2020.03.27. 11:30 – Kovács.Attila

Tizenhét perc a búcsút intő huszadik századból - Nyolc év után ismét saját dallal jelentkezett Bob Dylan

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bob-dylan.jpg

Olyan érzés ezt a dalt hallgatni, mint amikor a filmbeli öreg bokszedző, mondjuk Mickey a Rocky első három részében még visszafordul az ajtóból, és jól képen törli a fiatal tacskót, aki azt hiszi, hogy már mindent tud. Vagy hallani, ahogy Walt Kowalski a Gran Torino végén meggyónja Thaonak, amit még a papnak sem mondott el. Önmagában semmit sem árulnak el róla azok a száraz tények, hogy Bob Dylan nyolc év után most először jelentkezett saját dallal, amelyben majd' tizenhét percen át John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásáról énekel, leginkább ráérősen csordogáló zongora és vonós aláfestéssel. Viszont az egészet végighallgatva, elolvasva a szöveget, melyet egy jó fülű kommentelő volt szíves lejegyezni, olyan, mintha a teljes huszadik század intene búcsút Buster Keatonnel, a Beatles-szel, Marilyn Monroe-val, John Lee Hookerrel és a többiekkel. Persze lehet, hogy csak a mostani bizonytalan idők mondatják ezt velem, de akár így van, akár nincs, az biztos, hogy érdemes rászánni az időt. Mutatjuk is a hajtás után! 


folk bob dylan hír blues kennedy egyesült államok új dal singer-songwriter



2020.03.27. 11:00 – Lángoló

Az én babám - Itt van Bongor új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bongorband.jpg

Bongor nem ismeretlen a Lángoló azon olvasói számára, akik töviről hegyire elolvasnak mindent, ami megjelenik nálunk. Tavaly májusban ugyanis itt mutatta be EP-jét, most pedig új klippel jelentkezik. A rapID tehetségkutató Critics’ Choice kategóriájának győztese most egy pörgős, fülbemászóan dallamos és feel-good szövegű számot tett le az asztalra, videóval együtt.


premier bongor



2020.03.26. 18:00 – dankógábor

Fel a fejjel - Itt egy új Kies-videó, a kitartás jegyében

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies_promo_2020.jpg

Új videóval jelentkezett a Kies, amit most itt a Lángolón láthat először a közönség. Ezt mondják dalról:

Ez a dal a februárban megjelent "Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék" című lemezünk egyik tétele, amit most úgy éreztünk, hogy aktuálisabb, mint valaha. A súlyos egészségügyi krízis mellett, rengeteg munkahely megszűnt, sok cég került válságba, és nagyon sokan vannak most kilátástalan helyzetben. 

Szerettük volna az emberek felé azt kommunikálni, hogy tartsanak ki, ebben a nehéz gazdasági, és egészségügyi helyzetben, fogjunk össze, hogy gyorsabban túl legyünk ezen az egészen.


premier kies



2020.03.26. 14:37 – dankógábor

MEGLEPETÉS! Itt van két új Nine Inch Nails-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

atticus-ross-and-trent-reznor.jpg

Ghosts V-VI címmel ma váratlanul megjelent egy (illetve kettő) új Nine Inch Nails-lemez, amiket ingyen le lehet tölteni a zenekar weboldaláról. Egész pontosan az a két lemez címe, hogy Ghosts V: Together és Ghosts VI: Locusts, és a rajongók már rájöhettek ebből, hogy ez a két anyag a 2008-as Ghosts sorozat folytatása, és ahogy azok is, úgy ezek is instrumentális dalok. Trent Reznor azt twittelte róla, hogy

Több órányi zene. Ingyen. Egy részük vidám, más részük nem annyira.

