2019.01.22. 14:47 – dankógábor

Lesz új Tormentor-lemez

unnamed_10.jpg

2018 egyik legjobb koncertjét a Tormentor adta az A38-on. Az a buli egyfajta megemlékezésnek indult, mivel most lett 30 éves a legendás magyar black metal zenekar első nagylemeze, az Anno Domini, ráadásul a csapat klasszikus felállása sem játszott együtt 1990 óta. Aztán már csak az újabb és újabb dátumokat látva is egyértelmű volt, hogy nem csak egyalkalmas lesz az újrázás. Idén jönnek az újabb koncertek, és mivel a Rattle Inc. olvasótalálkozóra hívta Csihar Attila énekest, Szigeti Attila gitárost és Farkas György basszusgitárost, így az is kiderült, lemez is lesz. A találkozón a három zenész egyértelműen kijelentette, hogy nem áll le a Tormentor, sőt, Szigetinél már új dalkezdemények is vannak, de nem sietik el a dolgot. Egyelőre tökéletes formába hozzák magukat, aztán majd jöhet az új lemez. Aki pedig újabb magyar koncertben reménykedik, nem teszi feleslegesen. Dátumok egyelőre nincsenek, de várhatóan 2019-ben is ad koncertet itthon a Tormentor. (Arról egyébként egyelőre nincs szó, hogy mi lesz a jelenleg kissé mostohán kezelt, 2000-ben megjelent Recipe Ferrum! 777 albummal, amin csak Csihar és Machat Zsolt dobos volt tag a klasszikus felállásból, és merőben más stílusú volt, mint a nyolcvanas évek black/thrash metalja.)


tormentor



2019.01.22. 13:05 – dankógábor

Jönnek az új Foals-lemezek - Itt egy Budapesten forgatott klip hozzá

foals_2.jpg

Everything Not Saved Will Be Lost - Part 1 címmel március 8-án jelenik meg az új Foals-lemez. Aztán jön még egy ugyanilyen címmel, csak természetesen Part 2 számozással valamikor az ősszel, szóval örülhetnek rendesen az angol rockzenekar rajongói, négy év után két új lemezt is kapnak. A hírnek ráadásul olyan értelemben van magyar vonatkozása is, hogy az első bemutatott dalhoz (Exits) részben nálunk készült a klipje. Ez egyébként terjed is pár hónapja az interneten, ugyanis a tagok Budapestről posztolgattak az Instagramra, szóval várható volt, hogy lesz valami. A valami pedig alább meg is nézhető. Albert Moya rendezte, a főszereplők pedig Christa Théret (Renoir) és Isaac Hempstead Wright, aki a Trónok harcában Brant játssza. Szóval itt volt ő is nálunk, de senki észre nem vette szegényt.


foals



2019.01.22. 10:00 – Lángoló

Blast From Block X - A Mano Negra nyomán itt a Mazamata X első nagylemeze

Lángoló Premier

mazamata_x.jpg

Több év fiókok, stúdiók, keverőpultok, és kiürült pénztálcák örvénye után megjelent Árkosi Szabolcs (Los Orangutanes, ex-Anselmo Crew), és Kóródi Gyöngyvér, Spanyolországban élő, és spanyolul éneklő énekes urban-tropical duójának lemeze, ami vállaltan viszi tovább a 80-90-es évek, Mano Negra (Manu Chao első, világhírnévre szert tevő zenekara) által fémjelzett multikulti, punk hevületű, nagyzenekari világot. Van itt reggae, balkáni rezesek, funk, latin-amerikai cumbia, ska, hip-hop, katalán rumba, spanyol, magyar, angol nyelv, minden, ami egy nagy zenei utazáshoz szükségeltetik. 


premier mazamata x



2019.01.21. 12:58 – sz.ági.

