2018.11.02. 15:31 – Lángoló Gitárok

Július végén a Budapest Parkban lép fel a Thirty Seconds To Mars

img_7205_1.jpg

A Jared Leto által vezetett Los Angeles-i Thirty Seconds To Mars már számos hazai fesztivál nagyszínpadát meghódította, önálló koncertet viszont még sosem adtak Magyarországon. Július 23-a viszont igencsak kivételes nap lesz a magyar rajongók számára, hiszen a zenekar végre saját turnén érkezik a Budapest Parkba. 


rock koncert hír alternatív jared leto thirty seconds to mars budapest park



2018.09.18. 11:45 – Lángoló Gitárok

Háromnapos fesztivállal zárja hetedik évadát a Budapest Park

bpp_kapuzaras3.jpg

Minden eddiginél erősebb évadot tudhat maga mögött a Budapest Park. Persze ahelyett, hogy búcsúztatnák a nyarat, inkább úgy döntöttek, meghosszabbítják: egészen szeptember 30-án hajnalig várják még a látogatókat. A Kapuzárási Piknik névre keresztelt eseménysorozat fellépői közt ott van az idén egyetlen önálló parkos koncertjét adó Ganxsta Zolee, az ultramenő táncosokkal és dívákkal kiegészülő Brains, illetve az 2018-as év utolsó budapesti koncertjét adó Punnany Massif.


sajtóközlemény programajánló koncert hír budapest park kapuzárási piknik



2018.09.12. 16:06 – Lángoló Gitárok

Irie Maffia, Vad Fruttik, Thomas Anders, Tej akusztik és Kertmozi – Heti Park

irie_maffia_sziget.jpg

A szezonzáró hónapban is különleges koncertekkel várja a látogatókat a Budapest Park. Az Irie Maffia egy speciális műsorral érkezik csütörtökön este, a Vad Fruttik pedig az új lemez dalaival és a régi kedvencekkel lép színpadra. Rajtuk kívül érkezik Thomas Anders egy kiadós múltidézéssel, a TEJ egy akusztikus koncerttel a Nagyszünetbe, és ismét lesz Kertmozi, ahol ezúttal a 2 kaliber című amerikai akciófilmmel. (Fotó: Irie Maffia Facebook)


programajánló koncert tej modern talking szponzoráció vad fruttik irie maffia kertmozi thomas anders budapest park nagyszünet heti park



2018.09.05. 16:59 – Lángoló Gitárok

A bandaháborútól az élet értelméig – Heti Park

bandahaboru_park.jpg

A most következő néhány napban ismét a magyar élvonalé a terep a Budapest Parkban. Csütörtökön érkezik a Bandaháború visszavágójával a Fish! és a Supernem, pénteken a Quimby, akiknek Frenk melegít be, szombaton egy teljes szimfonikus zenekarral jön a Wellhello, hétfőn pedig Bérczesi Robi ünnepli negyvenkettedik születésnapját a Nagyszünetben. Heti programajánlónk a hajtás után.


programajánló koncert hír fish szponzoráció quimby supernem frenk bérczesi róbert kertmozi budapest park wellhello heti park pixel magic kitzinger gábor



2018.08.29. 12:06 – Lángoló Gitárok

Dallamképek kiállítás, valamint a két sold out hete – Heti Park

quimby_01.jpgEzen a héten nyílik meg a Quimby dalaihoz kapcsolódó Dallamképek kiállítás a Budapest Park Pop-up Galériájában. A Quimby szeptember 7-ei nyárbúcsúztató koncertjéig megtekinthető tárlaton kilenc fiatal, progresszív grafikus formálta képekké a zenekar egyes dalait. A képekre már licitálhattok a Vatera oldalán, a befolyt összeget teljes egészében a hallássérülteket segítő Jel Alapítvány munkájának támogatására ajánlották fel a szervezők. A kiállítás mellett ezen a héten a hazai élvonal teszi tiszteletét a Parkban, akik közül a Kowalsky meg a Vega, és a Halott Pénz koncertjére már hetek óta minden jegy elkelt. Rajtuk kívül a következő pár napban lesz Leander Kills, Áron András „Apey” szólóban a Nagyszünetben, Pöttömkert, és persze Kertmozi, ahol ezúttal egy pár évvel ezelőtt bemutatott Woody Allen-film kerül terítékre. Heti programajánlónk a hajtás után!


