2020.06.28. 19:00 – Lángoló

Túlagyalás nélküli súlyos stoner - Bemutatkozik a Solar Yeti

Lángoló Premier

solar_yeti.jpg

Akkor először a száraz tények: a Solar Yeti zenekart 2011 decemberében alapította Herczeg Gábor egykori basszusgitáros és Márta Szilveszter dobos. Több tagcsere után nyerték el a stabil formációt, amelyben Kószó Gábor került gitárosi posztra és Chadaide Zoltán lett az énekes, aki a szaxofont is kezelte. Később Chadaide kilépett, Nacsai Zsolt (The Void) érkezett ének-gitár frontra. Nacsai bekerülésével a meglévő dalokat kicsit átírták, és az újak is más irányba indultak el, keményebbek lettek. Később Herczeg Gábor külföldi munkavállalása miatt 2018 augusztusában úgy döntöttek, hogy vége a közös munkának. Nem sokkal később, rövid újragondolás után ismét összeálltak, hogy a stoner-sludge alapjait, kemény riffekkel ötvözzék. Nacsai a gitárt basszusgitárra cserélte, így megint változott a hangzásvilág, és a zenekar elérte a jelenlegi powertrió felállást.


premier solar yeti



2020.06.27. 13:47 – Lángoló

Augusztus utolsó hetében ismét SZIN - Újabb nevek a fesztiválra!

szin_2020.jpg

Idén is a legrégibb hagyományokkal bíró hazai fesztivál a SZIN, azaz Szegedi Ifjúsági Napok zárja az idén szó szerint pár hétre redukált szezont. A rendezvényre a szervezők most újabb húsz nevet jelentettek be, így augusztus utolsó szerdájatól a pop-rock ismert hazai előadói mellett ott lesznek a Tisza partján a már korábban bejelentett nemzetközi sztárok: Jason Derulo, John Newman, Rudimental Dj és a Russkaja is. További infók a hajtás után! (Fotó: SZIN Facebook) 


ajánló fesztivál hír program szeged szin szegedi ifjúsági napok



2020.06.26. 16:15 – dankógábor

Nálunk már rendes koncertek is lehetnek, Angliában még próbálni sem lehet

bruno-cervera-gi6-m_t_w-e-unsplash_1.jpg

Kissé másképpen tervezi nyitni a szórakoztatóipart az Egyesült Királyság, mint Magyarország. Ott ugyanis hivatalosan még most is szigorúan tiltják a csoportos összejöveteleket, és még csak most adtak ki egy ötlépcsős tervet, hogy hogyan lehetne ezen enyhíteni. Oliver Dowden kulturális miniszter így vázolta fel a visszatérés lépéseit:

  1. engedélyeznék a próbákat, de csak közönség nélkül, természetesen a szociális távolságtartás betartásával.
  2. tévében, rádióban vagy online sugárzott, rögzített előadások, de még mindig közönség nélkül, távolságtartással
  3. szabadtéri előadások közönség előtt, távolságtartással, plusz kipróbálnák a beltéri előadásokat is, de még korlátozottabb számú közönséggel.
  4. az előadások mehetnek már kül- és beltéri helyszíneken, de még mindig limitáltan, távolságtartással. (Mi itt tartunk, illetve kicsit előrébb, mert már távolságtartás sem kell, ahogy maszk sem.)
  5. Minden a régi. (Ez nálunk elvileg augusztus 15-től mehet.)

Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Királyságot jóval nagyobb mértékben sújtja a járvány, mint minket, és nem csak azért, mert sokkal többen vannak, mint mi. A minisztérium szóvivője egyébként azt mondta, hogy az első két lépést már most meg lehetne tenni, a kritikusok szerint viszont elég kiábrándító, hogy semmiféle céldátum nincs bennük. Közben pedig a Music Venue Trust (a brit koncerthelyszínek érdekeit védő alapítvány) jelezte a kormánynak, hogy szükségük van 50 millió font (több mint 19,5 milliárd forint) azonnali tőkeinjekcióra az élőzenei iparágnak, különben sokan végleg be fognak zárni a nyáron.




2020.06.26. 09:49 – dankógábor

Minden, amit eddig tudni lehet az idei Fekete Zajról

feketezaj_cover.jpg

Ahogy azt már itt a Lángolón is írtuk, idén a hazai előadóké lesz a terep az idei Fekete Zaj Fesztiválon, ami bár a világjárvány miatt számos változtatással, de változatlan időpontban és izgalmas formációkkal teheti teljessé a nyarat a komplexebb zenék kedvelőinek. A számtalan zenei stílusból érkező zenekarok mellett a Fekete Lyuk hangulatát felelevenítő programmal is készült a fesztivál, így az újdonság élvezete mellett egészen nosztalgikus hangulatba is kerülhetnek a látogatók. Augusztus 19-22-ig a Mátrában, a Sástó partján, idilli környezetben élvezhetjük a zenei műfajok sokféleségét, amit számos nappali program egészít majd ki. A szervezők idén is számítanak is rajongók segítségére; közösségi támogatói programot indítottak, hogy átalakíthassák a Sástó két szigetét.


