2012.06.15. 10:57 – Lángoló Gitárok

Véres verekedés tört ki Rihanna miatt Chris Brown és Drake között (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

chris-brown.jpgChris Brown és Rihanna kapcsolata soha sem volt erőszakmentesnek nevezhető, és most, hogy a kanadai rapper Drake is képbe került, úgy néz ki a buli folytatódik. Chris Brown nemrég feltöltött egy képet, amin az orrában lévő kokainrög mellett egy sérülés is látható. A két rapper és társasága állítólag ugyanabban New York-i bárban iszogatott és Brown egy üveg italt küldött Drake-nek. Ő köszönte szépen és visszaküldte rajta egy olyan cetlivel, hogy: „életed szerelmét dugogatom, ez a helyzet”. A heves vérmérsékletéről is ismert Brown és Drake között aztán elcsattant az első pofon, amit üvegdobálás és verekedés követett. A zűrzavarból még nagyobb balhé kerekedett, aminek köszönhetően számtalan szórakozni vágyó is megsérült. Miközben Brown megúszta egy kisebb sebbel, sokan súlyos sérüléseket szereztek kettőjük összetűzésének köszönhetően. Hajtás után mutatunk pár fotót is és egy videót is, de csak is erős idegzetűeknek!


hiphop hír verekedés rap rihanna chris brown drake



2012.05.17. 14:30 – Lángoló Gitárok

Right By My Side – Itt van Nicki Minaj legújabb videoklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nicki Minaj mostanában nagyon keményen nyomul, ehhez kétség sem férhet. Alig pár hete posztoltuk itt a Lángolón legutóbbi klipjét, amiben fürdőruhában mutogatta lassan védjegyévé váló fenekét, tegnap este pedig felkerült a YouTube-ra egy még újabb műalkotása. A szintén a Pink Friday: Roman Reloaded című albumán megjelent, Chris Brown közreműködésével készült Right By My Side című dalhoz Benny Boom által rendezett klip érdekessége, hogy Minaj és Brown mellett az egyik főszerepet Nas alakítja, bár a dalban egyébként nem szerepel. A klip kettejük, mármint Nas és Minaj szerelmi kapcsolatát mutatja be, amiben akadnak furcsaságok, de hát ezt fedezze fel mindenki magának a lapozás után. Chris Brownnal is vannak benne ölelkezős jelenetek, csak aztán nehogy még a végén Rihanna beguruljon! Soha nem lehet tudni.


hiphop hír klip nas rnb chris brown nicki minaj



2012.03.08. 14:00 – Lángoló Gitárok

Rasszista fotóval üzent Chris Brown csajának Rihanna, aki Annie Lennox szerint beszélhetne a nők elleni erőszakról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Na, ha eddig nem volt nyilvánvaló, hogy Rihanna és Chris Brown között újra van valami, hát akkor majd most. Az énekesnő pár napja a Twitteren szólt be Brown aktuális barátnőjének, mégpedig úgy, hogy amiatt most többen rasszizmussal vádolják. A szappanopera epizódszereplői ezúttal egy csomag rizses süti, egy napszemüveg és két szép nagy fülbevaló. Ezekről posztolt egy képet Rihanna a Twitteren, a modern műalkotás mellé pedig a következőt írta: "Ima make you my bitch". Közben Annie Lennox a napokban arról beszélt egy interjúban, hogy a Brown által annak idején összevert fiatal énekesnő akár a nőket érő és a családon belüli erőszak elleni küzdelem egyik szóvivőjévé is válhatna, ha kiállna és nyilvánosan beszélnie az ügyről, de persze az Rihanna döntése kell legyen, hogy ezt akarja-e. Őrülten izgalmas részletek és a rasszistának mondott fotó a kattintás után.


pop bulvár hír rihanna annie lennox rnb chris brown



2012.02.24. 13:00 – Lángoló Gitárok

iPhone-t lopott egy rajongójától Chris Brown

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csúnyán megütheti a bokáját Chris Brown, aki mostanában talán megint egykori csajával, Rihannával kavar, a legújabb hírek szerint ugyanis vélhetően súlyosan megszegte próbaidejét, amit éppen az énekesnő 2009-es bántalmazása miatt kapott. Történt ugyanis, hogy az énekes-rappert egy rajongója lefotózta Miamiban, amint éppen egy Bentleybe szállt be a rapper Tyga társaságában (akit ne tévesszük össze a kanadai Tigával, már csak azért sem mert utóbbi nem is rapper), Brown azonban – "Ezt nem fogod feltölteni sehova, te kurva" felkiáltással – kikapta a nő kezéből a nagyjából 500 dollár értékű iPhone-t, majd elhajtottak a kocsival. Az olyan remekbeszabott diszkóslágerek alkotóját, mint a Yeah 3x ezek után most lopás miatt keresi a miami rendőrség, és ha bebizonyosodik, hogy valóban igazak a Christal Spann nevű rajongó vádjai (aki azóta már biztos nem rajongó), még az is lehet, hogy újra rács mögé kerül, bár azért ennek még ne kezdjen senki előre örülni. A friss Grammy-díjas Brown egyelőre nem reagált a lopás vádjára.


