2018.05.07. 09:42 – Nihil_AK

Maynard James Keenan szerint már nem veszélyes a rockzene

maynarddocumentary-830x350.jpg

Sokan sokféleképpen magyarázzák a rockzene általános válságát. A műfaj olyan nagy és színes egyéniségei, mint Gene Simmons, most már néhány havonta bejelentik, a rock 'n roll halott, hogy aztán ennek örömére kihozzanak egy újabb best of válogatást. Maynard James Keenan, a Tool és az A Perfect Circle énekese nemrég szintén nyilatkozott a téma kapcsán egy interjúban.


rock hír tool nyilatkozat a perfect circle maynard james keenan



2018.04.17. 11:32 – dankógábor

Ha nem írják oda az előadó nevét, akkor nem tudnám, hogy ez egy új A Perfect Circle-dal

aperfectcircle.jpg

Elindítottam a So Long, And Thanks For All The Fish című új A Perfect Circle-dalt a Youtube-on, átkattintottam egy másik böngészőfülre, hogy aztán gyorsan vissza is menjek, mert azt hittem rossz dalt indítottam el. Most igazából nem tudom eldönteni, hogy ez a szám vicc-e, maga a Douglas Adams-es cím talán ezt sejtetné, de hogy köze sincs a zenekar eddigi életművéhez, az biztos. Egyelőre csak értetlenül hallgatom a vidám kis popszámot, de nemsoká kiderül, hogy csak ez lesz-e az egyetlen meglepő dolog az április 20-án megjelenő, Eat The Elephant című nagylemezen.


rock hír a perfect circle



2018.03.10. 10:00 – dankógábor

Szakadj le a telefonodról, vár a nagyvilág - Ennyi az új A Perfect Circle-klip üzenete

Konkrétabb csak tényleg akkor lett volna az üzenet, ha annyit csinálnak benne, mint amit a poszt címének adtam, de nézzük el ezt a nem túlzottan szofisztikált megjelenítést Alex Howard rendezőnek. A lényeg, hogy április 20-án jön az Eat The Elephant című új A Perfect Circle-nagylemez, ilyen pedig már nem volt 14 éves, szóval ne keressük a kákán is a csomót. Maynard James Keenan énekes pedig ezen kívül még csinálja az új Tool- és Puscifer-lemezeket, szóval ő abszolút nem unatkozik.


rock hír a perfect circle



2018.02.06. 10:51 – dankógábor

Áprilisban jön az új A Perfect Circle-nagylemez

a-perfect-circle.jpg

Ez tuti. Már nincs semmi lebegtetés, pletyka, hülyülés. Április 20-án megjelenik az Eat The Elephant, amire 14 évet kellett várniuk a rajongóknak. A lemezen 12 szám lesz, ebből kettőt már bemutatott a csapat, alább pedig ott a harmadik, a TalkTalk. A zenekarban Maynard James Keenan énekes és Billy Howerdel gitáros mellett jelenleg olyanok zenélnek, mint James Iha gitáros (Smashing Pumpkins), Jeff Friedl dobos (Puscifer, The Beta Machine), Matt McJunkins basszusgitáros (Eagles of Death Metal, The Beta Machine). Nyáron egyébként Európában is koncerteznek, szóval el lehet majd kapni őket viszonylag kevés utazással is. Alább az új dal meg a borító.


rock hír a perfect circle



2017.10.17. 10:34 – dankógábor

Nahát! Itt egy új A Perfect Circle-dal

aperfectcirclepromo-830x350.jpg

Eddig úgy volt, hogy a Tool mellett az A Perfect Circle sem jön ki idén lemezzel, erre most az utóbbi most jelentkezett egy új dallal. Persze ettől még egyáltalán nem biztos, hogy lemez is lesz belőle, de ez azért biztató azok számára, akik odáig vannak Maynard James Keenan hangjáért. Ha tippelnünk kéne, akkor szerintünk ez a dal a zenekar őszi turnéjára jelent meg, mivel már kínos lett volna úgy elindulni, hogy a legfrissebb, de még korábban született daluk is négyéves, és az is egy válogatáson jelent meg. (A legutóbbi, csak saját dalokat tartalmazó stúdiólemezük pedig 14.) Mellesleg koncerteken is játszottak új dalokat, szóval valószínűleg lesz lemez egyszercsak.


rock hír a perfect circle



2017.07.14. 11:44 – dankógábor

Gyakrolatilag semmi sincs még kész az új Tool-lemezből, az A Perfect Circle-ből szintén

maynard.jpg

Végre Maynard James Keenan énekes megerősítette, hogy tényleg nem tőle függ, hogy mikor jön ki az új Tool-lemez, hanem a másik három tagtól. Ők annyit tökölnek egy-egy új témán, hogy mikor elkészül, akkor dobják is ki az egészet, mert már nem tetszik nekik. Keenan pár témát felénekelt már, de azok is mentek a kukába. Szóval most majd újra kell kezdenie az egészet, mert ugye ő csak úgy tud a dalokkal dolgozni, ha a zenei alap kész. És most még nincs zenei alap, mert a többiek a teljesen felépített számokat az alapokig bontják vissza állandóan, mivel nem biztosak benne, hogy elég jók lesznek a következő lemezre. Persze Keenan megjegyzi, hogy amúgy remek munkát végeznek, csak neki túl unalmas és hosszú, amit művelnek. Az A Perfect Circle-lel nagyjából ugyanez van. Keenan szerint Billy Howerdel gitáros sokszor nem látja a fától az erdőt, és emiatt ott sem halad a munka. Lehet nem annak szánta, de akkor is vicces, hogy úgy írta le a dolgot, hogy a frissen telepített szőlőültetvénye is termőre fordul (ami nagyjából öt év), mikor a többiek még mindig ugyanott toporognak a dalokkal, szóval nem is hagy ki semmit.


