2018.08.21. 13:45 – Lángoló

Antonia Vai, a Fran Palermo és a Mörk adhat koncertet a Waves Viennán

Az osztrák Waves Vienna nemzetközi showcase fesztivál bejelentette magyar fellépőit: szeptemberben Antonia Vai, a Fran Palermo és a Mörk adhat koncertet. A rendezvény ugródeszkát jelent a német piac felé a közép-kelet-európai zenekarok számára, melynek ráadásul a HOTS exportiroda tavaly együttműködő partnere lett, így a két ország zenei piaca szakmai alapon is közelebb került egymáshoz.


hots waves vienna hangfoglaló program



2018.08.21. 13:34 – [MTI]

Ma este indul a Strand Fesztivál

strand.jpg

Ma adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat. A helyszín ezúttal a zamárdi Strand Fesztivál; a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában ítélik oda. Azt már korábban bejelentették, hogy az életműdíjat Tátrai Tibor kapja.


fesztivál strand



2018.08.21. 12:00 – m.adi

A Pompeii nekem nem is tetszett eleinte – Bastille-interjú

img_0004.jpg

Harmadszor járt a Szigeten a Bastille, és ha már ennyire szeretnek ide jönni, interjút is csináltunk velük. Leginkább a zenekar hamarosan megjelenő harmadik stúdióalbumáról kérdeztük Kyle Simmons billentyűst és Will Farquarson basszusgitárost, aminek elárulták a címét is, de azt is elmesélték a srácok, hogy a zenekar énekese igazából egy borzasztóan unalmas ember. (Fotók: Kozmári Attila)


interjú sziget bastille sziget2018



2018.08.19. 16:00 – Lángoló Gitárok

Fúziós tűzdobszínház - Hallgasd meg az első dalt Ziskó Olivér novemberben érkező szólóalbumáról!

Lángoló premier

oliver_still118.jpg

Idén novemberben szólóalbummal jelentkezik a magyar underground több zenekarából is ismert dobos és zeneszerző, Ziskó Olivér. A Wondrous Stag című lemez anyaga mindenképpen formabontónak ígérkezik, hiszen a többek között progresszív rock, néhol metal és jazz fúziós hatásokat ötvöző dalok egy különleges, tűzzsonglőr elemeket is magában foglaló dobos performansz kísérőzenéjeként is funkcionálnak. Az albumról elsőként nyilvánosságra hozott Ancient Land című szerzemény a hozzá készült videóval együtt itt, a Lángoló Gitárokon debütál a közönség előtt. A folytatásban jön a klip, és néhány további tudnivaló a lemezről. 


premier jazz rock hír tűz performansz dob progresszív sear bliss tűzzsonglőr dalpremier arkhé ziskó olivér



2018.08.18. 11:44 – Lángoló

Még egy hétig lehet szavazni a DreherFeszt Felfedező jelöltjeire

dreherfeszt_2.jpg

Szeptember 1-én, a DreherFeszt keretein belül tartják meg a Felfedező tehetségkutató döntőjét, ahol négy zenekar, a Down For Whatever, a Beatkoho, a The Palace és az Úrfi már biztosan fellép. Rajtuk kívül a zsűri kiválasztott még négy csapatot, akik közönségszavazással jutnak tovább. Ezek

a Carson Coma

a Marble Mist

a The Sign

a Zion Refresh

Rájuk augusztus 26-ig lehet szavazni ezen az oldalon (vagy a fenti nevekre klikkelve), naponta egyszer, a végleges sorrend így már augusztus 27-ére kiderül. A Dreher Sörgyár udvarán tartott idei bulin egyébként a Belga, a Cloud9+, a Magashegyi Underground, a Kelemen Kabátban és a Lóci játszik lép fel az öt tehetségkutatós zenekaron kívül.


