Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Teljes, több kamerával készült koncertvideóval jelentkezett az Akela. A körülbelül egy és negyed órás felvétel abszolút kuriózumnak tekinthető, ugyanis az idei Rockmaratonon a zenekar egyszeri, arra az alkalomra összetrombitált felállásban lépett színpadra: Katona Főnök mellett Kovács Attila Pókember közreműködik gitáron, Havancsák Gyula basszusgitáron, illetve az utolsó időszak dobosa, a pár napja már a Moby Dick ütőseként is bejelentett Király Zoltán, azaz Piócásember dobon. A tizenhat dalt, plusz egy technikai problémából kiinduló
mókás közjátékot tartalmazó videóban az egygitáros felállás okán a szokásosnál kissé pőrébben szólal meg a zenekar, de így is kifejezetten élvezhető az anyag, a programban egy sor régi és újabb keletű klasszikussal A fenevadtól a Botocskáig. A kissé pityókásnak tűnő Főnök természetesen ezúttal is a megszokott egyszemélyes showműsorral szórakoztatja a nagyérdeműt - simán építhetne egy második karriert stand-uposként, elég lenne szó szerint elmondania néhány klasszikus konferálást, interjúrészletet. A videó a hajtás után nézhető.






A közvélekedés szerint az Akela rossz zenekar. Mi ezt nem így látjuk. Itt az ideje, hogy kijelentsük, ebben az országban kevés hozzájuk hasonlóan szórakoztató csapatot találhat az, aki nyitott a rakendrollhoz nélkülözhetetlen egészséges tuskóságra, önreflexióra és humorra. A zenekar csütörtökön a Farkastörvények lemez huszadik születésnapját ünnepli, ahol az egész albumot eljátsszák egy dal kivételével. Hogy melyik ez a dal, és hogy miért nem játsszák, az sok más mellett kiderül az alábbi interjúból. Kérdéseinkre maga Katona „Főnök” László válaszolt.
Súlyos magyar klipes lemaradásunk pótlásának második részében kizárólag a gitárzenére fókuszálunk a könnyed poptól egészen a metálig. Szilárd például parókában figyeli a kártyázó lányokat, az Akela klipjében egy olyan lányt látunk, akivel rendesen kicseszett a sors, a Thornwill egy villámcsapta zombiölőről regél, de a legjobb videó az aJna együttes nevéhez fűződik.