2020.02.05. 13:13 – Szűcs_P

Volt már jobb, lesz még rosszabb - Slipknot az Arénában

Beszámoló és galéria egyben

slipknot_artlasso_004.jpg

A Slipknot tegnapi koncertjét végignézve azon gondolkodtam, milyen döntések alapján rakja össze a setlistet egy akkora zenekar? Mert tegnap bőven többségben voltak az aprítós, darálós dalok a nagyívű refrénesekhez képest. Bizonyítani akarnak, hogy „mi még mindig true-k vagyunk!”, „nem fog rajtunk az idő!”, „tessék, egyétek meg!”? Ez a kérdés motoszkál bennem azóta is. Azaz: ők valóban élvezik ezt a fajta és ilyen intenzitású zúzást, amit egyébként valóban jól csinálnak? A későbbi időszak letisztultabb dalainak személy szerint jobban örültem volna, de nem így történt, emiatt maradt is hiányérzet bennem. A ráadásban a (sic)- People = Shit – Surfacing alatt tényleg akkora aprítás volt, hogy a végére azt éreztem, hogy… igazság szerint nem is tudom, mit éreztem már, komolyan. Nagyjából azt, hogy „mindegy, csak ki innen”. Félreértés ne essék: ez természetesen a zenekar dicsérete. (Fotók: Artlasso.hu)


budapest galéria koncert beszámoló extrém black slipknot metal lengyelország egyesült államok behemoth aréna papp lászló sportaréna



2019.10.18. 12:00 – Kovács.Attila

A partra vetett gitáros és a fúvósok tengere

Szubjektív beszámoló a Jägermeister Brass Band zsűriasztala mögül

dsc07751.jpg

Van egy régi zenészvicc: "Hogyan lehet lehalkítani egy gitárost? - Tedd elé a kottát!" Na igen. Vagy hívd meg zsűritagnak egy olyan projekt válogatójára, ahol egy-két kivétellel csupa fúvósokon játszó zenészt kell értékelnie! Persze huszonpár év metálzenekarozás után óhatatlanul ragad az emberre ez-az, de hiába vagy a közepesnél talán jobb ökölvívó, ha párbajtőrözni kell. Így aztán amikor a Jägermeister Brass Band zsűriasztalánál Kapusi Viktor és Ávéd János két meghallgatott között nekiálltak fejtegetni azt, milyen is a jó és elvárt hangképzés egy altszaxofonos esetében, egyetértő bólogatással és érdeklődő kérdésekkel próbáltam leplezni, hogy tőlem akár pont az ellenkezőjét is mondhatnák, akkor is elhinném. Innen szép győzni - még szerencse, hogy nekem nem kellett! (Fotó: Rácz Róbert, Király Lilla Vivien) 


jazz beszámoló experimental afrobeat jägermeister fúvósok meghallgatás zsűrizés jägermeister brass band zenei projekt



2019.08.02. 09:59 – Kovács.Attila

A zene, az élet, meg a vigyorgó kisördög – Beszámoló a Skunk Anansie budapesti koncertjéről

skunk_anansie_artlasso_001.jpg

Ritkán van szerencsém zenei rendezvényen ahhoz az élményhez, hogy már a harmadik dal alatt olyan a hangulat, mintha a zenekar a ráadást játszaná a legnagyobb közönségkedvencekkel. Nem lehetetlen, csak kell hozzá egy olyan énekes, aki amellett, hogy szó szerint bármit elénekel, van annyira vagány, hogy rögtön a koncert elején bevesse magát a nézők közé, leguggoltasson mindenkit, hogy aztán a refrénre együtt ugorjon a levegőbe a közönséggel, egy olyan zenekar, aki az ilyen akciókat zökkenőmentesen tudja lereagálni az egyébként is mesteri játék mellett, meg persze erőteljes színpadi megszólalás is. A Skunk Anansie budapesti koncertjén mindezt megkaptuk, meg még annál is többet. Aki instant, gyorsan fogyasztható összegzést akar, annak azt mondom, hogy az egyik legjobb koncert volt, amit életemben láttam. A többiek olvassanak tovább! (Fotók: Artlasso.hu)


budapest brit rock koncert beszámoló metal alternatív skunk anansie barba negra track



