2016.03.03. 15:31 – Lángoló

Olvass könyvet Prieger Zsoltról ingyen!

Lángoló Játék

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dudich-prieger-1024x768.jpg

Pár hónapja megjelent a Silenos kiadó gondozásában egy könyv Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal címmel, amit Dudich Ákos készített. A könyvben természetesen sokszor feltűnik a Prieger által alapított Anima Sound System, de egy csomó más műfaj is szóba kerül, úgy mint a kísérleti elektronika, a népzene, a hard rock, a világzene, a metál vagy a dzsessz, Pridger ugyanis mindben alkotott legalább producerként. A zenén kívül politika, sport, vallás, irodalom is van a könyvben, illetve Prieger újságírói tevékenységét is körbejárják eközben. Ebből a könyvből sorsolunk most két dedikált példányt, aki pedig látni akar egy Prieger-produkciót élőben, az menjen el szombaton az Anima Sound Sytem Anima Night Session című műsorára a B32 Galériába. Prieger azt mondja róla, hogy 

furcsa este lesz, feldolgozásokkal, Britney-, Mungo Jerry- és egyéb nagyon furcsa átdolgozások vannak az Anima-dalokon kívűl műsoron, vendégünk Benkő Dávid lesz a PASO-ból.

És akkor a játék!


játék hír prieger zsolt anima sound system



2015.04.10. 10:00 – Lángoló

Anima Night Session - Kis éji elektronika az Anima Sound Systemtől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

orfeum-slideshow-anima-night-session.jpg

Nem szokványos koncertsorozatba kezd az Anima Sound System Budapesten. Az Orfeumban adnak több koncertet is (az elsőt április 15-én), ahol nem csak a saját dalaikat szólaltatják meg áthangszerelt verzióban, hanem más előadók szerzeményeit is újragondolják estéről estére. Az előzetes hírek szerint lesz ott minden, a funkytól a soulon át a jazzy hip-hopig, de megférnek majd egymás mellett a szerelmes dalok, Katona Klári és Rihanna is. Szóval még egyszer: az első előadás április 15-én, 21.00 órakor kezdődik az Orfeumban (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.) 


hip-hop pop hír soul electro anima sound system



2015.03.18. 15:41 – Lángoló

Anima Sound System-lemezbemutató az Akváriumban és 24 órás rádióműsor

Plusz dalról dalra kommentár a legutóbbi nagylemezhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 26-án, csütörtökön mutatja be az Akváriumban új albumát az Anima Sound System. A koncert különlegessége, hogy a zenekar Benkő Dávid billentyűs (PASO), Molnár Ervin ütőhangszeres és a Fourtissimo fúvósnégyese társaságában ízelítőt ad a telt házas januári MÜPA-Akusztik műsorából is. E hét péntekén, március 20-án Prieger Zsolt pedig bemelegítésül az Open Air Rádiót foglalja el, ahol 24 órán keresztül megállás nélkül játssza kedvenc zenéit, korai Bob Dylan-daloktól a mai innovatív technóig, teljes lemezeket, dalválogatásokat és különleges mixeket, mint például jóbarátai, Subotage Max Cooper előtt közelmúltban játszott live-mixét, DJ Mira techno-összeállítását, vagy éppen Crimson különleges, eklektikus mixét. (Kép: Nők Lapja Évszakok Magazin tavaszi szám.)


pop electro anima sound system



2014.02.05. 12:45 – Lángoló

Új Anima-dal és -klip Londonból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Speak Easy Project csapatával forgatott klipet legújabb dalához az Anima Sound System. A Crossroads című Németh Gergely-Prieger Zsolt-szerzemény nemcsak az Anima 2014-es évnyitó dala, amit még kétalbumnyi szám - köztük egy speciális hip-hop-album - követ az idén, hanem a Menjek/Maradjak című dokumentumfilm londoni részének vége-főcímdala is egyben. A klipben feltűnnek a film főszereplői is. Az új magyar mobilitás fővárosaként is aposztrofálható Londonban forgó klipet Imre Loránd Balázs rendezte és Hernáth Csaba volt a vágó-operatőre. Az együttműködés nem újkeletű, már a Speak Easy első, New York-ról szóló filmjéhez is szállított zenét a zenekar. A Menjek/Maradjak londoni epizódja hat szereplő életét követi közelebbről nyomon. "Kiválasztásukkor a stáb arra törekedett, hogy minél színesebben, ugyanakkor hűen tudja bemutatni a Londonban élő magyarok mindennapjait, személyes és általános dilemmáit." - írja a sajtóanyag. A film saját trailere a napokban érkezik és az Indexre is felkerül. A Crossroads című dalt február 11-én, kedden az Instantban mutatja be élőben a zenekar egy ingyenes, évkezdő Anima Sound System-koncert során.


