2019.04.25. 15:25 – Kovács.Attila

Próbálok minden olyan dolgot kiírni magamból, ami lelkileg megérint - Interjú Pély Barnával

pelybarna2sm.jpg

A közönség számára a United és a B The First zenekarok mellett tehetségkutatós zsűritagként ismert, egyetemi zenetanárként is tevékeny Pély Barna januárban Blue Heart címmel jelentette meg új szólóalbumát, melynek lemezbemutatója ma este lesz a budapesti Orfeumban. Az angol és magyar nyelvű dalokat egyaránt tartalmazó, változatos zenei világú anyag egyik különlegessége mindenképpen az, hogy az énekes ezúttal szólóművészként dolgozott, sőt, élőben egyszemélyes zenekarként adja elő aktuális dalait. A koncert előestéjén sikerült elcsípnünk egy interjú erejéig, a beszélgetés során pedig a friss album mellett olyan témák kerültek szóba, mint a tinédzserkori lelkesedés újrafelfedezése, vagy a művészi szabadság.


interjú jazz magyar pop pély barna blues singer-songwriter



2019.04.02. 12:12 – Kovács.Attila

A kis vörös kakastól az Új Magyarországig - Hobo életműkoncertjén jártunk

hobo_arena-7.jpg

Olyat sem látni túl gyakran egy életműkoncerten, hogy az est főszereplője két dal erejéig lemenjen a színpadról, nagyvonalúan átengedve másnak a rivaldafényt. Az sem fordul elő túl sokszor, hogy majdnem annyi verset halljon a közönség átvezetés gyanánt, ahány dalból áll a program. Szombaton este Hobo életműkoncertjén többek között ilyenek is megtörténtek. (Fotók: Földes Borbála)


életmű rock koncert blues hobo koncertbeszámoló hobo blues band papp lászló sportaréna



2019.04.02. 10:54 – Nihil_AK

Mick Jaggerre szívműtét vár

A Rolling Stones az énekes felépüléséig minden koncertjét későbbre halasztja

mick_jagger_2019.jpg

Néhány nappal ezelőtt már napvilágot látott a hír, miszerint Mick Jagger kórházba kerülése miatt a Rolling Stones későbbre halasztja korábban beharangozott turnéját. Most arra is fény derült, hogy az énekes szívbillentyűcserére szorul. A műtét után Jagger várhatóan teljes felépülésre számíthat, ugyanakkor a koncertezéssel kicsit még várnia kell.


rock hír egészség blues mick jagger rock and roll rolling stones turné elhalasztott koncertek



2019.03.30. 14:31 – Kovács.Attila

A bankár fiától a köztünk járó angyalokig - Meghallgattuk Hobo Hé, Magyar Joe! című lemezét

hobo_he_magyar_joe_cover_1500.jpg

Hobo legutóbbi albuma, a Hé, Magyar Joe! nagy általánosságban mindennel szembemegy, ami az aktuális könnyűzenét jellemzi. Ki az, aki manapság 27 dalból álló, egybefüggő történetet elmesélő lemezt készít, ami fiktív szereplőkön keresztül reagál napjaink valóságára, és ami már csak terjedelménél fogva is sok hallgatást, meg persze legalább ennyi gondolkodást igényel? Világviszonylatban sem csinálják ezt sokan, itthon meg pláne nem. Ráadásul mindezt úgy, hogy előtte bő fél évvel jelent meg a Bob Dylan dalait feldolgozó Lassú vonat.


kritika blues hobo lemezismertető ezt hallgasd grundrecords



2019.02.22. 08:29 – Lángoló

Szombaton PASO és Kéknyúl a Barba Negrában

paso.jpg

Kétségtelen, hogy a hatvanas években a jamaicai ska zenére az amerikai soul erőteljesen hatott, hiszen egyes zenetörténészek szerint ennek köszönhető a rocksteady kialakulása. Arra azonban kevés példát találunk, hogy soul és funk zenészek – a fúvósokon kívül – ska zenekarokkal működtek volna együtt. A PASO tagjai azonban úgy döntöttek, február 23-án a Barba Negra Music Clubban a Kéknyúllal közösen kezdik a 2019-es koncertszezont. 


jazz funk reggae ska programajánló koncert hír blues paso kéknyúl barba negra



2019.02.19. 12:07 – Nihil_AK

Zombiügyvédek támadása a Clutch új klipjében

clutch_ghoul_wrangler.jpg

Néhány napja új videóklippel jelentkezett a Clutch, amit a tavalyi Book of Bad Decisions Ghoul Wrangler című dalához forgattak. A most kihozott kisfilm akár a három évvel ezelőtti A Quick Death in Texas testvére is lehetne, hiszen a képi világ és a sztorizós megközelítés is hasonló, csak ezúttal körübelül olyan a hatás, mintha a Fargo, vagy valami posztmodern téli western lenne zombifilmbe oltva, megfejelve még ezt egy abszolút naprakész szöveges videó látványvilágával. Az animációk gyönyörűek, valószínűleg rengeteg munkaórát ölt ebbe a négy és fél percbe David Brodsky és csapata. Maga a szerzemény a szokásos Clutch-hangulat, erős, azonnal rögzülő refrénnel, szóval ha valakit eddig elkerült volna a szeptemberben megjelent lemez, most is elkezdheti bepótolni a lemaradást. Videó a hajtás után.


