Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma este pályafutása során először lép fel Magyarországon a Stone Sour, amelyet sokan emlegetnek Corey Taylor "másik" zenekaraként, valójában viszont három évvel korábban alakultak, mint a Slipknot, bár az első albumuk megjelenése jó tíz évet váratott magára. A Barba Negra Trackbe a tavaly megjelent Hydrograd lemezzel érkeznek az idei évad egyik legjobban várt produkciójaként. A hétfő estével azonban nem ér véget a hét, hiszen rajtuk kívül olyan koncertek várják a közönséget, mint az új időpontban, kedden megrendezett RATM Tribute koncert a Subscribe előadásában, az Aurora 35 éves koncertje, valamint szombaton a Karthago egyetlen idei budapesti fellépése.

Miközben alig hallani a tévét a szakadó jégesőtől, vasárnapra összegyűlt ismét annyi magyar videó, hogy érdemes legyen külön is foglalkozni velük. Új klippel tért vissza Sub Bass Monster, miközben az Amszterdamba költöző Bobafett pár percben összefoglalja mindazt, amit egy átlagember gondol a holland fővárosról, Dér Heni pedig Rihannának képzeli magát. Egyik kedvenc kisfilmünk a mostani klipmegosztásban az Our Youth nevéhez köthető, de Gróf Balázs ámokfutása sem semmi az Anderson Pose metálzenekar számára. Múltat idéz a Frozen Steak illetve a Jerry Lee's Rock and Roll Service, az Aurora pedig Lópici Gáspárral támad. Végére maradt még egy bájosan low budget alkotás a Magidomtól, egy horror elemekre épülő kisfilm a Hellfreaksnek hála illetve egy kemény házibuli a Cloud 9-tól.
Nagyszabású koncerttel ünnepli 30. születésnapját az Aurora a július 18-tól 20-ig, Várpalotán zajló