programajánló koncert kiállítás képzőművészet szponzoráció quimby kowalsky meg a vega paso kertmozi apey halott pénz budapest park pöttömkert áron andrás heti park dallamképek



2018.08.22. 12:49 – Lángoló Gitárok

A reggae olasz nagykövetétől a Fish! akusztikig – Heti Park

alborosie.jpg

A következő pár napban ismét nemzetközi programkínálat várható a Budapest Parkban, hiszen ma este először koncertezik hazánkban az olasz, de évek óta Jamaicában élő Alborosie, aki egy autentikus helyi zenekart, a hazánkban is többször megfordult Skatalitest hozza magával vendégként. Pénteken az elektronikus zene német állócsillaga, ATB érkezik, olyan nevek társaságában, mint Jan Wayne, a Fragma, vagy a Brooklyn Bounce, azaz garantáltan megidéződik az ezredforduló klubhangulata. Rajtuk kívül a magyar élvonal több zenekara is várja a közönséget, hiszen közös koncertet ad csütörtökön a Blahalousiana és a The Biebers, szombaton Péterfy Bori és a Love Band lép színpadra a Jónás Vera Experiment társaságában, jövő hétfőn pedig a Fish! tagjai adnak egyszálgitáros bulit a Nagyszünetben. Heti ajánlónk a hajtás után! 


hír szponzoráció atb fish! skatalites paso brooklyn bounce péterfy bori & love band alborosie budapest park blahalouisiana progamajánló the biebers jónás vera experiment heti park



2018.08.15. 09:19 – Lángoló Gitárok

Speed-folk, freak-punk, antikonvencionális antislágerek - Heti Park

die-antwoord.jpg

Augusztus második felében sem áll meg az élet a Budapest Parkban. Ezen a héten elsősorban a hazai zenekaroké a terep, hiszen különleges koncerttel érkezik a Bohemian Betyars, akik csütörtök estére kiegészülnek a Parno Graszttal, pénteken Szabó Balázs Bandája és a Konyha veszi birtokba a színpadot, szombaton pedig érkezik a dél-afrikai rap-rave Die Andwoord, akiknek a koncertjére egy szerencsés olvasónk páros belépőt is nyert. 


programajánló szponzoráció kertmozi parno graszt die antwoord bohemian betyars szabó balázs bandája budapest park necc party nagyszünet heti park



2018.08.07. 17:17 – Lángoló Gitárok

Tátrai Band, 35 éves Pál Utcai Fiúk, Pixel Magic és Blaha Akusztik – Heti Park

tatrai_band.jpg

A Tátrai Band egy-egy koncertje vitán felül eseményszámba megy, hiszen a magyar könnyűzene legendás alakjait magában tudó zenekar mostanában csak kivételes alkalmakkor áll színpadra. Ezen alkalmak egyike épp most pénteken lesz a Budapest Parkban, ahol az elkövetkezendő pár napban is a már megszokott változatos programok várják a közönséget, a Pál Utcai Fiúk 35 éves születésnapi koncerjétől a II. Budapest Comic Marketen át a Blaha Akusztik nagyszünetes bulijáig. Programajánló a hajtás után!


programajánló szponzoráció pál utcai fiúk dj bootsie tátrai band budapest park blahalouisiana nagyszünet heti park pixel magic lidocain night



2018.08.02. 13:08 – Lángoló Gitárok

Támogasd a Kis Lépések Alapítványt és nyerj páros belépőt a Halott Pénz már teltházas koncertjére!

