2013.01.08. 16:00 – Lángoló Gitárok

Visszatért a Suede

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

suede.pngTöbb mint egy évtized után visszatér a Suede, méghozzá egy új nagylemezzel és ingyen letölthető dallal. A kultikus birtpop zenekar 2003-ban oszlott fel, majd hét évvel később újra összeálltak. A karrierje során több tagcserén is áteső együttes az 1996 és 2001 közötti formációban kezdte újra a zenélést, és hozott ki most friss stúdióanyagot a 2002-es A New Morning album óta. A Suede Bloodsports címmel egy nagylemez megjelentetésére is készül idén márciusban, amiről a Barriers már is meg is hallgatható a hajtás után illetve letölthető ingyen erre a linkre kattintva.


hír britpop suede



2012.10.30. 12:22 – Lángoló Gitárok

Ismét a Primal Screammel dolgozik Robert Plant

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

plant.JPGJövőre új albummal jön a skót Primal Scream, amihez nemrég rögzítették a vendégéneket, méghozzá Robert Plant közreműködésével. A Led Zeppelin frontembere még szeretne énekelni, de már nem akar új együttest alapítani vagy szólóalbumot csinálni. Plant viszont továbbra is szeretne részese lenni különböző izgalmas zenei projekteknek, és a Primal Scream új nagylemezének ötlete kifejezetten imponált neki. Ez nem az első alkalom, hogy Robert Plant együttműködik Bobby Gillespie-ékkel, ugyanis az énekes korábban már szájharmonikázott a 2002-es Evil Heat album The Lord Is My Shotgun című albumán. Egy másik Zep-legenda sem pihen, ugyanis Jimmy Page gitáros masterelési munkákat végez az összes eddigi Led Zeppelin-albummal.


rock hír led zeppelin britpop primal scream robert plant



2012.10.22. 14:00 – Sajó Dávid

Minket látva az emberek kicsit elfelejthetik, hogy milyen rendszerben élnek - Keane-interjú Richard Hughes dobossal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Október 30-án Budapesten, a Pecsában koncertezik a Keane, akik idén jelentették meg a Strangeland című, negyedik nagylemezüket. A magyarországi fellépésük előtt Richard Hughes dobossal beszélgettünk, aki mesélt nekünk a Disconnected klipjének forgatásáról, a Vaccines hatásáról az együttes zenéjére illetve arról, hogy milyen volt először együtt stúdiózni az új zenekartaggal, Jesse Quinnel.


rock keane britpop richard hughes



2012.10.11. 11:25 – Lángoló Gitárok

Jövőre is koncertezik a Stone Roses

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Stone Roses2.jpgJövő márciusban az ausztrál Future Music fesztiválon zenél a Stone Roses, amely ezzel tovább húzza az újraalakulásuk örömére megkezdett koncertsorozatot, aminek részeként idén a Szigeten is felléptek. A zenekar 2013-ban öt koncertet is ad Ausztráliában, az utolsó március 11-én Adelaide-ben. Más fellépésről egyelőre nem érkezett hír, de az már biztos, hogy a másfél óra alatt az összes belépőjét eladó Glastonburyn nem zenélnek. Az együttes egyébként nemrég bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mivel a Heaton Park-i visszatérő koncertjeikre mindössze 68 perc alatt adták el mind a 220 ezer belépőt.


rock hír britpop stone roses



2012.10.11. 10:27 – Lángoló Gitárok

I Always Knew - Új Vaccines-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vaccines2.jpgImmáron a harmadik klipjét készítette el a Vaccines a szeptemberben megjelent második nagylemezükhöz, a Come of Age-hez. Az I Always Knew videójában Justing Young énekes a vidámparkban randizik Dree Hemingway modellel, aki nem mellesleg Ernest Hemingway író dédunokája. A páros egy vidámparki játékon ül, ahol eleinte mindketten kissé unottan pörögnek körbe-körbe, majd egyre felszabadultabbá válnak csak azért, hogy végére kissé rosszul legyenek a sok forgástól. A kislemez egyébként digitálisan és bakeliten is megjelenik november 11-én, utóbbihoz egy B-oldalas dal is tartozik majd, amit Pete Robertson, a zenekar dobosa írt. Videó a hajtás után.