fesztivál fekete zaj



2020.06.26. 09:26 – dankógábor

Újabb gigantikus Prince-újrakiadás jön 63 kiadatlan dallal

Szeptember 25-én jelenik meg Prince Sign O’ the Times (vagyis Sign "☮︎" the Times) című, 1987-es nagylemezének az újrakiadása. Ugye Prince 2016-os halála után derült ki, mit is rejt az a bizonyos széf, amiről amúgy volt némi információ, de még így is meglepte a hagyatékot kezelőket. Iszonyatos mennyiségű kiadatlan felvételt találtak, köztük komplett nagylemezeket, amikkel ki tudja mi volt a terve a zenésznek. Az örökséget kezelők viszont tudják mi a tervük, szépen adogatják ki őket, így a most megjelenő nagylemezhez is hozzácsaptak 63 kiadatlan felvétel, amit Prince 1979 májusa és 1987 júliusa között rögzített.


prince



2020.06.25. 14:00 – Lángoló Gitárok

Fúziós progresszív elektronika - Új dalokkal jelentkezett Ziskó Olivér

Lángoló premier

27648.jpg

Ahogy ez már korábbi premierünkben szóba került, egy ideje meglehetősen rendhagyó albumon dolgozik Ziskó Olivér, a számos hazai és nemzetközi formációban érdekelt dobos. A lemezen olyan elismert zenészek bukkannak fel, mint Derek Sherinian, Anthony Crawford, Marius Pop, Mike Gotthard, Papesch Péter, Gudics Martin, Erdei Péter, illetve Kaltenecker Zsolt. A tavaly bemutatott Rise and Fall után most egyszerre két klip is napvilágot látott, ami valójában mindjárt három, mivel a lemez Carnival Of Abundance című szerzeménye mellett a Ghost Notes című dal két változatára két külön videó is készült. Elektronikából, jazzből és progresszív rockból táplálkozó formabontás a folytatásban.


premier magyar magyarország hír progresszív elektro drum and bass experimental fúziós kaltenecker zsolt instrumentális derek sherinian mike gotthard ziskó olivér marius pop papesch péter anthony crawford



2020.06.25. 13:56 – dankógábor

25 milliárd forintot költenének a magyar könnyűzenére

jason-rosewell-askeuozqhyu-unsplash_1.jpg

Nemrég jött a hírt, hogy a kormány részéről tervben van a magyar könnyűzene megreformálása. Első lépésként miniszteri biztossá nevezték ki a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét, Demeter Szilárdot, akinek a feladata, hogy 

koordinálja a magyar könnyűzene megújítását és társadalmiasítását.

Ez borzasztó rosszul hangzik, még a fiatalabbaknak is egyből az ugrik be, hogy volt nekünk egy Erdős Péterünk, aki felülről próbálta megcsinálni a magyar könnyűzenét, kevés sikerrel, de rengeteg bosszúsággal. Azt a szót pedig, hogy társadalmiasítás, nem is nagyon értjük vagyis nem értettük elsőre, aztán a Válasz Online megszerezte Demeter tervét, és abból nagyjából kiderült mit akarnának csinálni.




2020.06.25. 10:24 – dankógábor

Új szólólemezt ad ki a Sigur Rós frontembere, itt van két dal róla

jonsi.jpg

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Sigur Rós gyakorlatilag most nincs. Orri Páll Dýrason ütőhangszeres 2018-ban szállt ki, miután szexuális zaklatással vádolták, és nem akarta, hogy ez bárhogyan is beárnyékolja a zenekart, viszont azóta nem igazán csinál semmit a megmaradt két tag sem. Mármint Sigur Rós név alatt, merthogy a frontember Jónsi most úgy döntött, ideje egy új szólóalbumot kiadni. Ez lesz a második, az első tíz éve jelent meg. A lemez október 2-án jelenik meg, a Bandcampen már elő is lehet rendelni többféle változatban. És hogy ne behallgatás nélkül kelljen ezt megtenni, már két dal is van róla, ráadásul klipesítve. Szóval most a Sigur Rós-rajongók ezzel kell, hogy beérjék, de valószínűleg nem fognak panaszkodni.


sigur rós jónsi



2020.06.24. 15:00 – Lángoló

Meztelenül – Szerelmi vallomás a Kelemen Kabátbantól   

Lángoló Premier

kk_2020_sajtofoto_1.jpg

A Kelemen Kabátban a karantén alatt sem pihent, hiszen május elején egy anyák napi duettel lepték meg a rajongókat, most azonban a jó idő beköszöntével a zenekar egy igazi laza nyári slágerrel szeretnének hódítani.

A legutóbbi Kelemen alkotótábor leglazább dala ez, amit nem véletlenül nyárra tartogattunk. Az utóbbi időben az ilyen hangulatú Kelemen dalok kicsit háttérbe szorultak, de ebbe, és főleg ennek a szintiriff hangszínébe annyira beleszerettünk, hogy mindenképpen meg szerettük volna jelentetni idén nyáron. Mind a dal, mind a klip mindenféle izzadság és megfejtés nélkül gyorsan elkészült, reméljük ez a közönségnek is átmegy és a nyári lazulások megfelelő aláfestése lehet a dal

- mondta el Horváth Boldi a zenekar frontembere.


premier kelemen kabátban