2020.04.09. 12:00 – Lángoló

Itt az idő a változásra - Új videó a Whiskey Rolltól

Lángoló Premier

wr.jpg

RNR BOX címmel elkészült a Whiskey Roll zenekar új nagylemeze, ami a Grund Rercords gondozásában jelent meg. Az albumról annyit mondott a gitáros-dalszerző Gyenge Lali (Laller), hogy szerintük változatos lett és egyedi minden egyes száma. Az egyikhez most egy szöveges videó is készült:

A videót azért készítettük, mert úgy gondoljuk, hogy itt az ideje változtatni és tenni valamit a Földért. Ezzel a videóval akarjuk felhívni az emberek figyelmét, hogy mekkora a baj. Nem sok lehetőségünk van elköltözni, szóval muszáj mindent megtennünk, egyén szinten is, hogy valami is változzon itt. Nincs már időnk arra, hogy csodára várjunk, hogy esetleg a politikusok végre észhez térjenek. Össze kell fognunk!

A zenével, főleg a rockzenével mindig lehetett szólni az emberekhez. Egyfajta kifejezőeszköz és kapocs volt az emberek felé és között mindig is. Ezt próbáljuk újra elérni. A legtöbb ember eltávolodott egymástól és a környezettől is. Megpróbáltuk bemutatni, hogy ez milyen rossz hatással van mindenre.

Itt a Juhász Kristóf által szerkesztett videó:


premier whiskey roll



2020.04.09. 11:10 – [MTI] Lángoló Gitárok

3,6 milliárd forintnyi eurót adományozott a U2 a koronavírus elleni küzdelemre

u2_16_9_1578385237.jpg

Tízmillió eurót (3,6 milliárd forintot) adományoz az ír U2 rockegyüttes a koronavírus-járvány elleni írországi küzdelem támogatására. A pénzadománnyal egyfelől az egészségügyi dolgozókat akarják támogatni, másfelől a járvány élvonalában küzdők számára megfelelő védőfelszerelés beszerzéséhez akarnak hozzájárulni. A zenekar által beszerzett egészségügyi felszerelések egy része már meg is érkezett a dublini repülőtérre - jelentette az ír köztévé. A beszámoló szerint más vállalatok is részt vettek abban a kampányban, amely a szükséges egészségügyi felszerelések beszerzésére irányult. Leo Varadkar ír kormányfő az erőfeszítéseket méltatva Twitter-üzenetében kiemelte, hogy kormánya annyi védőfelszerelést rendelt, amennyi rendes időkben 13 évre lenne elegendő. Ugyanakkor örülnek a magánszektorból és az állampolgároktól érkező segítségnek is. A szerdán este közzétett hivatalos adatok szerint Írországban csaknem hatezer koronavírus-fertőzött van, és eddig 235 halálos áldozata van a fertőzésből eredő különböző komplikációknak.


u2



2020.04.08. 15:30 – Gitárok

Holnap indul az ORTEGA Olimpia az Instagramon

Szavazz a hét hangszereire, és nyerj értékes ajándékokat!

insta_feed_graphic2.png

Az ORTEGA Guitars Hungary Instagram oldala nem hagyja követőit Olimpia és "meccshangulat" nélkül! 2020. április 9-én indul a tíz héten át tartó #ortegaolimpia. Segíts elhozni az aranyérmet, és nyerj értékes ajándékokat az ORTEGA felajánlásában! Részletek a folytatásban! 