Belezúgni egy oprendszerbe - Újranéztük a Her című filmet

her-film.jpg

A férfi, aki szeretkezett az oprendszerével; és ez nem valami újabb fétis, hanem a John Malkovich menet rendezőjének 2013-as szerelmes sci-fije. Annak az évnek az egyik legjobb filmje még akkor is, ha a végére kicsit elfogy belőle a lendület, viszont a szerelem bármelyik fiktív jövőben, bárki iránt is, eléggé oda tud baszni az embernek, mert van, ami nem változik.




2019.01.21. 10:42 – dankógábor

Különleges koncertre vágysz? Menj Priestre pénteken!

priest.jpg

Aki lemaradt volna tavaly a Fekete Zaj egyik legjobb bulijáról, most pótolhat. Jön ugyanis klubkoncertre a Priest, akik a Dürer Kertben lépnek fel január 25-én. El lehetne őket annyival intézni, hogy retro synthwave-et játszanak, de ennél azért többről van szó. A Ghost két egykori tagja által alapított csapat megtartotta a popmetál zenekarnál megszokott bizarr maszkokat (ott pestisdoktorok lettek), és bizarr előadást, szóval élőben még nagyobbat üt a lemezen sem rossz, egyelőre egylemezes trió. A svédek előtt a hazai synthwave szcéna legfontosabb képviselője, a pár év alatt világszerte ismertté váló Lazerpunk is szerepel, aki többek között tavalyi, nem csak a címében komor lemezéről, a Death & Glory-ról is hoz majd trackeket. 


priest



2019.01.19. 19:12 – Kovács.Attila

Témák a kalapból, párok a dalokból - Megnéztük a Kiscsillagot Miskolcon

kiscsillag_facebook.jpg

Ez hülye! - kiáltottunk és nevettünk fel nagyjából egyszerre a mellettem ülő, hatvan körüli kardigános hölggyel a koncert közepe táján. Lovasi András épp édesapja bajszának evolúciójáról mesélt, majd kilátásba helyezte, hogy hamarosan ír egy dalt Apám, a hentes címmel. Többek között ilyen, sorsolás ürügyén elővezetett spontán közjátékok tarkították a Kiscsillag Dalok párban előadását tegnap este a Művészetek Házában, Miskolcon. (Fotó: Ajtay Zoltán, Kiscsillag Facebook*) 


rock koncert beszámoló hír art kiscsillag miskolc alter müha



2019.01.19. 14:33 – Nihil_AK

Börtön, őrület és halál - Steven Tyler a drogokról sok év távlatából

steven_tyler.jpg

A GQ magazin nemrég megjelent Clean Musicians című cikkében Julien Baker, Ben Harper, Jason Isbell és Joe Walsh mellett az Aerosmith énekese, Steven Tyler beszél a kábítószerhasználatról, és arról, hogyan tudtak alkohol és drogok nélkül továbbra is kretívan élni. Tanulságos gondolatok a hajtás után. 


rock hír aerosmith nyilatkozat drogok hard rock steven tyler



2019.01.19. 10:24 – Nihil_AK

Erik Rutan áll Pat O'Brien helyére a Cannibal Corpse következő turnéján

rutan.jpg

Akik rendszeresen olvassák a Lángolót, azokhoz bizonyára eljutott Pat O'Brien Cannibal Corpse-gitáros decemberi, hatósággal szembeni erőszakkal és lakástűzzel terhelt ámokfutásának híre. A zenekar tagjai nyilvánosan is kiálltak azóta már szabadlábra helyezett társuk mellett, és már akkor megerősítették, a rendőrségi eljárás miatt egy koncertet sem mondanak le. Most bejelentették, hogy O' Brien visszatéréséig Erik Rutan, a komplett death metal színtér egyik legimpozánsabb portfóliójával rendelkező zenésze helyettesíti őt. Hogy ez meddig lesz így, nem lehet tudni, de az biztosnak tűnik, hogy februártól május végéig, tehát a most következő tengerentúli turnékon ebben a felállásban látható majd a zenekar.


