2020.07.10. 11:30 – dankógábor

Bocsánatot kért a Kasabian volt frontembere

tommeighan.jpg

Harmadik fejezetéhez ért a Kasabian körüli bonyodalom. Ugye hétfőn kezdődött, amikor hivatalosan közös megegyezéssel Tom Meighan távozott a zenekarból. Másnapra kiderült, hogy még áprilisban olyan súlyosan bántalmazta menyasszonyát, hogy egy gyerek hívott rá rendőrt, ezért a bíróság 200 óra közmunkára ítélte. Még aznap kiderült, hogy gyakorlatilag azonnal kirúgták a zenekarból, mikor kiderült az eset, és Kasabian többi tagja mérhetetlenül csalódott az énekesben. Most pedig Tom Meighan mindenkitől bocsánatot kért.


kasabian



2020.07.10. 10:00 – Lángoló

Lotfi Begi X Kollányi Zsuzsi feat. DR BRS - Itt a 2020-as EFOTT himnusza

Bár az idei fesztiválszezon nem indul éppen zökkenőmentesen, hiszen több rendezvényt is le kellett mondani a koronavírus-járvány miatt, az EFOTT azon szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült átszervezniük az eseményt egy későbbi időpontra, így a tervek szerint augusztus 26-30. között megtartják a bulit a Velencei-tó északi partján olyan fellépőkkel, mint Flo Rida, a Five, Majka & Curtis, Király Viktor vagy Metzker Viktória. És persze már megszokott, hogy egy ilyen méretű fesztiválnak himnusz is jár, amit idén Lotfi Begi, Kollányi Zsuzsi és DR BRS szállított az EFOTT-nak. Na meg a Venus, ugyanis az egykori zenekar Régi nyár című slágerét gondolta újra a trió. Természetesen videó is jár hozzá, amiről röviden csak annyit kell mondani, hogy földön, vízen, levegőben forgott a fesztiválhimnusz klipje. Az alkotók teljesen kihasználták a Velencei-tavat, ahol kilátóra másztak, hajóra szálltak vagy vonatoztak.


fesztivál efott lotfi begi kollányi zsuzsi dr brs



2020.07.10. 09:00 – Lángoló

Opeth-koncert lesz Budapesten - Nálunk is bemutatja új lemezét a svéd csapat

opeth_1.jpg

In Cauda Venenum címmel, 2019-ben készítette el legutolsó nagylemezét az Opeth, amit a svéd zenekar „szerencsés tizenharmadik”-jának is hívnak, hiszen a kritikák szerint a svédek életművében kevés ennyire lebilincselő, intenzív és kifinomult anyag található, mint ez a 10 dal. A zenekar március 17-én Budapesten, az Akvárium Klubban is bemutatja a korongot; a bulira pedig az izlandi The Vintage Caravan is elkíséri őket.


opeth the vintage caravan



2020.07.09. 11:00 – Lángoló

Balatoni roadmovie a Touch Me Not új videójában

Lángoló Premier

touchmenot_1.jpg

Új videóval jelentkezik a Touch Me Not, amit ők úgy jellemeznek, hogy "kabrióval a magyar tengernél, szélviharban a Balaton közepén", mindehhez pedig egy csapatépítőn forgattak klipet.

Ez a dal olyan lett, mint amilyenek mi is vagyunk. Sikerült egy diszkó-metál dalt összerakni, ami így elsőre furán hangozhat, de ha meghallgatjátok, van benne szintipop a 80-as évekből és lehangolt, duplázós zúzda is

- meséli Kucsera Lilla, a zenekar énekes-basszusgitárosa. Az új szerzeményben a különböző stílusok vegyítése alapkoncepció volt.


premier touch me not



2020.07.08. 12:20 – dankógábor

Családon belüli erőszak miatt ítélték el a Kasabian volt énekesét

kasabian.png

És ezért is tették ki hétfőn a zenekarból, amit itt a Lángolón meg is írtunk. Az eset egyébként idén áprilisban történt, mikor Meighan rátámadt menyasszonyára, és egy hörcsögketrecbe nyomta a fejét, majd egy bottal kezdte ütni. Mindezt egy gyereke előtt, aki kihívta a rendőrséget, de még a hívás közben is lehetett a háttérből hallani, hogy a nő azt kiabálja az énekesnek, hogy szálljon le róla. Meighan beismerte tettét, illetve az is elhangzott a bíróságon, hogy valamilyen szer hatása alatt állt a támadáskor. Végül 200 óra közmunkára ítélték.


kasabian