pop hír anima sound system



2013.12.19. 13:47 – Lángoló Gitárok

Találd ki az éjszakát! - Karácsonyi dal az Anima Sound Systemtől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Karácsonyi dallal búcsúzik az évtől az Anima Sound System, ráadásul a Találd ki az éjszakát! idén az első magyar nyelvű megjelenés a zenekartól. A dalhoz videó is készült, amit telefonnal vettek fel a stúdióban Prieger Fanni énekessel. Az együttes januárban már is jön a következő klipjével, amit Londonban rögzítettek. Az idén húsz éves Anima Sound Systemet legközelebb december 30-án lehet látni élőben a Hungexpón megtartott Indoor Fesztiválon.


hír elektronikus klip anima sound system



2013.11.19. 11:58 – Lángoló Gitárok

Itt a legelső Anima Sound System-koncert felvétele

remix-EP és szülinap

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

art_FX.jpgElőkerült az Anima Sound System első koncertfelvétele négy számmal 1994 novemberéből. A nagykanizsai fellépésen a Prieger Szabolcs, Prieger Zsolt, Németh Gergő alaptrió egészült ki Rozmán Zoltán dobossal (a mai zenekar dobosát is Rozmán Zoltánnak hívják, de két különböző emberről van szó) és Kovács Kata hegedűssel. A csapat akkor még folkbeütésű, instrumentális dub-reggae-t játszott A felvétel egy kazettán volt évekig a próbahelyen, majd az egyik első zenekari számítógépre került, amire az elmúlt hetekben bukkantak az animások.


remix reggae pop hír dub dancehall anima sound system



2013.06.13. 11:00 – Hirdetés

Brék Fesztivál - Kétnapos koncertsorozat az Akvárium Klubban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimby.jpgJúnius 17-én és 18-án tarják a Brék Fesztivált az Akvárium Klubban, és kéttucatnyi fellépő játszik egymásután két napon belül. A hétfői napon olyanok lépnek fel, mint a Meszecsinka, a Fókatelep, Frenk, Takáts Eszter, a Lovasi-Leskovics duó, a Dirty Flow Club, a Dereng, az Anselmo Crew, a Beat Dis, az Anima Sound System, a Magashegyi Underground, a Soerii & Poolek, és az Egy Kiss Erzsi Zene. Kedden pedig fellép a Fran Palermo, a Hippikiller, a Bohemian Betyars, a Maszkura és a Tücsökraj, a The Corny, a Colorstar, a Quimby, a PASO’s Roots Rockers, a Fish!, a FreshFabrik huszadik születésnapi felállása és a Korai Ütősök.


hirdetés hír quimby anima sound system akvárium freshfabrik brék fesztivál



2013.06.04. 13:41 – Lángoló Gitárok

Wonder - Új Anima Sound System-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anima.jpgAz idén húsz éves Anima Sound System dalsorozattal ünnepli a jubileumot, aminek részeként most megjelent egy új dal is tőlük, a Wonder"Szokásunkhoz híven sokféle stílusban képzeltük el az új ötleteket, amiből rengeteget vázoltunk fel az utóbbi pár hónapban, a legújabbat éppen gospeles, életigenlős hangulatban írtuk Németh Gergővel, és egyből vizuális anyagot is vágtunk rá a stúdióban" - mondta Prieger Zsolt, aki szerzőtársával a férfivokálokat is énekli Prieger Fanni mellett a Wonderben. A Wondert még a fesztiválszezon előtt egy harmadik dal is követi majd illetve lesz magyar nyelvű szerzemény és közreműködők is a következő hanganyagokon. A zenekart élőben legközelebb június 14-én lehet az A38-on, ahol a régiek mellett új dalokat is játszanak, és a koncertről televíziós felvétel is készül. Az új Anima-dal a hajtás után.


hír elektronikus anima sound system



süti beállítások módosítása