tehetségkutató felfedező dreherfeszt



2018.08.17. 15:00 – dankógábor

Itt a Crippled Black Phoenix VHK-feldolgozása - Szombaton közös fellépés a Fekete Zajon

cbp_tuz.jpg

Szeptember 14-én jelenik meg Great Escape címmel a Crippled Black Phoenix új nagylemeze, amiről egy dalt már bemutattunk itt a Lángolón. Már abban a posztban is írtuk, hogy az album digipackes verzióján lesz egy VHK-feldolgozás is, akkor azonban még nem volt bővebb információnk erről. Most viszont már mindent el tudunk mondani róla, sőt, be is mutatjuk magát a dalt, amin az éneket Jakab Zoltán (Ghostchant, volt Newborn, volt Bridge To Solace) és Makó Dávid (The Devil’s Trade, HAW, Stereochrist) szolgáltatja. Alább a szám mellett az ő nyilatkozatukat is el lehet olvasni, de természetesen Justin Greaves, a Crippled Black Phoenix vezetője is megszólalt:


premier vhk crippled black phoenix



2018.08.17. 13:40 – Lángoló

Pet Shop Boys, Sean Paul, Jess Glynne, Wilkinson: 5 nap múlva kezdődik a SZIN Szegeden

szin_2016_kozonseg_02.jpg

Augusztus 22-én indul az ország legnagyobb hagyományokkal rendelkező fesztiválja, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok. A négynapos fesztiválon fellép Sean Paul, a Pet Shop Boys, Jess Glynne, Wilkinson, dj szettet játszik a Faithless, a hazaiak közül pedig ott lesz szinte az összes nagy fesztiválkedvenc: Lovasitól, a Quimbyn és a Hiperkarmán át, a Punnany Massifon, a Halott Pénzen és a Wellhellón keresztül az idén szintén ötvenéves Ákosig.


pop rock fesztivál elektronikus szegedi ifjúsági napok SZIN



2018.08.16. 16:17 – dankógábor

Meghalt Aretha Franklin

76 éves korában, Detroithoz közeli otthonában elhunyt Aretha Franklin, akit egyszerűen csak a soul királynőjének hívtak. Franklinről pár napja már kiszivárogtak olyan hírek, hogy súlyos állapotban van, az ágyánál pedig már összegyűltek a rokonok és barátok. Egészsége már évekkel ezelőtt megromlott, 2010-ben diagnosztizáltak nála rákot. Tavaly vissza is vonult a nyilvános szerepléstől, bár utolsó koncertje is zárt körben volt Elton John AIDS-alapítványának rendezvényén novemberben. Előtte pár hónappal, 2017 augusztusában lépett utoljára nagy nyilvánosság elé, de már akkor is gyenge volt a szervezete, a kiszáradással küzdött.


gyász aretha franklin



2018.08.16. 11:34 – dankógábor

Pénteken kezdődik a Fekete Zaj, itt van minden fontos információ róla

feketezajbanner.jpg

A legfontosabb persze az, hogy kik lépnek fel és mikor a három nap alatt augusztus 17. és 19. között. Sok jó zenekar három + egy helyszínen, de ezt már leírtuk párszor. Ehhez ide tessék klikkelni, már szépen be vannak sorolva időpontra a zenekarok, előadók. Jegyet még lehet kapni, ma még van bérlet is elővételes áron, holnap már nincs. Az odajutás elég egyszerű autóval, ha Budapestet nézzük kiindulási pontnak. Nagyjából másfél óra az út, de közvetlen buszjárat is van a Sástóhoz a fővárosból. Az sem sokkal bonyolultabb, ha valaki Gyöngyösig megy, mert legalább óránként egy busz biztosan megy a Mátrába úgy, hogy érinti a Sástót. De minden utazással kapcsolat infó bőven van itt, és még egy csomó más hasznos dolog is. És ha akarod, akkor még támogathatod is a bulit. Nem csak az ideit, hanem, hogy legyen jövőre is. Merthogy tényleg az ország leghangulatosabb fesztiváljainak egyike, ahogy azt már milliószor elmondtuk.


fesztivál fekete zaj



2018.08.15. 18:20 – Lángoló

Már szeptemberben jöhet az első nagy név a 2019-es Szigetre

sziget.jpg

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három telt házas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. (Fotó: Koncz Márton - Rockstar Photographers)


fesztivál sziget



2018.08.15. 18:15 – Lángoló

A vihar, és ami utána jött - A 2018-as Sziget utolsó napja

arctic_monkeys_artlasso_001.jpg

A Sziget utolsó napján megtörtént az, ami jöhetett volna kicsit korábban is vagy legalább elosztva napokra, nem ilyen intenzíven: leszakadt az ég. Szerencsére hideg nem lett tőle, így igazából felfrissülést hozott, még ha volt zenekar, ami emiatt kicsit meg is szívta. Alább azok a koncertek, amiket az utolsó nap megnéztünk. (Fotók: Artlasso, Juhász Dorottya)


fesztivál sziget sziget2018