hír tool a perfect circle maynard james keenan



2017.05.09. 10:01 – dankógábor

Sem Tool- sem A Perfect Circle-lemez nem lesz idén :(

maynard-james-keenan.jpg

Pedig Billy Howerdel A Perfect Circle-gitáros nagyon mondogatta, hogy idén jön az új lemez, aztán most mégsem jön. Biztos azért, mert a képünkön is látható Maynard James Keenan énekes, aki ugye a Toolban is ugyanebben a pozícióban van, nem ér rá a sok dolga mellett. Mindazonáltal a Toolon most nagyon meglepődtünk, hiszen az Ossianhoz hasonlóan óramű pontossággal érkezik minden évben az új anyaguk, úgy tűnik ez most kimarad.


rock hír tool a perfect circle



2017.03.31. 10:49 – Nihil_AK

Idén megjelenik az A Perfect Circle negyedik albuma

apc_2_final.jpg

Az A Perfect Circle, tudjátok, a Tool énekesének a MÁSIK zenekara, amelyik nem a Puscifer, szóval az A Perfect Circle bejelentette, hogy a leszerződtek a BMG lemezkiadóval az idén érkező negyedik stúdióalbumra. Billy Howerdel gitáros és a kiadó is kölcsönösen örömét fejezte ki a szerződés tényével kapcsolatban, de a nyilatkozatokat most nem idézzük szó szerint, mivel nem mutatnak túl az ilyenkor szokásos közhelyeken. A lényeg, hogy mindenki örülhet: tizennégy év után idén új dalokat is hallhatunk a csapattól. Ha valaki ennyi év után nem emlékezne, hogy milyen zenét játszanak, a hajtás után eszébe jutattjuk ezt a 3 Libras videóklipjével.


rock hír tool a perfect circle új lemez maynard james keenan billy howerdel



2017.01.10. 14:46 – dankógábor

Feltámadt a Perfect Circle is

pc.jpg

Igen, az a Perfect Circle, aminek Maynard James Keenan Tool-frontember az énekese. És nem is csak, hogy koncertezni fognak, hanem nekiállnak az új lemeznek is. Szóval ha még az is az új Tool-album előtt jelenik meg, akkor Keenan minimum négy nagylemezt adott ki két Tool között, szóval vagy nincs kedve az eredeti zenekarához vagy a többiek nem képesek semmit összehozni. Na de vissza a Perfect Circle-re. A tavaszra bejelentett amerikai turnén a Smashing Pumpkins-gitáros James Iha, Matt McJunkins Eagles Of Death Metal-basszusgitáros és James Friedl dobos lesz Keenan és a zenekarvezető Billy Howerdel gitáros-énekes mellett. Legutóbb amúgy 2013-ban léptek fel, lemezt pedig 2004-be adtak ki, az is feldolgozásokkal volt tele.


rock hír a perfect circle



2012.10.03. 10:58 – Lángoló Gitárok

Josh Freese dobos kilépett az A Perfect Circle-ből

Josh Freese kilépett az A Perfect Circle-ből. A fenti képen bal oldalon látható dobos ezt Twitteren jelentette be, és semmilyen indoklást nem fűzött a döntéshez, csak elnézést kért a rajongóktól. Freese csaknem a kezdetek óta, Tim Alexandert váltva tagja volt a Billy Howerdel és Maynard James Keenan Tool-énekes alapította csapatnak, játszott mindhárom stúdióalbumon, és a zenekar 2010-es visszatérésekor is részt vett a munkában. Hogy a már lekötött koncerteken ki lesz a dobos, nem tudni, de Jeff Friedl már helyettesítette Freese-t, szóval ő tűnik a kézenfekvő megoldásnak most is.


rock hír a perfect circle



2010.09.15. 09:19 – lánggitár

Tényleg újjáalakul az A Perfect Circle

Mivel koncertdátumokat is bejelentettek, így már hivatalos az, amit pár hónapja már mi is megpedzettünk itt a Lángolón, nevezetesen, hogy ismét működik az A Perfect Circle. A zenekar leginkább arról híres, hogy itt (is) énekel Maynard James Keenan, aki főállását tekintve a szintén újra aktív, éppen lemezt rögzítő Tool frontembere. Az együttes agya Keenan mellett (vagy előtt) Billy Howerdel, a 2010-es felállásban pedig olyanok vesznek rész, mint James Iha volt Smashing Pumpkins-gitáros vagy Josh Freese volt Nine Inch Nails-dobos. A basszusgitáros Matt McJunkins, akik Keenan mellett volt a Pusciferben, illetve Howerdel mellett az Ashes Divide-ban. Új lemezről egyelőre nincs hír (a képen még Jeordie White a basszusgitáros).


rock hír a perfect circle