hír death metal helyettesítés cannibal corpse erik rutan pat o brien



2019.01.18. 20:08 – dankógábor

Ment a buli ezerrel, aztán megjelent Varg - Itt a Mayhem-film teljes előzetese

lords-of-chaos-still-2_24175749577_o-1000x515.jpg

Eddig csak pár másodpercet lehetett megnézni a Lords Of Chaos című filmből, ami az ugyanilyen című könyv alapján készült, és leginkább az egykori Mayhem-vezér, Euronymous életét járja körül. A megfilmesített, még életben lévő szereplők, vagy a norvég black metal színtér elismert zenészei eddig egytől egyig rosszat mondtak róla (már aki megszólalt). A Satyricon énekese például azt nyilatkozta nekünk, nem igazán tudja elképzelni, hogy jó film szülessen egy rossz könyvből, de majd meglátja a végeredményt.

Meg fogom nézni, mert nagyon szeretném ha nem lenne igazam, de romantikus film a norvég black metal történetéből? Hogy lehetne ez jó?

Egy ideig azt is pletykálták, hogy nem lesz benne a Mayhem zenéje, de hallhatóan mégis benne lesz, és egyesek szerint maga Necrobutcher Mayhem-basszusgitáros segített ezeket összerakni. Tiszta misztikum az egész, mint a magyarországi forgatás.


mayhem



2019.01.18. 13:25 – Lángoló

Újabb sztárfellépőket jelentett be a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Valerij Gergijev, a Mariinszkij Színház Zenekara és Balettegyüttese, Emanuel Gat és Yoann Bourgeois a rendezvénysorozat programjában

btf_190412_sunny_c_julia_gat.jpg

A karmesterlegenda, Valerij Gergijev a Mariinszkij Színház Zenekara élén érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, a Mariinszkij Színház Balettegyüttese Prokofjev varázslatos balettjét, a Hamupipőkét hozza el, de itt lesz a francia újcirkusz egyik legizgalmasabb alkotója, Yoann Bourgeois és a világhírű koreográfus, Emanuel Gat társulata is! A 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál, a térség egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, és vele a kulturális tavasz 2019-ben április 5-én kezdődik.


hír tánc művészet kortárs 2019 budapesti tavaszi fesztivál sajtóbejelentés



2019.01.18. 12:07 – Nihil_AK

Barney a Brexitről

barney.jpg

Az utóbbi napokban a különböző hírportálok szinte percről percre tárgyalják a március 29-ei határidejű, napról napra közelebb kerülő Brexittel kapcsolatos megállapodásokat, a folyamatos vitákat a brit parlament és az Európai Unió számára is elfogadható forgatókönyvekről, vagy akár az épp most lezárult bizalmatlansági szavazást Theresa May brit miniszterelnökkel szemben. Egy biztos, a Napalm Death politikai ügyekben mindig is szókimondó énekese, Barney Greenway egy friss interjú tanulsága szerint "teljesen értelmetlen gyakorlatnak" tartja a a Brexitet, és arra figyelmeztet, hogy "az embereknek vigyázniuk kellene, mit kívánnak". 


politika eu hír death metal grindcore napalm death brexit barney greenway



2019.01.18. 11:31 – Lángoló

Blue Horizon - Jön a Santa Diver új lemeze, egy kis ízelítő róla

Lángoló Premier

szesztay.jpg

Aki nyitott a jazz modern, kísérletezőbb kedvű irányzatai felé, az biztosan találkozott már Kézdy Luca jazzhegedűs és a Santa Diver zenekar nevével. A több, mint tíz éve működő formációt Szesztay Dáviddal alapították, akit a Kiscsillag tagjaként és immár szólóelőadóként is megismerhettünk. A hegedű (+effektek), basszusgitár, dob felállású trió harmadik pillére a fiatal jazzgeneráció egyik leginnovatívabb szereplője, Szegő Dávid 2015 óta tagja a zenekarnak.


premier santa diver