Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A valamikori Vidámpark romjaiból 1996-ban életre hívott ColorStar pillanatok alatt megtalálta helyét a Másfél és a Korai Öröm mellett az élőzenés-partiképes zenekarok hazai élbolyában. Ennek a nemcsak a hagyományos poptól, de a szokásos alterocktól is eltolódó zeneiségnek az ethno-techno, a különböző népzenék, a post-rock és a hatvanas, de főleg a hetvenes évek space-rock aranykorának szabadságérzése adta a fő kontúrjait. Kivételes minősége okán hamar a nemzetközi piac is beszippantotta a ColorStart, az eredetileg 98-ban CD-n megjelent Heavenicetrip! album pedig alapművé vált a színtéren.




A colorStar zenekar ugyan gőzerővel dolgozik az új lemezén, pár dallal már készen is vannak, de úgy gondolták, hogy a Blind and Deaf című közönségkedvenc számhoz forgatnak még egy videót idén. "A klip néha szorosabban, néha lazábban kapcsolódik a dal mondanivalójához, de az biztos, hogy a borongós hangulatú dallamokhoz készülő klip forgatásán rengeteget mókáztunk. Ki tudja, talán még egy rövid werkfilm is követheti az anyagot." - mondta a csapat, akik ezzel a videóval kívánnak boldog karácsonyt és egyben új évet is mindenkinek A colorStart már rögtön szilveszter után, egy kiadós
Különleges kiadvánnyal jelentkezik az 1G Records, az Alpha ambient lemezével, amit a colorStar két tagja alkotott meg és várhatóan idén nyáron több fesztiválon is bemutatásra kerül.
Ismét itt a Zöld Pardon heti programajánlója, benne olyan koncertekkel, mint a Sex Action, ColorStar, Zagar és a Ladánybene 27. Aki lemaradt volna a Sex Action visszatérő