2016.02.11. 11:23 – dankógábor

Ismét trió a Biohazard

bioegett.jpg

Pár napja a Biohazard minden indoklás nélkül lemondta az összes tervezett fellépését, köztük a budapestit is, majd szerdán jött az információ, hogy miért is történt ez. Mondjuk sokkal többet nem tudtunk meg, de a lényeg annyi, hogy Scott Roberts (a képen jobb szélen) már nem tagja a New York-i hardcore-zenekarnak. Roberts 2011-ben szállt be a Biohazard basszusgitáros-énekesi posztjára, miután az alapító Evan Seinfeld elhagyta a zenekart. Korábban is volt már tagja a csapatnak, 2002-ben a megüresedett gitáros posztra kapott meghívást, és egészen 2005-ig ott is maradt. A Biohazard egyébként nemrég még lemezre készült, de most semmit nem tudunk a további tervekről, de természetesen vissza Seinfeldet a zenekarba!


metál hardcore hír biohazard



2015.07.17. 21:33 – KirschAndrás

Gettóhardcore Dunaújvárosban

Biohazard @ Rockmaraton, Dunaújvárosban, 2015.07.16.

2015-ben nem lehet eléggé felbecsülni azon fesztiválokat, ahol nincs gurulós bőrönd, vietnami papucs (a lábbelik történetének 9/11-e), nyárigyerekekabalatonparton, vanvalamialevegőben, és ahol Pumped Gabó veséjét fagyott disznólábbal vernék le. Nos, ilyen a Dunaújvárosba költöztetett Rockmaraton is, amely megadta a választ, hova is tűntek a Sziget megboldogult Hammer sátrának látogatói. (Fotók: Rockmaraton Facebook)


metál fesztivál hardcore rockmaraton biohazard



2012.01.31. 16:15 – KirschAndrás

Leeresztett mentőövvel a metalcore mocsarában – Biohazard-lemezkritika

Biohazard - Reborn In Defiance
(Nuclear Blast)

Família KFT, Queen kóla, 7UP Jordan Team póló, a Panteránál jobban pedig csak a Rage Against The Machine tolja jobban a hardkórt. Csak néhány a 90-es évek nemzedékének fatális félreértései, tévedései közül. Utóbbi mellesleg csak addig élt a köztudatban, míg terjesztőinek birtokába nem jutott egy Maxell C60-as kazetta Urban Discipline feliratú címkével. Bár a műfaj ortodox híveinek - kiváltképp a straight edge arcok - szemében a Biohazard felért egy tartályhajónyi vörösboros marhapörkölttel, hangos kurvaanyázásukat messze elnyomta a New York-i négyes sikerének zaja. Önhibáján kívül a zenekar a magyar színtéren is népes klónhadsereget állított elő: a fejkendős gettóhácé-formációk munkássága hallatán senkinek nem volt kétsége afelől, hogy a Bázakerettyén és Rinyabesenyőn akár a Family Frost furgonból is tüzet nyithatnak a járókelőkre.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika punk metál hardcore biohazard



2012.01.24. 09:00 – Lángoló Gitárok

Suicidal Tendencies, Biohazard és még sokan szerdán Bécsben


Akik annak idején (egész pontosan a kilencvenes évek első felében) a Headbangers Ballon nevelkedtek, bizonyára mindenüket odaadták volna egy olyan párosításért, hogy Suicidal Tendencies és Biohazard. Milyen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt tudjuk pótolni, ha nem is Magyarországon, de elérhető közelségben, az osztrák fővárosban.


punk rock metál hardcore program biohazard suicidal tendencies



2012.01.12. 11:00 – Lángoló Gitárok

Az amerikaiaknak ingyenes lesz az új Biohazard-lemez

Különleges formában jelenteti meg új nagylemezét a Biohazard január 20-án az Egyesült Államok területén. Abban semmi különös nincsen, hogy le lehet majd tölteni a Revolver magazin weboldaláról, abban viszont már van, hogy a Repudóval is összefog a zenekar, ami kicsit különlegesebb, mint az eddig megjelent terjesztési módok. A Repudo lényege, hogy egyfajta virtuális csomagokat lehet lerakni bárhol az országban, amit aztán a helyszínen bárki felvehet vagy elküldheti azt az emailjére. Mindezt persze okostelefonnal kell elképzelni. A Reborn In Defiance című új Biohazard-lemezt ilyen formán különböző boltokban, koncerthelyszíneken stb. lehet majd beszerezni, de ehhez oda kell menni személyesen, és persze nem árt egy internetképes, gps-szel felszerelt telefon sem. Aki ezek után CD-n is meg akarja majd venni a lemezt, annak meg kell várnia az áprilisi Record Store Dayt, amikor is bónuszolva fizikailag is kijön az album. Hogy ebből az egész hercehurcából a világ többi része mit fog kapni, arról nincsenek hírek.


