2013.01.15. 14:32 – Tóth Dorottya

Értelmiségi tudósrock a művészképzőből - Alt-J-lemezkritika

Ez történt még 2012-ben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

altj_1.jpgAlt-J - An Awesome Wave
(Infectious)

Bizarr férfihang, zenészek a művészeti egyetemről, hipszterháromszög – nem kis hátránnyal indult 2012-ben az Alt-J nevezetű brit formáció. Pláne nálunk, ebben a szerencsétlenül konzervatív közízléssel megáldott országban, ahol még a megcélzott rétegnek is egy rakás rohadtul nyomós oka van arra, hogy negatív színezetű konnotációi legyenek a nevét az Apple-billentyűzeten háromszöget kiadó billentyűkombinációról kapó zenekart hallva. Pedig kevés jobb dolog történhetett az emberrel 2012 nyarán, mint az Alt-J An Awesome Wave című debütlemeze, mely miután bejárta a miénknél boldogabb országok rádióit, majd begyűjtötte az ide-oda repkedő „itt az új Radiohead”-kurjongatásokat, még a Mercury Prize-t is megszerezte a 2007-ben alakult leedsieknek. Így, ha eddig nem tettük meg, legkésőbb most, a visszatekintéskor érdemes lenyesegetni az ide nem illő előítéleteket.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika indie pop art rock ezt hallgasd alt-j



2012.11.13. 18:09 – Lángoló Gitárok

Új feldolgozáslemezt adott ki a Flaming Lips

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

flaminglips_kingcrimson.jpgA Pink Floyd Dark Side of the Moonja után a King Crimson 1969-es bemutatkozó lemezét, az In the Court of the Crimson Kinget dolgozta fel a Flaming Lips, természetesen egy sereg vendégzenésszel, ahogy ez már lassan szokásává vált Wayne Coyne-éknak. Most kivételesen mindössze egy dalon működik direktben közre a zenekar, viszont a munka produceri és - jobb szó híján - rendezői feladatait ők látják el. A hanganyagon olyan zenekarok szerepelnek, mint a New Fumes, a Linear Downfall, a Spaceface, a Stardeath és a White Dwarfs, ami Coyne unokaöccsének az együttese. A Playing Hide and Seek with the Ghosts of Dawn című albumot már kiadták bakeliten 500 példányban, az online megjelenés dátuma azonban egyelőre ismeretlen, de erre a linkre kattintva bárki számára meghallgatható. Jövőre jön egyébként a Flaming Lips The Terror című soralbuma, de Coyne további feldolgozás projekteket tervez a Can, a Who és a Grateful Dead egy-egy albumából. Egy King Crimson-dalt egyébként már át is dolgozott a Flaming Lips (közösen a New Fumesszal), de a 12 perces Moonchild nem szerepel a lemezen, viszont meghallgatható a hajtás után.


hír flaming lips king crimson art rock wayne coyne



2012.11.13. 10:16 – Lángoló Gitárok

Going to the Revolution - Second Avenue videós EP-premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2nd.jpgA Second Avenue art rock zenekar - tavalyi interjúnk velük itt olvasható -  2006-ban alakult, amit két évvel később egy négyszámos demó, most pedig négy év elteltével elkészült a Going To The Revolution EP, ami a Lángoló Gitárokon hallgatható meg először. A kiadvány különlegessége, hogy nem egy, hanem rögtön három videó is készült - illetve egy Guy Ritchie-s rövidfilm a zenekar megalakulásáról - a számokhoz, amiről Suchman Péter frontember mesél egy kicsit: "Tavaly kezdtük el 5 szám felvételét, de nem a megszokott formában terveztük megjelentetni az anyagot. Régóta úgy érezzük, hogy a zenénk hangulata eléggé filmes, és nagyon szerettük volna látni, hogyan működik képekkel amit csinálunk. Ezért egy, a saját súlycsoportunkhoz képest hatalmas projektbe vágtuk a fejszénket, videós EP-t készítettünk. Jelenleg 3 számhoz készült klip a Flashbird Kreatív Műhely jóvoltából. A maradék kettő? Maradjunk annyiban, hogy szintén audiovizuális terveink vannak velük, de egyelőre ezeket még nem árulnánk el. A felvételek és forgatások kivitelezése nagyjából minden olyan nehézséget előhozott, amivel egy fiatal - vidékről indult - magyar zenekarnak meg kell küzdenie, ennek megfelelően ez nem volt egy könnyű szülés, de most, hogy megjelent, óriási a megkönnyebbülés. A munka során sikerült zenekarként kicsit megszűnnünk és most épp az újjáépülés szakaszában vagyunk, fél év után az első koncertünk november 28-án lesz a Rohamban, kedvenc zenekarunkkal, a svájci Swatka City-vel, akik a legjobb klubkoncert banda, akit valaha hallottunk. " - mondta az énekes-gitáros.


premier hír exkluzív art rock second avenue EP



2012.09.27. 09:29 – Lángoló Gitárok

Tizenhárom év után előkerültek a Sonic Youth ellopott gitárjai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sonic.jpgElőkerült az a két gitár, amelyeket a Sonic Youth-tól loptak el 1999-ben egy fesztiválfellépés előtt. Az együttes Orange Countyban zenélt volna, de a koncert előtt elvitték a furgont, amiben az összes hangszerüket tárolták. A különleges, saját készítésű illetve modifikált hangszerek nagyrésze azóta sem került elő annak ellenére, hogy a rajongók évek óta próbálják ezeket felkutatni. Most azonban egy héten belül két gitárt is megtaláltak az ellopott felszerelésből, Lee Ranaldo legnagyobb megdöbbenésére.


rock hír sonic youth lee ranaldo thurston moore experimental art rock



2012.07.04. 13:27 – Lángoló Gitárok

Vasárnap Warpaint az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

warpaint.jpgNapjainkban a gitáros csajzenekarok reneszánszukat élik, de közülük is kiemelkedik a Los Angeles-i Warpaint. Négytagú formáció a rögtön a bemutatkozó Exquisite Corpse EP-jével felkeltette a kritikusok érdeklődését, amihez az sem ártott, hogy a keverési és mastering munkálatokat John Frusciante végezte. Ezután leszerződtette őket a Rough Trade Records, aminek előadói között ugyanúgy megtaláljuk a Strokesot vagy a Libertinest, mint Jarvis Cockert. A gyors sikernek hála a The xx amerikai és európai turnéján voltak előzenekar, majd 2010-ben kihozták az első nagylemezüket, a The Foolt. Azóta az összes neves fesztiválon felléptek kezdve a Coachellától a Bonnaroon át egészen a Glastonburyig. Sokan hasonlítják őket a Siouxsie and the Bansheeshez, zenéjüket pedig lehet art rocknak vagy dream popnak is hívni, de sokan megelégednek egyszerűen az indie jelzővel is. Július 8-án lépnek színpadra az A38-on, előttük pedig az osztrák Contrails jazz pop együttes lesz majd látható. A két külföldi zenekar előtt számos hazai lo-fi-háloszoba pop fellépés is lesz a hajó tetőterászán, mint a Sad Kolibries, Mayberian Sanskülotts, Ritmiklift és Norbert Kristóf és zenekara. A hétvégi eseményhez egy kis kedvcsináló a hajtás után.


indie ajánló pop hír lo-fi a38 art rock warpaint contrails



süti beállítások módosítása