Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy korábban már írtunk róla, november első hétvégéjén ismét Telekom Electronic Beats Budapesten. Mai ajánlónkban néhány olyan előadóra hívjuk fel a figyelmeteket, akiknek a fellépését mi magunk is szívesen megnéznénk. Elsőként a külföldiekre koncentrálunk, a hamarosan érkező második részben hazánk fiai következnek.

Elképesztő klipdömping volt a héten, ezért a szokásosnál jóval több videót mutatunk most be, de még így is lemaradt egy pár említésre méltó alkotás. Az elején egy kis metálkodással meg keménykedéssel kezdjük, lesz Ghost B.C., Katatonia, Drowning Pool és Year of the Goat, aztán olyan feltörekvőktől mutatunk klipet, mint a Chain of Flowers, White Buffalo és az Eat Skull. Kendrick Lamar Drake-kel közösködik, a Bat For Lashes pedig egy rakás szörnyeteggel, de vannak magyarok is, hiszen új videóval jelentkezik a Meztelen Diplomaták, a BeatKOHO, Gazsi Rap Show és a Média Kontroll.
Az e heti klipválogatás elég erős mezőnnyel bír, hiszen van új videó a Green Daytől, a Bloc Partytól és az Alabama Shakestől is. A legjobb mégsem egy gitárzenei, hanem egy rapvideó, amely Killer Mike nevéhez fűződik, amiben az előadó durván nekimegy az Egyesült Államok eddigi elnökeinek. Szorosan követi őt minőségben Wax Tailor bájos polipromantikája és az egyedüli magyarként szereplő We Are Rockstars dobozfejes kitaszítottsága. Rajtuk kívül van még fekete-fehér Bat For Lashes, és fehér-fekete Pet Shop Boys is, Gotye pedig az előző kettőre rácáfolva készített egy vizuálisan igen megterhelő klipet.