2018.12.02. 19:39 – Kovács.Attila

Old school hangulat modern köntösben - Meghallgattuk a Sodom új EP-jét

127519-sodom-partisan.jpg

Ugyan megmosolygom az olyan vélekedéseket, hogy bármilyen a zenekar csak ezzel vagy azzal volt az igazi, nem tudtam nem örülni annak, amikor év elején visszatért a Sodom soraiba Frank Blackfire, anyakönyvezett nevén Frank Gosdzik. A zenekar két talán leginkább klasszikus albumán játszó gitáros a Kreator és a kilencvenes évek második fele óta feltűnt ugyan itt-ott, de hosszabb távon sok mindent nem lehetett róla hallani, és valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy majd' 30 év után ismét eredeti csapatát erősíti majd. Mégis így történt, és bár mindig véleményes, ha valaki egyik napról a másikra lapátra teszi aktuális zenésztársait, a pár napja megjelent friss EP alapján a Sodomnak jót tett a vérfrissítés, amiért ezúttal régi és új tagok egyaránt felelősek.


lemezkritika németország black metal sodom thrash metal ezt hallgasd EP tom angelripper frank blackfire



2018.11.20. 14:00 – Lángoló Gitárok

A méltósággal viselt betegségtől a szerelem kártyaváráig - Hallgasd végig a MÖRK új EP-jét!

Dalról dalra

photocredit_sinco_hu_horizontal_lq.jpg

Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb magyar zenekara, a zenéjében jazz, soul, funk, rock és elektronikus hatásokat bátran ötvöző MÖRK stílszerűen október 31-én jelentette meg új EP-jét. A The Death of Mörk a tervek szerint húsvétkor érkező The Resurrection of Mörk című anyaggal együtt egy teljes albummá áll majd össze. A most kiadott öt dal a sötétebb árnyalatokat villantja fel, hiszen elsősorban halál és a különböző félelmek témájával foglalkoznak. Hogy ez pontosan mit takar, azt a zenekar tagjai most dalról dalra osztják meg veletek. (Fotó: Sinco.hu)


jazz funk magyar pop rock soul teljes elektronika mörk dalról dalra EP #hangfoglaló2018



2018.09.12. 15:00 – Lángoló Gitárok

Triptychon - Hallgasd meg a CLUE új EP-jét!

Lángoló Premier + Dalról dalra

clue_2018.jpg

A tavaly ősz óta trióvá vált budapesti CLUE egy háromszámos EP-vel jelentkezett, amely a jövőre tervezett újabb nagylemez előfutárának tekintendő. A tagokat különösebben nem kell bemutatni senkinek, aki járatos a honi undergroundban, hiszen Kiss Péter énekes-gitáros és Erdei Attila dobos sok éven át az Autumn Twilight sorait erősítették, Nedoluha György basszusgitáros pedig egy hadseregnyi zenekarban megfordult pályafutása során a Vale of Tearstől a Superbutt legutolsó felállásáig. A most debütáló kislemezt garantáltan keblére öleli majd mindenki, akinek szimpatikus, ha egy zenekar egyaránt merít a grunge és a doom metal stílusjegyeiből, és ezt még csipetnyi pszichedeliával is fűszerezi. A Triptychon kislemez három dalát a hajtás után hallgathatjátok meg, ráadásul a frontember dalról dalra is bemutatja az anyagot. 


budapest premier magyar hír metal grunge clue doom pszichedelikus dalról dalra EP



2017.01.08. 12:56 – roska

Négyszámos EP jelent meg az utolsó ismert David Bowie-dalokkal

bowienoplan640.jpg

Ma lenne 70 éves David Bowie, ennek alkalmából pedig kiadták azt az utolsó három dalt, amit a Blackstar számaival egyszerre rögzített a zenész. A No Plan, a Killing a Little Time és a When I Met You már korábban nyilvánosságra kerültek, mivel felhangzanak Bowie tavaly bemutatott, Lazarus című West End-musicaljében, melyet Bowie híres filmszerepe, A földre pottyant férfi ihletett. Pont emiatt negyedikként a musical címadó dala is rákerült a No Plan névre keresztelt EP-re, ami még egy videoklipet is kapott.


premier évforduló david bowie EP bowie70



2016.10.21. 12:08 – roska

Klassz Cohen-feldolgozást készített a Last Shadow Puppets

lastshadowpuppets640.jpg

Sőt, videót is csináltak az Is This What You Wanted átértelmezéséhez. Az biztos, Alex Turner akkor sem unatkozik, amikor épp nem főállású munkahelyén nyomja az Arctic Monkeysban: az új The Last Shadow Puppets-EP, a The Dream Synopsis december elején érkezik. Az albumon Leonard Cohen mellett más előadóktól is lesznek feldolgozások, sőt, az együttes saját magát is elkezdte feldolgozni, két számot (Aviation, The Dream Synopsis) is elővéve idei nagylemezükről. A tovább mögött található az említett Cohen-feldolgozás.