Itt az egész cucc alább is:




2020.03.26. 13:36 – dankógábor

Elmarad a Download fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

donloadcancelled.jpg

A koronavírus miatt elmarad Európa egyik legnagyobb metálbulija, az angliai Download fesztivál. A rendezvényen olyanok léptek volna fel idén, mint a System Of A Down, a Kiss, az Iron Madein, a Deftones, a Korn stb., mindez június közepén lett volna. Azt írják, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a járvány terjedését, és mára teljesen világos lett számukra, hogy nem lehet júniusban egy ilyen fesztivált megrendezni. Valószínűleg a lemondásnak dominó hatása lesz az összes nyári fesztiválra és koncertre, ami erősen érintheti majd a magyar piacot is. Pláne úgy, hogy Gulyás Gergely miniszter ma azt mondta a Kormányinfón, hogy a hazai tetőzés június/júliusra várható, amiben gyakorlatilag az összes buli benne van a nagyobb fesztiválokkal együtt olyanok, mint a Pearl Jam, a Deftones, a Kiss, a System Of A Down, a Korn az Aerosmith vagy a Judas Priest. 


download



2020.03.26. 11:30 – Lángoló

Bélyeg - Itt van a RapID-versenyt nyerő Seekas új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

seekas.jpg

A Saiid, Curtis, Qka Mc és Wolfie által zsűrizett RapID verseny női kategóriájában Seekas dala ütötte ki a nyeregből a többi női feltörekvő rappert (foglalkoztunk már vele itt). Viszont ez nem egy tipikus hip-hop-szám, mert torzított gitár, harsona, kürt, scream és még ska is van benne. A vajdasági gyökerek által a refrén szerbül hangzik el, ami egy gyerek mondókát takar (mint az: ec, pec, kimehetsz). A nyereményből pedig megszületett az alább bemutatkozó videoklip. A szürreális világot Czoller Bence csapata (Jetlag) építette a Bélyeg című dal köré.


premier sin seekas seekas



2020.03.26. 11:29 – dankógábor

Új supergroup Bad Religion- és Refused-tagokból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fake-names.jpg

Május 8-án jelenik meg a Fake Names első lemeze. Nem tudod mi ez? Nem a te hibád, most leírjuk. Szóval a Fake Names énekese Dennis Lyxzén a Refusedból, az egyik gitárosa Brian Baker a Bad Religionből (korábban a Minor Threat alapítója volt, ugye), a másik gitárosa Michael Hampton (S.O.A., Embrace, One Last Wish) a basszusgitárosa pedig Johnny Temple (Girls Against Boys, Soulside), állandó dobos pedig egyelőre nincs. Szóval ők összeraktak egy 28 perces, 10 számos emezt, ami az említett dátumban jelenik meg. Egy dalt meg is lehet róla hallgatni alább, és ez igen jó, dallamos punkrock. Reméljük a többi is ilyen lesz.


fake names



2020.03.26. 10:00 – Lángoló

Tékozló - Itt a The Sign új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A miskolci garázscsapatból profi zenekarrá fejlődött The Sign ezúttal Szikra-díj nyertes Tékozló című dalához forgatott klipet. A frontember, Czinke Máté elárulta, eddig erre az alkotására a legbüszkébb, nem csak azért, mert elismerésben részesült érte:

Zeneileg és szöveglileg is nagyon jól ellenpontoz a refrén a verzéknek. Mindig is közel állt hozzám a tékozló fiúról szóló bibliai történet, amelyben ez a bizonyos fiú idő előtt elkérte apjától a vagyon ráeső részét, majd elszórta, eltékozolta az egészet. Mikor semmije nem maradt, üres kézzel hazatért, de édesapja nem használta ki fölényes helyzetét, hogy porig alázza, hanem magához ölelte, megbocsátott neki, és megünnepelték hazaérkezését.


premier the sign



2020.03.25. 12:25 – dankógábor

Quick Escape - Ismét egy új Pearl Jam-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pj2020.jpg

Pár nap múlva megjelenik a Pearl Jam új nagylemeze Gigaton címmel, szóval a rajongók már nagyon készülhetnek a dologra. Ürüm az örömben, hogy a fizikai kiadások valószínűleg csak akadozva érnek majd el a rajongókhoz a vírusjárvány miatt, de online minden további nélkül lehet majd hallgatni. Ahogy most is lehet alább a Quick Escape című dalt, ami ismét egy szokatlanabb szám, de pont azért jó, ahogy az első kislemez, a Dance Of The Clairvoyants volt a post punkos stílusával. Ez nem post punkos, de nem a megszokott Pearl Jam, hanem amolyan zajos rock. Amúgy a zenekar elvileg júliusban Magyarországra érkezik, aztán majd meglátjuk így lesz-e. Alább az új dal, illetve még lejjebb ott van, ahogy Jeff Ament fertőtleníti és kibontja az új lemezt.


pearl jam



süti beállítások módosítása