Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Április 15-én a Barba Negrában olyan koncert lesz, ami nem csak az utolsó fellépő miatt érdekes, hanem a nagyjából megosztott főzenekari státuszban érkező Audrey Horne miatt is. A norvég zenekar nagy sztárrá nem tudott válni még, pedig már hat lemezük van. A különféle zenekarokból (többek között például az Enslavedből) összejött zenészek előbb kissé alteres vonalat vittek, majd szépen lassan kialakult az ikergitáros, hard rockos irány, és most már több lemez óta ez a markáns világuk. Kurva jó dalokat írnak, állítólag koncerten is faszák, de ugye mi magyarok ezt legfeljebb Bécsben tudtuk megtapasztalni. Ahogy a svéd rock ’n roll legenda, a Backyard Babies is kiváló élőben. Ők az új és príma Silver And Gold lemezüket turnéztatják, és ha olyan koncertet adnak, amilyen az eddigi magyar fellépéseik voltak, már jól jártunk. Lesz két előzenekaruk, a kifejezetten különleges rock trió, a Satan Takes A Holyday, akiknek a dalaik alapján már régen szupersztár státuszban kéne lenniük, csak a Black Keysből úgy tűnik elég ha egy van. A másik előzenekar, a kissé paneles zenét játszó, de full csajos felállása miatt különleges Thundermother.

A skandináv rocknroll vonalon etalonnak számító Hanoi Rocks hiperaktív énekese,
A 
Ezen a héten nem győztem válogatni a sok-sok videóból, így maradt egy pár legközelebbre is, ami nekem jó, neked meg úgyszintén. Talán akkor nem is húzom az időt és elárulom, hogy lesz Therapy?, Backyard Babies, The Crystal Method feat. Matisyahu meg Kasabian, de erre jár a Kiscsillag, a veterán Suicidal Tendencies és az Ad Astra is.
Ez lesz a harmadik alkalom, hogy a svéd