2020.03.05. 10:00 – Kovács.Attila

Kell idő az örömre - Mask-interjú Jerabek Csabával

ffg_1011.JPG

A magyar underground ma már talán kevésbé ismert, de a maga idejében mindenképpen jelentős hazai dark rock zenekara volt a Mask, amit 1991-ben alapított az F.O.System két korábbi tagja, Jerabek Csaba basszusgitáros és Lakatos György billentyűs, kiegészülve Gabrieli Richárd énekes-gitárossal, aki később a Southern Special vagy az Ezüst-patak soraiban bukkant fel, valamint Geletey György dobossal, aki ma a Tűzkerék xT dobosa. A zenekar második albuma, az Őrültek háza épp a mai napon jelenik meg a GrundRecords kiadásában digitálisan felújított változatban, limitált példányszámú CD és vinyl formátumban, valamint elérhető lesz az összes online felületen is. Ez kitűnő alkalmat jelentett arra, hogy egy óbudai kávézóban leüljünk Jerabek Csabával egy kis múltidézésre. Az interjúban szóba kerül az, miért jelentett közösségi élményt egy lemez keverése analóg stúdióban, hogy milyen volt dark rockernek lenni a kilencvenes évek elején Magyarországon, hogyan változott meg a zenei infrastruktúra a rendszerváltás után, és milyen az, amikor valaki a tudatos lemaradást választja a közmondásos rohanó világ helyett. A folytatásban meghallgatható a restaurált lemezanyag is teljes terjedelmében, érdemes tovább olvasni! 


interjú magyar rock újrakiadás magyarország dark mask albumpremier grundrecords



2019.12.19. 19:19 – Kovács.Attila

A nyolcbites Pacman vírus és a riff autóbontó - NecroPolo-interjú és lemezpremier

np_darth_np_cut.jpg

Nagy-Miklós Péter minden túlzás nélkül tekinthető a hazai metálszíntér egyik hétpróbás veteránjának, hiszen a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan aktív olyan formációkban, mint a Rózsaszín Kutyaharapás, a Wackor, az Ørdøg, vagy annak akusztikus testvérzenekara, a Diabolus In Musica. Azt viszont már jóval kevesebben tudják róla, hogy - ez a szerző személyes véleménye, de nem szégyelli vállalni bárhol és bármikor - Magyarország egyik legegyénibb zenei világú, ezzel párhuzamosan méltatlanul kevesek által emlegetett rock- és metálgitárosa az utóbbi években még az undergroundnál is undergroundabb zenét tartalmazó lemezeket készít szép csendben egy NecroPolo nevű projekttel, melyben jelentős szerephez jutnak a legendás Commodore 64 hangzásai hol modernizált, áthangszerelt, hol teljesen autentikus formában. A Destronnauth című kilencedik (!) teljes anyag ma debütált a zenekar Bandcampjén, mi pedig megragadtuk az alkalmat, hogy egy teljes lemezpremierrel egybekötve alaposan kifaggassuk a projektgazdát. Az interjúban olyan témákról esett szó, mint a chiptune riffek, a Drake-formula és a Fermi-paradoxon egymáshoz való viszonyulása, emellett az is szóba került, milyen zenét írni egy kvázi kihalt platformon. 


interjú premier rock magyarország metal elektro wackor commodore 64 chiptune teljes album ordog albumpremier diabolus in musica #hangfoglaló2019 necropolo nagy-miklos peter



2019.05.12. 19:00 – Lángoló Gitárok

Éjsötétről, csalódásról, sérülékenységről - Itt a Grimcity új albuma, a Vesper

Lángoló Premier

img_9187_3-2-es.jpg

Még a tavalyi év végén debütált a Lángolón a Grimcity legutóbbi videója, a Wounded. A black metalt crust punk és hardcore hatásokkal keverő zenekar azóta elkészült soron következő teljes anyagával, mely a Vesper címet kapta, ami az óangol éjsötét, illetve késő este kifejezés allegóriája. Akik kedvelik az egyéni hangzású underground zenéket, mindenképpen ismerkedjenek meg a teljes terjedelmében először nálunk meghallgatható albummal! Premier a hajtás után.


premier punk underground magyar hardcore hír crust black metal albumpremier grimcity



2018.11.12. 14:00 – Lángoló Gitárok

Eighties Nineties Naughties - Hallgasd végig a Terminal Danger új albumát!

terminal_danger_montage_bw_kekitett.png

Új lemezzel jelentkezett az elektronikus zene különféle alstílusaival minden gátlás nélkül kísérletező Terminal Danger. Az Eighties Nineties Naughties anyaga a korábbiaknál valamivel populárisabb, ugyanakkor az eddigi synthwave, krautrock és szintipop hatások sem tűntek el a zenéből. A folytatásban itt a komplett album, amit először a Lángoló Gitárokon hallgathattok meg teljes egészében.


hír techno electronica edm teljes album albumpremier synthwave terminal danger



2018.11.04. 17:00 – Lángoló Gitárok

Utazom - Hallgasd meg a Chain Bridge Pop első nagylemezét!