rock hír blues zombi videóklip stoner clutch



2019.02.15. 10:00 – Kovács.Attila

Blues, hazatérés, tornácos hozzáállás – Interjú Little G Weevillel

dsc-8443-1.jpg

Little G Weevilre szélesebb körben akkor figyelt fel a hazai közönség, amikor 2013-ban szóló/duó kategóriában magyar bluesgitárosként megnyerte az évente megrendezett International Blues Challenge versenyét Memphisben. Azóta megjelentetett négy albumot – a legutóbbit néhány hete Back in Alabama címmel – bejárta Európát és Észak-Amerikát egyaránt, sőt, egy évad erejéig az X-Faktor mentoraként is feltűnt. Tizennégy év után néhány hete hazaköltözött, tervei szerint ezúttal végleg. Az interjú kettős apropóból készült, így nem meglepő, hogy nem csak a bluesról és az új lemezről beszélgettünk, de olyan témákról is, mint a magyarságtudat, az előítéletek, és a múltunk ismeretének fontossága.


interjú magyar blues little g weevil



2019.01.09. 11:30 – Kovács.Attila

Hihetetlen mennyiségű és minőségű szeretetet kapok az emberektől - Interjú Hoboval a Hé, Magyar Joe! album kapcsán

hobo_viharban_szulettem.png

December elején, mindössze néhány hónappal a Lassú vonat után dupla albumot jelentetett meg Hobo. A huszonhét dalt tartalmazó, száz perc feletti játékidejű Hé, Magyar Joe! az utóbbi idők egyik legfajsúlyosabb hazai anyaga, mely garantáltan méltó a Vadászathoz vagy a Circus Hungaricushoz hasonlóan összefüggő történetet elmesélő lemezeket kedvelő közönség figyelmére. Az új album apropóján készült nagyinterjúnkban nem csak a friss dalokról beszélgettünk; szóba kerül többek között Magyarország erkölcsi állapota, annak a fontossága, hogy észrevegyük a jót is, és az is kiderül, melyik az a dal, amit az aluljáróban melegedő csövesek és hazánk miniszterelnöke egyaránt idéznek. (Fotók Földes Borbála, Bene Attila)


interjú rock színház blues hobo költészet új album



2018.12.20. 14:00 – Lángoló Gitárok

Ki voltál? - Ilyen volt és ilyen lett a Jazztelen

Lángoló Premier

_bbf4762-02.jpeg

"Ki voltál?" - kérdezi címében a Jazztelen legújabb dala, de a hozzá készült videót megnézve felmerülhet az is, ki lettél? Miközben a zenekar második lemezén dolgozik, időt szakítottak egy kis múltidézésre, ami saját elmondásuk szerint ugyanúgy értelmezhető optimista jövőbe tekintés is. A kisfilmben mókás archív felvételekkel idézik fel a zenekar kezdeti időszakát, és bizonyítják egyúttal azt, hogy a mai szemmel megmosolyogtató fizimiskájú fiatalok az azóta eltelt években érett férfiakká és zenészekké váltak. Premier a hajtás után.


premier magyar rock hír blues videóklip #hangfoglaló2018 jazztelen



2018.11.06. 12:46 – Lángoló

Pénteken Dan Patlansky az Analog Music Hallban

Nyerj páros belépőt és limitált kislemezt!

promo_foto_5.jpg

Napjaink egyik legegyedibb stílusú blues-rock gitárosa, Dan Patlansky Újbuda idén nyílt új rendezvényközpontjában, az Analog Music Hallban játszik november 9-én. A 20 éve zenélő fiatal gitáros pár éve Joe Satriani turnévendégeként is elismerést szerzett, most pedig Perfection Kills című új lemezét mutatja majd be. A koncertre most páros belépőt is nyerhettek. Nyereményjáték és programajánló a hajtás után! 


gitár programajánló rock koncert hír blues nyereményjáték dan patlansky analog music hall lots music



2018.10.12. 13:06 – Nihil_AK

Irodalmi percek - Leonard Cohen verset írt Kanye Westről

leonard-cohen-kanye.jpg

The Flame címmel látott napvilágot a 2016 novemberében elhunyt Leonard Cohen posztumusz verseskötete, melynek többek között az az érdekessége, hogy tartalmaz egy verset, amit az énekes zenész arról a művészről írt, akit korábban Kanyé Westnek hívtak. A vers, melynek címe "Kanye West nem Picasso", az amerikai énekes-dalszerző Amanda Shires Twitterén látott napvilágot, mi pedig úgy döntöttünk, közkinccsé tesszük. A folytatásban irodalmi igényességű magyar fordítást is kap a kedves közönség, érdemes tovább olvasni! 


jazz pop rock hiphop blues kanye west leonard cohen ye



2018.10.03. 10:00 – Lángoló Gitárok

Az angyalok is itt járnak közöttünk - Előzetes Hobo hamarosan megjelenő lemezéről

Lángoló premier

hobo_edit.jpg

Hobo, ahogyan ezt tavasz végén készült interjúnkban is említette, hamarosan dupla albumot jelentet meg Hé, Magyar Joe! címmel. A lemez az énekes szerint a Circus Hungaricus, a Vadászat és a Tábortűz mellett anyagához hasonlóan nem különálló dalok sorozata, hanem egy teljes történetet elmesélő, összefüggő alkotás. Az összesen harminc új dalból az egyiket, melynek címe Az angyalok is itt járnak közöttünk, nem végleges változatban meg is lehet hallgatni mai premierünkben. 


demo premier hír blues hobo dalpremier