2020.08.02. 16:16 – ráczmisi

Csángó kaleidoszkóp

Berka együttes: Csángó négy évszak

berka_egyuttes_csango_negy_evszak.jpg

A 2008-ban alakult Berka moldvai csángó táncháza immár 12 éve minden második pénteken megtölti a Fonót. A bő évtized alatt több mint hatszáz felnőtt és gyerek táncházat tartottak, rendszeres fellépői a nyári fesztiváloknak és táboroknak, ezen kívül nagy sikerű koncerteket adtak Európa nyolc országában. Repertoárjukban feltűnnek gyimesi, felcsíki és somogyi muzsikák, valamint középkori zene is. Közreműködtek 2014-ben a Felsütött a nap az égre című népzenei karaoke DVD-n, értelemszerűen ők Moldva tájegységét mutatták be.


berka



2020.08.02. 12:21 – Dankó János

Restless Boy címmel megérkezett a Pain Of Salvation új klipje

pain_of_salvation_2020.png

Panther címmel jelenik meg augusztus 29-én a Pain Of Salvation soron következő albuma. A progmetál zenekar valójában egy Daniel Gildenlöw szólóprojekt, amibe hiába tűnt úgy az előző lemeznél, hogy egy másik dalszerző (Ragnar Zolberg) is belekontárkodhat, a modell nem működött (mondjuk úgy, hogy két nagy ego összeütközött), így Zolberg lábára viszonylag gyorsan útilaput kötöttek. Amúgy az In The Passing Light Of Day egy kifejezetten egységes hangulatú és jó lemez volt, kiemelkedő dalokkal. De Gildenlöwre sosem volt jellemző, hogy egy koncepciónál megállapodna, így a Panther első dalai alapján gyökeresen mást csinált, mint legutóbb.


rock hír metal progresszív pain of salvation új dal



2020.08.01. 17:00 – Boros Gábor

Szombat - Itt a legújabb Origamies-dal

Lángoló Premier

origamies---fbpage-cover-mindenki.png

Pakson komoly múltja van a hip-hopnak, elég csak a Fila Rap Jam győztes Trogazra, az abból alakult Dózisra, vagy Norba szóló sikereire gondolni. A nyolc tagú Origamies a megkezdett úton halad, de az urbánus zene mellé, élőhangszerek és kortárs pop hatások érkeztek. Legújabb videójuk - a Lángolón debütáló Szombat - amely az Esti Fény presszóban átmulatott éjszaka után, a munkahelyükön is teljesíteni próbáló zenészeket és főnöküket mutatja be, sok humorral. “Buborgó” funk basszus, szaxofon, finom scratch és laza dumák teszik teljessé a feel-good hangulatú dalt, ami a csapat saját saját elmondása szerint is kifejezetten a táncparkettre íródott. Az Origamies tagjait régi barátság fűzi össze, és bár mindannyian hosszú évek óta állnak a mikrofon vagy választott hangszerük mögött, ebben a formában csak 2019 szeptembere óta játszanak együtt. Ebbe a közel egy évbe is belefért azonban több klip, közösségi videó, jó hangulatú koncert és a debütáló lemez átgondolt előkészületei. A teljes album hosszúságú bemutatkozásig azonban mindenkinek, akinek “csütörtökön is szombat jár a fejében” itt a legújabb Origamies-dal, egyenesen Atomcity-ből!


premier origamies



2020.07.31. 13:10 – Lángoló

Wanted Podcast #6 – Beszélgetés Dávid Kornéllal a Michael Jordan-dokumentumfilmről

jordan.png

Nem is olyan régen nagy sikert aratott, egyben nagy vihart is kavart a kosárlabda-történelem legendájáról, Michael Jordanről szóló dokumentumfilm-sorozat. A Wanted Podcast egy magyar sportolót szólaltatott meg, aki a legközelebb került a történtekhez: Dávid Kornél az 1999-2000-es szezonban a Chicago Bulls csapatában játszott, majd később is szerepelt az észak-amerikai profi kosárlabda ligában, az NBA-ban. Egy órában értelmezzük a The Last Dance című filmet, hallhatunk kulisszatitkokat és személyes élményeket is. 


wanted wanted25



2020.07.31. 08:36 – dankógábor

Elmarad a fesztiválszezon, de a Fekete Zaj nem

feketezaj.jpg

Feleslegesnek tartottuk csütörtökön kiírni, hogy milyen fesztiválok maradnak el a kormány bejelentése nyomán, ami ugye nem változtat a jelenlegi maximum 500 fős közönséglimiten. Egész egyszerűen azért, mert gyakorlatilag az összes elmarad. A nagyobbak legalábbis biztosan, viszont a kedvencünk, a Fekete Zaj nem. A szervezők ugyanis bejelentették, hogy megtartják a Fekete Zajt, de létszámkorláttal. A sors furcsa fintora miatt az eddig is nagyon-nagyon családias buli idén úgy lehet még családiasabb, hogy akár telt ház is lehet. Részletek még később érkeznek, addig is mi idelinkeljük a napi bontást. Teljes ugyanis a zenei program egy ideje. (Nyitókép: Bands Through The Lens)


fesztivál fekete zaj



2020.07.31. 06:47 – dankógábor

Itt egy új Mastodon-dal - Szeptemberben jön a második válogatáslemezük

mastodon_medium_rarities_web_0.jpg

Pár napja kezdte promózni titokzatosan, ma pedig ténnyé vált, hogy szeptember 11-én Medium Rarities címmel új válogatáslemezt ad ki a Mastodon. Ezen olyan dalok lesznek, amiket általában nehezebb beszerezni valamilyen oknál fogva és több feldolgozás is van közöttük. Lentebb amúgy ott a dallista, mi itt csak megjegyeznénk, hogy még így is hiányzik róla több szám. Nincs itt például a ZZ Top- és a Thin Lizzy-feldolgozásuk, és nincs itt a The Hunter lemezük két tényleg nehezen (vagyis jó drágán) beszerezhető bónuszdala sem. Pedig a koncertfelvételek helyett simán jöhettek volna inkább ezek. Na de mindegy, a lényeg, hogy vevőcsalogatónak itt egy új (vagy eddig kiadatlan) szám is, a Fallen Torches, ami olyan mastodonos lett, és szerepel benne a zenekar bónusztagja, a neurosisos Scott Kelly is.




2020.07.30. 17:00 – Prieger Zs.

Lights in my Mind - Költői Gelka & Forteba-premier, Mercury-jelölt énekessel 

Lángoló Premier

gelka_forteba_sam_brookes_press_1.jpeg

Nincs bazári, zavaró csinnadratta a Gelka körül sosem, viszont amikor kijön egy-egy újabb zenével, az simán világszínvonal. Mostanában lelki- és zenei társával, Forteba-val dolgozik, a legújabb mű is közös alkotás, ráadásul bevontak egy kiváló angol énekest is, szóval itt az első mutatnivaló az albumról. Dalpremier a Lángolón.


premier gelka