arctic monkeys újdonság leonard cohen cover alex turner EP



2012.12.19. 10:30 – Lángoló Gitárok

Dogs Eating Dogs - Itt az új EP a Blink-182-tól

blink2.jpgMár egy év eltelt a Blink-182 elég gyengére sikeredett Neighbourhoods című albuma óta, most viszont itt a tegnap megjelent Dogs Eating Dogs EP, amely az első hivatalos megjelenése a zenekarnak, miután 15 év után szakítottak a kiadójukkal, és innentől kezdve saját maguk kezelik a kiadványaikat. Első hallgatásra az ötszámos EP már most fényévekkel jobb, mint a tavalyi nagylemez, bár még mindig több a kelleténél Tom DeLonge másik zenekarának, az Angels and Airwavesnek a hatása illetve a karácsonyi hangulatú Boxing Day című dal nekünk a tagok tiszavirágéletű side projectjét, a Box Car Racert juttatja eszünkbe. A teljes EP meghallgatható a hajtás után.


punk pop rock hír blink182 EP



2012.11.13. 10:16 – Lángoló Gitárok

Going to the Revolution - Second Avenue videós EP-premier

2nd.jpgA Second Avenue art rock zenekar - tavalyi interjúnk velük itt olvasható -  2006-ban alakult, amit két évvel később egy négyszámos demó, most pedig négy év elteltével elkészült a Going To The Revolution EP, ami a Lángoló Gitárokon hallgatható meg először. A kiadvány különlegessége, hogy nem egy, hanem rögtön három videó is készült - illetve egy Guy Ritchie-s rövidfilm a zenekar megalakulásáról - a számokhoz, amiről Suchman Péter frontember mesél egy kicsit: "Tavaly kezdtük el 5 szám felvételét, de nem a megszokott formában terveztük megjelentetni az anyagot. Régóta úgy érezzük, hogy a zenénk hangulata eléggé filmes, és nagyon szerettük volna látni, hogyan működik képekkel amit csinálunk. Ezért egy, a saját súlycsoportunkhoz képest hatalmas projektbe vágtuk a fejszénket, videós EP-t készítettünk. Jelenleg 3 számhoz készült klip a Flashbird Kreatív Műhely jóvoltából. A maradék kettő? Maradjunk annyiban, hogy szintén audiovizuális terveink vannak velük, de egyelőre ezeket még nem árulnánk el. A felvételek és forgatások kivitelezése nagyjából minden olyan nehézséget előhozott, amivel egy fiatal - vidékről indult - magyar zenekarnak meg kell küzdenie, ennek megfelelően ez nem volt egy könnyű szülés, de most, hogy megjelent, óriási a megkönnyebbülés. A munka során sikerült zenekarként kicsit megszűnnünk és most épp az újjáépülés szakaszában vagyunk, fél év után az első koncertünk november 28-án lesz a Rohamban, kedvenc zenekarunkkal, a svájci Swatka City-vel, akik a legjobb klubkoncert banda, akit valaha hallottunk. " - mondta az énekes-gitáros.


premier hír exkluzív art rock second avenue EP



2012.11.09. 14:00 – Lángoló Gitárok

WPB - Wattican Punk Ballet EP-premier

WPB-EP.jpgA Karen és Gaja Arutjunján (Deti Picasso, Másfél) által alapított Wattican Punk Ballet jövőre jelenteti meg az első nagylemezét, amit a Lángoló Gitárokon debütáló WPB című EP vezet fel. A három számos hanganyagon a korábban a Kodály Method által forgatott videóból megismert Little Girlön kívül két új dal is szerepel, a Hold és a River. A zenekar stílusát leginkább freak dance punkként lehetne jellemezni, de helyet kap benne a pszichedelikus rock és a színpadra termett teátrális popzene is. A duó november 17-én a francia Inspector Cluzo funk rock párossal tart között EP-, és lemezbemutató koncertet az A38 Hajón, ahol az örmény zenekarhoz vendégként csatlakozik Grencsó István szaxofonos és Anasztazia Razvaljaeva orosz hármaművész is. Az új Wattican Punk Ballet EP-ért klikk a továbbra.


premier punk hír exkluzív dance freak wpb wattican punk ballet EP