2018.03.21. 12:33 – dankógábor

Állítólag már májusban megjelenik az új Arctic Monkeys-nagylemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

arcticmonkeys_1.jpg

Az Arctic Monkeys kicsit furcsán promózza a hamarosan (?) megjelenő új nagylemezét. Pár hete Alex Turner frontember mondta azt egy rajongónak, hogy hamarosan jön az új kislemez meg bejelentik az amerikai turnét. Ebből csak az utóbbi történt egyelőre meg, most viszont Matt Helders dobos mondta azt, szintén egy rajongónak, hogy májusban kijön az új nagylemez, ami egyébként pont a világ körüli turnéjuk startjához lenne igazítva. Az gyakorlatilag biztos, hogy idén lesz új Arctic Monkeys-nagylemez, a turné, az új logo is erre utal. Egyébként a jelenlegi állások szerint a turné a Sziget fesztiválon ér véget, de valószínű, hogy ősszel lesznek még angol állomások. Nagyon pletykálnak például szeptemberre egy nagy sheffieldi bulit, de nem valószínű, hogy csak a szülővárosában adna koncertet hazai pályán a zenekar. És még egy hír kapcsolódik ide: áprilisban újra kiadják vinylen a csapat első nagylemezét, igaz, bónusz nem lesz rajta, csak egy képes füzetet csapnak hozzá a füstszínű lemezhez.


arctic monkeys rock hír



2018.01.29. 11:11 – dankógábor

Bréking! Arctic Monkeys a Szigeten - Jön az új lemez is?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2012arcticmonkeys02dc011211-920x584.jpg

A körforgásba több mint három év szünet után visszatérő Arctic Monkeys is fellép a Szigeten. Egyszer már voltak Magyarországon, a 2014-es Volt fesztiválon, aztán nem sokkal később teljesen el is tűntek a színről, gyakorlatilag három évig semmit nem lehetett hallani róluk. A tagokról külön-külön igen, Alex Turner frontember például a Szigeten is fellépett a Last Shadow Puppets nevű zenekarával, amit láthatóan jobban is élvezett, mint a soproni bulit, szóval érthető volt a szünet. Megalakulásuk óta daráltak rendesen. Most viszont teljes erővel vágnak bele újra, állítólag jön az új lemez is, szóval jó év lesz ez a 2018 az Arctic Monkey-rajongók számára. Egyébként az új lemezre utalhat, hogy a fesztiválbulik bejelentésével együtt váratlanul aktív lett a hosszú ideje tetszhalott állapotban lévő Facebook-oldaluk is. Például új logójuk lett, illetve az alábbi grafikára cserélték a profilképet, ami simán lehet egy lemezborító is (a honlapjuk pedig ezzel a lendülettel le is fagyott túlterheltség miatt):


arctic monkeys rock hír



2018.01.11. 16:13 – dankógábor

Több mint három év után újra koncertezik az Arctic Monkeys

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

am2014.jpg

Ugyan az Arctic Monkeys basszusgitárosa már elpletykálta, hogy 2018-ban várhatóan visszatér az Arctic Monkeys, de ezen kívül semmiféle biztosat nem lehetett tudni a brit zenekar reaktivizálódásáról. Most viszont bejelentették az amerikai Firefly fesztivál line-up-ját, amin ott olvasható az Arctic Monkeys neve is. A sheffieldi rockzenekar így több mint három év szünet után lép majd színpadra. Minden bizonnyal nem csak ez az egy koncertdátumuk lesz idén, bár valószínű, hogy túlzásba nem viszik majd a turnézást, főleg ha igaz, hogy lemezt is kiadnak 2018-ban. Mindenesetre az már biztos, hogy az Arctic Monkeys feléled a több éve tartó álomból, szóval a rajongók örülhetnek. 


arctic monkeys rock hír



2017.09.27. 12:16 – dankógábor

Jövőre megjelenhet az Arctic Monkeys hatodik nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

am2013.jpg

Legalábbis ha hinni lehet Nick O’Malley basszusgitárosnak, aki egy motoros magazinnak kotyogta ki a dolgokat. A dolgok meg egész pontosan azt jelentik, hogy állítólag már veszik fel a lemezt egy szupertitkos helyen, és ha nem jön semmi közbe, akkor jövőre akár meg is jelenhet. Mellesleg ilyen nagy szünet még sosem volt a lemezeik között, és ha jövőre tényleg kijön, már akkor is öt év telik majd kel a 2013-as AM óta. A tagok persze elvoltak a szünet alatt is, Alex Turner frontember például a The Last Shadows Puppetset csinálta, (és a szigetes koncertjük alapján olyan volt, mintha jobban élvezné, mint az anyazenekarát), Matt Helders dobos  meg a Post Pop Depression című lemezt vette fel Iggy Poppal és Josh Homme-val. Mellesleg a zenekar Facebookja is lassan egy éve frissült legutóbb, szóval ideje volt/várható volt, hogy legyen/lesz valami.


