval a Három Hollóban.


premier feed the mogul



2020.02.25. 15:38 – Lángoló

„Nem az a lényeg” - A MoJazzter projekt új dalának villámpremiere

Lángoló Premier

mojazzter.jpg

A MoJazzter elnevezésű friss zalai projekt Monostori János billentyűs-zeneszerző, dalszövegíró (a Flight Mode zenekar, és Hevesi Sándor Színház rendszeres szerzője), és Takáts Eszter dalszerző-énekes közös szerzeményeire épül, ezek közül itt is van az első dal, a Nem az a lényeg. Könnyed, atmoszférikus, lírai dzsesszpop, összetett mondanivalóval. A hangfelvételt, és az utómunkálatokat Köves Marcelnek (Sasy Bt) köszönhetik.


premier mojazzter



2020.02.25. 14:00 – Prieger Zs.

"A fiam is tizenhatodokban mozog” - DJ Bootsie-interjú és -albumpremier

Lángoló Premier

bootsie_o_rsi_andris_img_5086-edit_copy_1.jpg

DJ Bootsie intellektuális hip-hopzenekarozás után először Yonderboi, majd a Zagar zenekar DJ-je volt. Közben konzekvensen építette saját karrierjét, mígnem zeneileg “szingli” lett. Közben számtalan felállású saját projekttel, bemutatókkal, MUPA-koncertekkel és egyéb társművészetekkel kacérkodó performanszokkal vétette magát észre. Frissen megjelent Allegro Identity albumát mutatjuk most be és beszélgettünk is az alkotóval.


premier dj bootsie



2020.02.24. 16:30 – Lángoló Gitárok

Az All Time Low lesz a 5 Seconds of Summer vendége júniusban a Budapest Parkban

all-time-low.jpg

Június 4-én első ízben koncertezik Magyarországon az egyik legaktuálisabb és legjobban futó popzenekar, a 5 Seconds of Summer. Az ausztrál srácok alakulásuk óta három listavezető albumot, számos slágert és olyan előadókkal közös közreműködéseket tudhatnak maguk mögött, mint a Chainsmokers, Julia Michaels vagy Tom Morello. 2020-ra egy új irányt mutató anyaggal készülnek, amit végre a magyar közönségnek is megmutatnak majd június 4-én a Budapest Parkban. A koncert ráadásul abból a szempontból is kuriózum, hogy az este különleges vendége, az amerikai All Time Low első alkalommal ad hazánkban klubkoncertet. További információk a hajtás után! 


budapest punk pop programajánló koncert hír alter all time low budapest park 5 seconds of summer



2020.02.24. 13:45 – Lángoló Gitárok

Jason Derulo, Rudimental, DubFX és Russkaja az idei SZINen

dubfx.jpg

Aki kicsit is képben van a hazai fesztiválfelhozatallal, az tudja, hogy immár hosszú évek óta a SZIN zárja a nyári nagy rendezvények sorát augusztus végén. A Szegedi Ifjúsági Napok ebben az évben is változatos zenei kínálattal, a már megszokott zsebbarát árakkal várja a látogatókat, hazai sikercsapatokkal, és olyan nemzetközi fellépőkkel, mint a ma bejelentett Jason Derulo, a Rudimental, DubFX, vagy a Russkaja. További infók a folytatásban! 


pop programajánló rock fesztivál hír szin elektro russkaja rnb szegedi ifjúsági napok dubfx jason derulo rudimental turbo polka