játék gitár hír szavazás hangszer nyereményjáték instagram ortega guitars



2020.04.08. 14:14 – Nihil_AK

Itt a Testament új, Gróf Balázs által készített videója, és a teljes lemez is hallgatható

testament_grof_balazs.jpg

Néhány napja már teljes terjedelmében meghallgatható a Testament új albuma, a Titans of Creation. Külön öröm, hogy a Children of the Next Level című dalhoz kihozott animációs videót, melyben egy intergalaktikus összeesküvés történetét kísérhetjük figyelemmel, Gróf Balázs készítette. Maga a szám pont olyasmi, amire számítani lehet a zenekartól "nyitódal" címszóval, de ez nem kritika. A folytatásban itt a klip, a teljes lemez Youtube-linkje, valamint az új albumhoz kapcsolódó dokumentáció két újabb része is, benne Eric Peterson gitárossal és Chuck Billy énekessel, akinek ezúton is jobbulást kívánunk. Érdemes megnézni, az utóbbi idők egyik  legérdekesebb, egyszersmind legigényesebb lemezfelvezető sorozata, még arra is figyeltek, hogy a főcímek illeszkedjenek az egyes tagok által képviselt elemekhez. Minimum négy videó a hajtás után!  


videó hír metal dokumentáció egyesült államok thrash testament új lemez



2020.04.08. 13:28 – Lángoló

Lehetnék - Itt van Salanus Czinke Mátéval közös dala

salanus.jpg

A székesfehérvári dalszerző, szövegíró, producer, Meggyesi Norbert közel 40 nemzetközi kiadvány után hazatért. 2012 és 2016 között bequest művésznév alatt a világ számos országába eljutottak zenéi és gyakran forogtak rádióműsorokban, dj szettekben. A kluborientált tech-house és a melodikusabb deep house szerzemények után Meggyesi már SALANUS néven készítette el első magyar nyelvű dalát Lehetnék címmel, amiben a The Sign együttes frontembere, Czinke Máté énekel.


salanus



2020.04.08. 11:45 – dankógábor

Koronavírusban meghalt John Prine

john-prine.jpg

73 éves korában, koronavírus okozta szövődményekben elhunyt John Prine. Prine március 20-án jelentette be, hogy karanténba vonul, miután kiderült, hogy a felesége, aki egyben a menedzsere is, elkapta a fertőzést. Ugyan az ő eredménye "bizonytalan" volt, de egyre rosszabbul lett, míg március 29-én kritikus állapotban kórházba került, ahol tovább romlott az állapota. Április 3-án a hírek már a kétoldali tüdőgyulladásról szóltak, 7-én pedig Prine elhunyt a nashville-ei Vanderbilt University Medical Centerben.


gyász john prine



2020.04.08. 11:01 – Lángoló Gitárok

Jövő májusban pótolja budapesti koncertjét a Nick Cave & The Bad Seeds

nick_cave_1.jpg

Ahogy korábban hírt adtunk róla, a járványhelyzet miatt a Nick Cave and the Bad Seeds budapesti koncertjét is későbbre halasztották. A zenekar időközben átütemezte európai turnéját 2021 tavaszára, így a mai bejelentés szerint a magyarországi koncertre 2021. május 13-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában. A megváltott jegyek változatlanul érvényesek.


rock koncert hír nick cave alternatív experimental concerto nick cave and the bad seeds budapest aréna új időpont



2020.04.07. 13:20 – Lángoló

Augusztus végére tolódik a Fishing on Orfű

fishingujidopont.png

Június helyett a nyár utolsó hetében tartják meg a Fishing On Orfűt. Az új időpont 2020.08.26-29. A koronavírus-járvány miatt a nyár végére kerül a Fishing on Orfű. Az új zenei program már megtalálható a fesztivál weboldalán - a szervezőknek sikerült minimális változtatásokkal átszervezni az eredeti felhozatalt augusztus végére. A már megváltott jegyek természetesen érvényesek az új időpontra. Akinek nem lesz megfelelő az új időpont, az visszaválthatja majd a jegyét - májusban lehet majd nyilatkozni mind a jegyek visszatérítésével, mind a napijegyek esetleges cseréjével kapcsolatban. Minden jegyvásárló méltányos eljárásban fog részesülni, ígérik a szervezők.


fesztivál fishing on orfű