pop bulvár hír rihanna rnb chris brown



2012.02.17. 14:30 – Lángoló Gitárok

Rihannának és Chris Brownnak közös száma készül?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete írtunk arról, hogy az amerikai bulvárlapok már egy ideje azon csámcsognak, hogy Rihanna és Chris Brown talán újra összejöttek, de ha nem is, akkor valószínűleg összejárnak dugni, ami már csak azért sem szép dolog, mert az énekes-rappernek van egy modell csaja. Na, persze valójában nem emiatt tartják izgalmasnak a lapok ezt az egészet, hanem mert ugye ők ketten valaha együtt jártak (mint az a fenti képen is látható), csak aztán Chris Brown a 2009-es Grammy-díjátadó előtt úgy megverte Rihannát, hogy talán még az anyja sem ismert rá először. Ami pedig most még tovább borzolja az ilyesmire fogékonyak kedélyeit, hogy azt pletykálják, Brown közreműködött Rihanna Birthday Cake című számának hamarosan megjelenő remixében, énekelni és rappelni is fog benne, tehát mostanában valamikor együtt dolgozott az énekesnővel. Sőt, nemrég ott volt Rihanna 24. születésnapi buliján is.


pop bulvár hír rihanna rnb chris brown hipop



2012.02.13. 08:00 – Lángoló Gitárok

Adele, a Foo Fighters és Kanye West taroltak az idei Grammyn

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A papírformának megfelelő eredmények születtek az 54. Grammy-díjátadón tegnap este, magyar idő szerint ma hajnalban. A gála legnagyobb nyertesei Adele, a Foo Fighters, Bon Iver, és Kanye West, a legfontosabb kategóriákban őket díjazták. Skrillexnek nem sikerült történelmet írnia, de azért így is elhozta az elektronikus zenei kategóriák díjait. Posztumusz díjat kapott a tavaly nyáron meghalt Amy Winehouse, és megemlékeztek a szombat este váratlanul elhunyt Whitney Houstonról is.


hír díj grammy amy winehouse kanye west foo fighters bon iver chris brown adele skrillex



2012.02.09. 08:30 – Lángoló Gitárok

A Maroon 5 és a Foster The People zenekarokkal közösen lép fel a Beach Boys a Grammyn

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete írtunk arról, hogy LL Cool J lesz a hivatalos házigazda az idei Grammyn, ahol talán fellép a Beach Boys is, most viszont, hogy egyre közeledik a díjátadó, hivatalosan is bejelentették: a fél évszázados jubileuma alkalmából idén az eredeti felállásában koncertező és még új lemezt is készítő legendás együttes is zenélni fog a ceremónián. Ez lesz az első közös fellépésük évtizedek óta, amiről korábban Al Jardine úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon izgalmas meglepetéssel készülnek az idei Grammyre. Már azt is lehet tudni, hogy ez pontosan mit takar: az együttes a Maroon 5 és a Foster The People társaságában fog egy különleges produkciót előadni. További érdekesség még, hogy a Foo Fighters például Deadmau5 közreműködésével fog fellépni a gálán.


pop rock hiphop hír the beach boys díj grammy show elektronikus david guetta lil wayne maroon 5 foo fighters chris brown deadmau5 foster the people



2012.01.24. 15:00 – Lángoló Gitárok

Rihanna a balhés Chris Brownnal kavar, Heidi Klum a balhés Sealtől válik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Napok óta azzal van tele az amerikai bulvársajtó, hogy Rihanna és Chris Brown talán újra összejöttek, vagy ha nem is járnak ismét együtt, de legalábbis – mint azt már a Velvet is megírta – valószínűleg összejárnak dugni. Mindezt természetesen ismeretlen források nyilatkozataira, valamint például arra alapozva írják, hogy vasárnap este a két híresség ugyanazon a szórakozóhelyen tartózkodott, majd egymástól nem sok idő különbséggel, külön-külön hagyták el a klubot, és hát ki tudja, mi történhetett ezután. Ráadásul a források szerint egy-egy éjszakás kapcsolatuk már lassan egy éve tart, pedig a nőkkel híresen tisztelettudó Brownnak egyébként van barátnője, egy Karrueche Tran nevű modell. Közben Seal és Heidi Klum válásának valódi okát is tudni vélik az amerikai bulvárlapok. Bővebben ezekről a lapozás után.


pop bulvár hír soul r&b rihanna házasság heidi klum seal chris brown



2011.03.23. 13:05 – [MTI]

Dührohamot kapott Chris Brown egy interjú miatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Dührohamot kapott, öltözőjében kitörte az ablakot, majd felsőruházat nélkül rohant ki a stúdió épületéből Chris Brown az ABC televíziós csatornán adott interjúja után, ahol egykori barátnője, Rihanna ellen elkövetett bántalmazásáról kérdezték. A 21 éves amerikai rapper kedden a Good Morning America című műsor felvétele után hagyta el dühöngve az ABC New York-i épületét.


hír rapper düh chris brown



süti beállítások módosítása