
A Caesar’s Bread zenekart a kőbányai Szent László Gimnázium diákjai alapították 2015-ben. Dalaik emberi kapcsolatokról, a szerelem jó és rossz oldalairól, valamint társadalmi kérdésekről szólnak. 2016 végén jelentették meg első, Attention! címre keresztelt EP-jüket, 2017 májusában megnyerték a Müller Péter Sziámi & Friends által hirdetett dalfeldolgozó pályázatot, így augusztusban Sziámiék vendégei lehettek a Sziget Fesztivál Petőfi Rádió – VOLT Telekom Nagyszínpadán. A az amúgy egyetemista tagok több, mint negyven koncertet adtak már, idén pedig megnyerték az ELTE-s zenekarok tehetségkutatójának, a Patinának a közönségszavazását, és elkészítették második EP-jüket.