Lángoló albumpremier + dalról dalra

chain_bridge_pop_2019_2b.JPG

Ma jelenik meg a Chain Bridge Pop első teljes albuma, melynek címe: Utazom. A dalok egy része már ismerős lehet korábbi kislemezekről, de új szerzemények is hallhatók a szerzői kiadású LP-n, ami cd-n és vinylen is napvilágot lát majd, valamint elérhető a közismert streaming szolgáltatóknál, azaz a Spotify-on, a Deezeren, az iTuneson és a Google Playen. A lemezt, amit a zenekar tagjai dalról dalra is bemutatnak az olvasóknak, először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg. 


premier pop hír dalról dalra albumpremier chain bridge pop #hangfoglaló2018



2018.10.07. 10:00 – Lángoló Gitárok

Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture) - Hallgasd végig az Angertea új albumát!

Lángoló albumpremier + dalról dalra

img_4251.jpeg

Hivatalosan holnap jelenik meg az Angertea új albuma, a Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture). A hét saját dalt és egy feldolgozást tartalmazó anyag érdekessége, hogy ezúttal akusztikus hangszerelésű dalokat írt az egyébként elborult metálzenét játszó trió. Közülük kettőt a már hallhattatok a Lángolón, most viszont itt a teljes lemez, amelyet a zenekar tagjai, Mihály Gergely gitáros-énekes, Peralta Miguel basszusgitáros és Bárkai László dobos most dalról dalra is bemutatnak a közönségnek. Mindez a hajtás után. 


premier magyar rock metal angertea sludge nagymágocs albumpremier #hangfoglaló2018



2018.07.19. 10:00 – Lángoló Gitárok

Itt a Summer Edition válogatás olyan előadókkal, mint a Bohemian Betyars, a Papaver Cousins vagy a Baron Mantis

Lángoló Premier

summer_photo_mzk_small.jpg

Megjelent az MZK Publishing második válogatáslemeze, a Summer Edition. Az egyik legváltozatosabb művészgárdával rendelkező hazai zeneműkiadó az idén áprilisban debütált MZK Noise után egy nyári kiadással jelentkezik, melyen a világzenétől a hip-hop-on át a neo soul-ig számos műfaj és előadó képviselteti magát a Bohemian Betyarstól a Papaver Cousinsig. A hajtás után a teljes album meghallgatható. 


válogatás album window parno graszt bohemian betyars mary popkids albumpremier antonia vai papaver cousins baron mantis aurevoir dlrm mzk publishing dorsal fin manki



2018.05.22. 17:58 – Lángoló Gitárok

A kutya a legjobb ember - Itt a VAHÚR csodát lát bemutatkozó albuma

Lángoló Premier + Dalról dalra

vahur_csodat_lat_sajto1.jpg

Korábban már több alkalommal is találkozhattatok a közelről sem átlagos VAHÚR csodát lát zenekarral ezeken az oldalakon, hiszen első kislemezük és videójuk is nálunk debütált. Akiknek akkor bejött a produkció, most örülhetnek, ugyanis a teljes lemezt is a Lángolón hallgathatjátok meg először, ráadásul a srácok dalról dalra is bemutatják az A kutya a legjobb ember című album anyagát. Mindez a hajtás után vár rátok! 


premier punk magyar rock hír alternatív dalról dalra albumpremier vahúr csodát lát



2018.05.14. 16:00 – Lángoló Gitárok

Magasról - Hallgasd meg az Eleven Hold új albumát!

Lángoló albumpremier + dalról dalra

eh_cut.jpg

Az Eleven Hold 2017 őszén készítette el ötödik albumát "Magasról" címmel, amelyen a zenekar az elmúlt néhány évben született dalokat gyűjtötte össze. A lemez szövegközpontú, személyes tapasztalatok alapján született számokat rejt, amelyek a tagok szerint egyre több kaput nyitnak meg zeneileg, és ez az album hangulatán is érezhető. A zenekar úgy fogalmazott, hogy az új korong garantáltan stresszmentesít, és ha sokszor meghallgatjátok, akkor sem káros az egészségre. Albumpremier a hajtás után! 


premier magyar pop rock eleven hold dalról dalra albumpremier