metál hardcore hír biohazard



2011.09.15. 13:07 – lánggitár

Új zenekarban Evan Seinfeld

A hosszú évekig a Biohazard névvel egyet jelentő Evan Seinfeld mégsem elégszik meg a pornókarrierrel, ezért új zenekarba lépett be. A korában crossover hardcore vonalon mozgó énekes érdekesen választott, ugyanis a túlnyomó részt metálos Attika7-re esett a választása. A korábban simán Attika néven dolgozó zenekar nem teljesen ismeretlen nevekből állt eddig sem, itt gitározik a soulfly-os, Static-X-es, és ministry-s pedigrét magáénak tudó Tonny Campos is. Seinfeld a Down anaheimi koncertjén ment fel a színpadra, hogy bejelentse a hírt. Alább található egy Attika7-dal, még Seinfeld nélkül. Az énekes egykori zenekara, a Biohazard sem állt le, hamarosan kiadja az utolsó lemezt, amin Evan hangja hallható, de a koncerteken már Scott Roberts áll a mikrofon elé, illetve most keresnek egy állandó tagot Seinfeld helyére.


hardcore hír metal biohazard evan seinfeld



2011.08.03. 11:21 – Lángoló Gitárok

Reborn - Új Biohazard-szám


Szeptember 26-án jelenik meg az új Biohazard-lemez Reborn In Defiance címmel. Ez lesz hat év után ez az első album a New York-i hardcore csapattól, ráadásul ezen a zenekar eredeti felállása játszik, amire az 1994-es State Of The World Address óta nem volt példa. Öröm az ürömben, hogy a tagság azóta már megint nem teljes, ugyanis Evan Seinfeld (a képen jobb oldalt), a csapat basszusgitáros-énekese bejelentette kilépését, aminek hátterében titkos személyes problémák állnak. Ettől függetlenül a lemez úgy jelenik meg, ahogy vele felvették, élőben pedig az a Scott Roberts csatlakozik hozzájuk, aki annak idején már volt egyszer a Biohazard tagja, mikor Bobby Hambel gitárost kirúgták. Az albumról mellesleg itt az első kislemez Reborn címmel:


metál hardcore hír biohazard



2011.06.07. 17:13 – Gitárok

Evan Seinfeld kilépett a Biohazardból


Evan Seinfeld (a képen jobbra), a Biohazard alapító-énekes-basszusgitárosa kilépett a zenekarból, írja a Blabbermouth. "Sok mindent megéltünk együtt, de itt az idő a váltásra. Minden jót kívánunk Evannek." - szól a rövid közlemény Bobby Hambel gitárostól. A Biohazard épp most fejezte be az őszre tervezett új nagylemezét, ami 1994 óta az első lesz az eredeti felállással. Seinfeldet két angliai dátumon is Scott Roberts helyettesíti majd, aki a 2005-ös Means To An End lemezen már játszott a csapatban, igaz akkor Hambel helyén. A két koncert után a zenekar megkezdi az állandó tag keresését.


metál hardcore hír biohazard



2009.12.20. 10:32 – lánggitár

Tera Patrick pornószínésznő féltékeny lett pornózó férjére

Nemrég beszámoltunk róla, hogy Evan Seinfeld, a Biohazard basszusgitárosa, mellékállásban pornósztár, valamint Tera Patrick pornósztár hét évnyi házasság után elváltak. Az okokat nem ismertük, de az egyik kommentelő úgy néz ki majdnem eltalálta azt: féltékenység. Patrick ugyanis most megjelent könyvében elmondja, hogy ő már 2006-ban abbahagyta a forgatást a férje kedvéért, ám Seinfeld ezt nem viszonozta. Ez eleinte nem is zavarta az asszonyt, ráadásul a rockzenész úgymond csak ki akarta kicsit próbálni a dolgot, ez próba viszont addig húzódott, hogy a színésznő válaszút elé állította hites urát: vagy a pornó, vagy a házasság.

A történteket ismerve tudjuk Seinfeld mit választott, viszont ez annak fényében furcsa, hogy jelenleg a Biohazard éppen maximális fordulatszámon pörög, új lemezzel, turnéval, egyebekkel, tehát a basszusgitáros-énekesnek nem igazán maradhat ideje az iparszerűen űzött kamera előtti dugásra.


rock metál bulvár hír pornó biohazard patrick tera



2009.12.17. 14:02 – lánggitár

Biohazard teljes gőzzel

A Biohazard eredeti felállása nemrég újra összeállt, voltak is Budapesten, ahol Bobby Hambel gitáros közölte: jövőre ismét találkozunk velük az új lemezüket bemutató turnéjukon. Úgy tűnik nem beszélt a levegőbe, ugyanis januárban a New York-i metálos-hiphopos hardcore-zenekar stúdióba vonul, hogy felvegye az új anyagot. Ez a korong lesz az első azóta, hogy Hambel 1996-ban kilépett a zenekarból és ezzel véget ért a klasszikus Biohazard-éra. A további terveket illetően elmondták, hogy 2010 áprilisától ismét útra kelnek és egészen 2011-ig le sem akarnak állni a zenéléssel. A zenekar egyébként most fejezte be a több mint 100 fellépésből álló, 22 hónapos világkörüli turnéját, aminek néhány állomásán az alábbi új dalt is eljátszották:


rock metál hír biohazard