Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2019 utolsó hétvégéjén, 40 éves korában elhunyt Elijah Nelson, akit a Black Breath nevű seattle-i death metal zenekarból lehetett ismerni. A halál oka nem ismert, a nyilvánosság felé, legalábbis. A hír először olyan zenekarok oldalán jelent meg, akik közeli kapcsolatban voltak a zenésszel, majd a zenekar kiadója a Southern Lord is kitette. Végül pár órája megjelent a Black Breath Facebook-oldalán is, ahol egyrészt tisztelegnek elhunyt zenésztársuk előtt, másrészt leírják, hogy nincs tervben sem lemez sem koncert a zenekar részéről. Az ok valószínűleg nem Nelson halála, ugyanis a csapat oldala ezelőtt három éve frissült utoljára. Nelson egyébként többször járt Magyarországon is a zenekarral, a Dürer Kert kistermében kegyetlen jó koncertet adtak, de a nagyteremben sem voltak rosszak a Nasum búcsúja előtt.
A képen látható csávó a punkos death metalt játszó Black Breath dobosa. Pár napja elcsapta egy autó, több helyen eltört a lába, műteni kellett, de már jól halad a gyógyulása. Mindezt csak azért mondjuk el, mert a Black Breath az egyik legjobb Entombed-másolat zenekar, akik jelen pillanatban simán leverik az eredetit is. Megmutatjuk miért!
Szeptember 30-án, vasárnap este fellép a Dürer Kertben a Nasum. A svéd grindcore zenekar épp karrierje csúcsán trónolt, mikor Mieszko Talarczyk gitáros-énekest a halálba sodorta a 2004-es indiai-óceáni szökőár. Ezután a csapat feloszlott, 2011-ben viszont úgy döntöttek, hogy egy világ körüli turnéval búcsúznak el a közönségtől, ahol
A Washington állambeli Bellinghamből származó Black Breath eddig egy EP-t és egy nagylemezt jelentetett meg, mióta 2006-ban elindult. Az egyik legjobb Entombed-copy zenekar március 27-én adja ki Sentenced To Life című második albumát, amiről a Mother Abyss dalt akár itt a Lángoló Gitárokon is meg lehet hallgatni. Stílusbeli változást senki ne várjon, sőt, mi sértődnénk meg a legjobban, ha nem azt a láncfűrészhangzású punkos death 'n' rollt kapnánk, amit élőben is bemutattak pár éve Budapesten. A lemez producere amúgy ismét a Converge-gitáros Kurt Ballou volt, ami hallatszik is az alábbi dalon.
A legegyszerűbben úgy lehetne a péntek (november 12.) este a Dürer Kertben fellépő
Eheti klipválogatásunkban vannak öldöklő robotok a Flying Lotustól, autós-motoros akció hülye maszkokkal és jelmezekkel a My Chemical Romance-től, fight club lányoknak Juliette Lewistól, egy hatalmas nyúlszörny a Massive Attacktől, régi legendás rockernek öltözött mai trendi rapper Kid Cuditól és Kanye Westtől, szovjet űrdráma a Wolf Parade-től. Ezek mellet fává változtak az Anti Fitness Club tagjai, Ákos új klipjében pedig a tengeren vándorol.
A zenei élet egyik legrondább irányzata a crustcore, de a death metalból indult Entombednek köszönhetően elismert stílus a metál undergroundban. A d-beat ütemre, a zörgő gitárokra, a morgó basszusra, és az üvöltöző vokálra épülő hangzás egyik jeles képviselője a szűken ötéves Black Breath. A