2019.07.16. 11:11 – Kovács.Attila

Minimum az évtized koncertje - Vader a Rockmaratonon

vader_rockmaraton.jpg

Egy hete láttam minimum az évtized koncertjét, már ami az extrémebb zenéket illeti. A Vader olyan volt ugyanis a Rockmaraton első, az Aréna színpadot illetően leginkább death metalra fókuszáló napján, mint amikor a kocsmában emberkednek a jól megtermett legények, hogy ki a keményebb, meg kinek hányas a karja, aztán egyszer csak feláll a sarokból egy jelentéktelen külsejű, ötvenes, ősz faszi, mosolyogva feltörli a padlót mindenkivel, majd visszaül, és a legnagyobb lelki nyugalommal kortyol még egyet a kávéjából. (Fotó: Rockmaraton Facebook)


koncert beszámoló fesztivál lengyelország vader death metal rockmaraton



2019.07.16. 10:10 – KirschAndrás

Üvöltés az esőben – Három nap a Rockmaratonon

Nincs motozás, bazári sergő, Rossmann, rockdiszkó a 2000-es évek fossá játszott nu metal-slágereivel, és zombiapokalipszis esetén sem kell a backstage-ben Hajdú Péter felbukkanására számítani – a Rockmaraton már ezen tényezők alapján is rászolgálna, hogy magasan a legjobb hazai fesztiválként emlegessük. Emellett már csak tényleg lábjegyzetként szerepelhet az a tény, hogy idén is meglehetősen erős volt a zenei felhozatal. Ennek megfelelően – a teljesség igénye nélkül - rangsoroltuk a keddi, pénteki és szombati napok külföldi performanszait. (Fotók: Máté Éva) 


koncert beszámoló the exploited soulfly rockmaraton napalm death abbath jinjer philip h anselmo & the illegals bömbers



2019.06.27. 13:00 – Rácz Mihály

Kölcsönvett szárnyakkal - A Dead Can Dance koncertjén jártunk

dead_can_dance_artlasso_001.jpg

A boldogság váratlanul lepi meg az embert. Eleve másképpen terveztem, azazhogy szinte sehogy. Pedig a Dead Can Dance majdnem a nyolcvanas évekbeli kezdetektől ott volt a szellemi/lelki táplálékaim közt. Épp ezért a túl nagy elvárásokat félretettem, és eldöntöttem, azokat úgysem lehet megugrani, tán még alulról súrolni sem, a koncertet valahogy csak kibírom, vagyis már előre kiöntöttem a gyermeket is a fürdővízzel. Innen volt szép nyerni. (Fotók: Artlasso.hu)


koncert beszámoló dead can dance világzene ethereal lisa gerrard brendan perry dark wave budapest aréna



2019.06.26. 11:11 – Demjén István Tamás

A következő is kötelező - Hibátlan koncertet adott a Backstreet Boys Budapesten

backstreet_boys_artlasso_003.jpg

Egyes zenészek önszántukból nehezített pályán indulnak a művészi megbecsülés útján, amikor nemhogy popzenésznek állnak, de még azon belül is a boyband alkategóriát választják. Ez az a műfaj amit a kényesebb zenerajongók jó esetben ignorálnak, rosszabb esetben kimondottan lenéznek. Szóban forgó zenészek így készíthetnek bármilyen jó minőségű dalokat, végül a legtöbben csak legyinteni fognak, hiszen egy popdalokat éneklő fiúbandát nem illik komolyan venni. Ebben a zsákutcában alkot immár több mint két évtizede a Backstreet Boys is. (Fotók: Artlasso)


pop koncert beszámoló backstreet boys budapest aréna



2019.01.19. 19:12 – Kovács.Attila

Témák a kalapból, párok a dalokból - Megnéztük a Kiscsillagot Miskolcon

kiscsillag_facebook.jpg

Ez hülye! - kiáltottunk és nevettünk fel nagyjából egyszerre a mellettem ülő, hatvan körüli kardigános hölggyel a koncert közepe táján. Lovasi András épp édesapja bajszának evolúciójáról mesélt, majd kilátásba helyezte, hogy hamarosan ír egy dalt Apám, a hentes címmel. Többek között ilyen, sorsolás ürügyén elővezetett spontán közjátékok tarkították a Kiscsillag Dalok párban előadását tegnap este a Művészetek Házában, Miskolcon. (Fotó: Ajtay Zoltán, Kiscsillag Facebook*) 


rock koncert beszámoló hír art kiscsillag miskolc alter müha



2018.10.24. 20:54 – Kovács.Attila

A hősök esendősége – Killing Joke a Dürer Kertben

killing_joke_live.jpg

Az élő koncertekre hatványozottan igaz, hogy ha eldől egy dominó, az képes magával rántani szinte minden mást is. Ez sajnos még egy olyan legendás, régóta működő zenekarra is érvényes, mint a Killing Joke. Hazafelé egész úton azon gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e a koncertről, de mivel a Jaz Colemannel készített interjúban szóba került az őszinte beszéd fontossága, azt gondolom, mindenkivel szemben az a korrekt, ha nem hallgatom el, mit gondolok. (A fotó egy korábbi koncerten készült, és a Killing Joke Facebookjáról származik.) 


koncert beszámoló indusztriál dürer kert poszt punk killing joke