cover_2.jpg

Már minden jegy elkelt a Halott Pénz szeptember elsejei koncertjére, viszont ha egy jó ügy mellé állsz, most nemcsak a koncertre juthatsz be másodmagaddal, de a zenekarral is találkozhatsz a színfalak mögött. Az autista gyermekek fejlesztésével foglalkozó Kis Lépések Alapítvány közösségi kampányt indított, hogy állandó helyet találjanak maguknak, ebben segít most a zenekar, és ebben segíthetsz te is! Részletek a hajtás után.


hír jótékonyság tcr halott pénz budapest park kis lépések alapítvány marschalkó dávid



2018.08.01. 13:43 – Lángoló Gitárok

Cloud 9+, Anna and the Barbies, Paul Kalkbrenner, Jason Derulo, valamint gyűjtés súlyos beteg gyermekeknek - Heti Park

paul_kalkbrenner_1.jpg

Kétségbeejtő, milyen gyorsan telik az idei nyár - alig kezdődött el, máris augusztus áll a naptárban. A Budapest Park idei szezonja azonban továbbra is tartogat olyan programokat, amelyekre érdemes odafigyelni, hiszen ebben a hónapban is rengeteg, a maga módján megismételhetetlen rendezvény várja a közönséget. A mai ajánlóban augusztus első napjainak programjait válogattuk össze nektek, és ismét van nyereményjáték, melyben a Die Anwoord koncertjére nyerhettek páros belépőt. 


programajánló szponzoráció nyereményjáték méhek király viktor paul kalkbrenner anna and the barbies jason derulo járai márk trillion csodalámpa alapítvány budapest park cloud9+ pöttömkert heti park



2018.07.25. 17:17 – Lángoló Gitárok

Mozgásművészet és különleges koncertek ezen a héten a Budapest Parkban - Heti Park

egyedi_peter.jpg

A következő hét napban sem unatkozhatnak azok, akik a Budapest Park felé veszik az irányt, hiszen a tánc- és mozgásszínházi előadásoktól a különleges koncerteken át a hajnalig tartó partykkal bezárólag mindenféle program várja a látogatókat. Ma és jövő szerdán a Firebirds társulat két különböző darabbal készül a Nagyszünetben, mindkettőt kifejezetten ajánljuk azoknak, akik számára nem idegen a mozgás művészete. Csütörtökön ötödik születésnapját ünnepli a Parkban a Bagossy Brothers Company a Lóci Játszik társaságában, akik ebben az évben már nem is adnak hangos, nagyszabású koncertet Budapesten. A hétvégén jön az Irie Maffia, majd Rúzsa Magdi, jövő hétfőn pedig Egyedi Péter szerzői estjének örülhetünk a Nagyszünetben. Részletes programajánló a hajtás után! (Fotó:  Mindenkinek megvan a maga története Facebook / Máté Péter)


programajánló koncert szponzoráció rúzsa magdi irie maffia egyedi péter budapest park firebirds bagossy brothers company lóci játszik fanglers heti park



2018.07.18. 15:53 – Lángoló Gitárok

Minél többet élek, annál tudatosabban dolgozom a saját zenémen - The Bloody Beetroots-interjú

Plusz Heti Park

the-bloody-beetroots.jpg

Mozgalmas napok elé néz a Budapest Park, hiszen hazai és nemzetközi szinten is eseményszámba menő koncertek várják a közönséget jövő szerdáig. Holnap érkezik a jobb híján dance-punknak aposztrofált, de amúgy kismilliós stílust magába olvasztó The Bloody Beetroots, akik ismét egy őrült koncertre készülnek, ahogy ezt a hajtás után olvasható interjúban a frontember, Sir Bob Cornelius Rifo is megígérte nekünk. Rajtuk kívül lesz még Bëlga, születésnapos Punnany Massif, már most teltházas Margaret Island akusztik, valamint jövő hétfőn a Budapest Parkban debütál hazánkban LP, azaz Laura Pergolizzi. A folytatásban következik az interjú, kiegészítve az aktuális programajánlóval.


interjú programajánló belga margaret island the bloody beetroots we are scientists punnany massif budapest park LP heti park laura pergolizzi