rock hír britpop dree hemingway vaccines post-punk



2012.10.08. 10:22 – Lángoló Gitárok

Jövőre is együtt zenél a Blur

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bandinfo_blur_2012_big.jpgMost már hivatalos, hogy jövő júliusban fellép a belgiumi Rock Werchter fesztiválon a Blur, miután idén a londoni Hyde Parkban koncerteztek. Ráadásul a zenekar Facebook-oldalán közzétettek egy bejegyzést, ahol megemlítik, hogy szeretnének minél több régen látott rajongójuknak játszani, szóval további fellépési időpontok várhatnak még bejelentésre. Azóta kiderült, hogy Belgium után Spanyolországban is fellépnek, méghozzá a Primavera fesztiválon. Az együttes korábban a Twitteren két új dalt is bemutatott, miközben Damon Albarn befejezte, majd ki is adta új szólóanyagát illetve a Gorillazt is pihenőpályára tette egy időre így elképzelhető, hogy jövő nyáron a Blur akár egy európai turnét is megejthet.


hír damon albarn blur britpop rock werchter



2012.09.12. 13:41 – Lángoló Gitárok

Noel Gallagher akkor sem alakítaná újra az Oasist, ha világ össze éhező gyerekének élete múlna rajta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

noelgallaghertour2012kingloaf_1.jpgA volt Oasis-tag, Noel Gallagher egy rádiós interjúban azt nyilatkozta, hogy akkor sem alakítaná újra az Oasist, ha a világ összes éhező gyerekének élete múlna rajta. Pedig öccse, Liam szerint 2015-ben elképzelhető egy nagy testvéri összeborulás, amire a bátyó azt válaszolta, hogy ha ez így lenne, akkor a kisebbik Gallagher nem próbálta volna őt nemrég beperelni. Szerinte azért se lenne jó ez az ötlet, mert manapság minden együttes újraalakul és hirtelen nagyobbak lesznek, mint valaha.


hír oasis britpop liam gallagher noel gallagher mario balotelli



2012.08.06. 12:17 – Lángoló Gitárok

Morrissey a náci Németországhoz hasonlítja Nagy-Britanniát az Olimpia alatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Morrissey_2.jpgMorrissey a saját rajongói magazinjában bírálta Angliát az Olimpia miatt, amelyet a náci Németországhoz hasonlít a sporteseményen tapasztalható extrém nacionalizmus miatt. A bejegyzésben azt írja az énekes, hogy a királyi család és más előkelőségek a saját érdekeik érvényesítése miatt kisajátították az Olimpiát, és semmilyen megszólalási lehetőséget nem adnak a szabad a sajtónak. Miközben London per pillanat az első számú világmárkának számít, az ország többi részét a nyomor és a gazdasági válság sújtja, a királyi családról és más előkelőségekről viszont a nap 24 órájában mutatnak felvételeket, ahogy jókedvűen nevetgélnek különböző rendezvényeken, ezzel félrevezetve a brit közvéleményt az ország hangulatáról és befolyásolva a szabad gondolkodást. Morrissey görögországi élményeiről is beszámol az írásban, ahol az ország problémáival foglalkozó graffitiket említ, amelyek akár a brit közvélemény véleménye is lehetne a szigetország mai állapotáról. Végezetül a '39-es Németország eszmeiségét a média irányította Nagy-Britanniáéhoz hasonlította, ahol külön bírálta a Beckham-család körüli felhajtást.


morrissey hír london olimpia 2012 britpop



2012.07.11. 14:48 – Lángoló Gitárok

Képregény készült a Coldplay legutóbbi lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

myloxylotoimage.jpegSok kritika érte a Coldplay amiatt, hogy ugyan mi a fenéért adott olyan idióta hangzású nevet a tavaly megjelent nagylemezének. Erre nemsokára fény derülhet, ugyanis a Mylo Xyloto képregényadaptációja ma debütál a San Diego-i Comic-Con fesztiválon. A hatrészes sorozatot a Kung Fu Panda rendezőjével, Mark Osbourne-nal készítették és a zenekar legutóbbi albumának történetéről szól. Az első számot már a helyszínen meg lehet vásárolni a szerencséseknek, a folytatások azonban csak 2013 februárjától jönnek, aminek a vége egy egész estés mozifilm lesz. A képregény borítóját megmutatjuk a hajtás után.


képregény hír coldplay britpop mylo xyloto



süti beállítások módosítása