arctic monkeys rock hír



2016.10.21. 12:08 – roska

Klassz Cohen-feldolgozást készített a Last Shadow Puppets

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lastshadowpuppets640.jpg

Sőt, videót is csináltak az Is This What You Wanted átértelmezéséhez. Az biztos, Alex Turner akkor sem unatkozik, amikor épp nem főállású munkahelyén nyomja az Arctic Monkeysban: az új The Last Shadow Puppets-EP, a The Dream Synopsis december elején érkezik. Az albumon Leonard Cohen mellett más előadóktól is lesznek feldolgozások, sőt, az együttes saját magát is elkezdte feldolgozni, két számot (Aviation, The Dream Synopsis) is elővéve idei nagylemezükről. A tovább mögött található az említett Cohen-feldolgozás.


arctic monkeys újdonság leonard cohen cover alex turner EP



2014.07.27. 18:44 – dankógábor

Jaj, elfelejtettem mondani, hogy jó volt a soproni Arctic Monkeys-koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Volt még pár hete egy szavazás, ahol megkérdeztem a Lángoló olvasóit, hogy most akkor jó volt a voltos Arctic Monkeys-koncert vagy nem volt jó. Mindezt azért voltam kénytelen megtenni, mert ennyi fikázó kommentet még soha nem kaptunk pozitív kritikára. Szerintünk ugyanis jó volt a koncert. Nem volt zseniális, nem volt életre szóló élmény, de jó volt. Nos, a szavazáson ugyanez jött ki. Rendkívül sok, 2958 válasz érkezett. Ebből 1490 gondolta azt, hogy jó volt, 903 azt, hogy nem volt jó. 248 szavazó írt valamit az egyéb rovatba, itt valaki bővebben kifejtette miért volt jó, vagy éppen rossz. Szemfüles olvasók kiszúrhatják, hogy hiányzik 317 szavazat. Ők valószínűleg üresen küldték el az egyéb rubrikát. Talán tartózkodtak. Kördiagramon ez így néz ki:


arctic monkeys rock hír



2014.07.08. 16:57 – dankógábor

Most akkor jó volt vagy rossz volt az Arctic Monkeys voltos koncertje?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

arcticmti.jpg

Ritkán van, sőt, talán még soha nem is volt olyan, hogy azért anyáznak minket, mert egy koncertről jót írtunk. Az Arctic Monkeys voltos fellépésről beszélek most. Pedig mi tényleg jól éreztük magunkat. Egyikünk ráadásul már látta is őket tavaly Wiesenben, és ő annak ellenére jobbnak tartja a soproni bulit, hogy az osztrák tökéletesen szólt, míg a magyar nem. Ezen kívül különbség szerinte nem volt a két koncert között. Másikunk pedig (ez lennék én) úgy mentem oda, hogy az óriási beharangozás ellenére nem vártam semmit sőt, inkább azt vártam, hogy szar lesz. Ehhez képest kaptam egy korrektül ledarált bulit, amin a tagok olyan flegmák voltak, ahogy elképzeltem őket. Szóval szerintünk nem volt itt semmi baj, a zenekar hozta a formáját. Sokak szerint viszont igen is rossz volt, úgyhogy most itt szépen megkérdezünk mindenkit, aki ott volt és olvassa ezt: milyen volt a soproni Arctic Monkeys-koncert? (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Suzuki_PartsOfCar_Banner640x90_GIF.gif


arctic monkeys rock fesztivál hír volt



2014.07.07. 19:52 – Lángoló Gitárok

Az Arctic Monkeys megcsinálta - A Volt ötödik napja

Volt 2014 - Telekom. A zenében találkozunk!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sok embert (kellemetlenül) meglepett az Arctic Monkeys voltos fellépése, pedig ha olvasták volna a tavalyi beszámolónkat, nem érte volna váratlanul őket az angol zenekar nyegle, statikus előadásmódja. Ráadásul a britek előtt is egy olyan ír zenekar volt, akiket szintén az egekig magasztalnak, úton útfélen róluk beszélnek, így akár ők is csalódást okozhattak.

banner_1.jpg


arctic monkeys volt koncerbeszámoló the strypes volt2014



2014.06.17. 14:07 – m.adi

Kijött egy újabb Arctic Monkeys-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Snap Out Of It már a hatodik kislemez a tavaly megjelent AM-ről, ehhez készített most videót a zenekar az amerikai Focus Creeps rendezőcsapat segítségével. A klipből azt tudhatjuk meg, hogy Alex Turner milyen jó pasi, ugyanis főszereplője egy utána sóvárgó lenge ruházatú nő, aki a zenekarról készített videókat nézeget, fürdik a medencéjében, sőt, még húst is süt (és eszik). Kicsit fura ez az öntömjénezés, de a szám legalább jó. Koncert meg lesz a Volton, ugyebár, július 6-án.


indie arctic monkeys klip



süti beállítások módosítása