2014.05.18. 13:37 – Rácz Mihály

Világzenei nagyágyúk igen jó formában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt is írhatnám, hogy világzenei nagyágyúk a pop bűvöletében, de csak kétharmad részt lenne igaz. Az alább tárgyalt három albumból kettő köthető konkrét, hagyományos értelembe vett zenekarhoz, a harmadik valami egészen más. De róla majd később.


lemezkritika folk pop világzene csík zenekar cimbaliband



2014.05.16. 13:01 – Hirdetés

Brit slágergyáros a SZIN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szin2014.jpg

Brit slágergyárossal, az Example-lel startol a Szegedi Ifjúsági Napok. Az angol énekes, rapper és producer toplistavezető dalainak, teltházas koncert turnéinak, profi zenekarának és látványos színpadi show-inak köszönhetően napjaink egyik közkedvelt fesztivál fellépőjévé vált. Example mellett fellép még a SZIN-en a szinte már hazajárónak számító Russkaja, valamint rajtuk kívül érkeznek a hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai.


szin 30y csík zenekar example punnany massif



2014.04.16. 13:12 – Hirdetés

Budapest Folk Fest ötödször, öt helyszínen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bff_cmyk2014k.jpg

Ötödször rendezi meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház. Április 21-27. között öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események, fellép mások mellett a Dresch Quartet, a Csík Zenekar, a CimbaliBand és a baszk Juan Mari Beltran. A Fonó 2010 óta minden tavasszal megrendezi a folk fővárosi ünnepét, bemutatva a nép- és a világzene legnevesebb hazai és határon túli képviselőit, valamint rangos külföldi művészeket. "Múltunk a népzenén keresztül találkozik a jelennel, ahol megannyi zenei virágot hajtva alakítja a jövő kultúráját. A Fonó hivatása, hogy ezt a folyamatot segítse" - fogalmazott Horváth László fesztiváligazgató a szervezők MTI-hez eljuttatott ajánlójában.


müpa fonó rackajam csík zenekar dresch quartet kobuci kert beltran budapest folk fest cimba fanfara comlexa góbé zenekar juan mari beltran



2014.04.14. 17:01 – [MTI] Lángoló Gitárok

A Budapest Folk Festen mutatja be új lemezét a Csík zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csík új színes fotó.jpg

Amit szívedbe rejtesz címmel készítette el tizedik lemezét a Csík zenekar. A több mint negyedszázada működő, sikeres népzenekar április 23-án a Művészetek Palotájában, a Budapest Folk Fest keretében mutatja be friss anyagát.


program fonó csík zenekar budapest folk fest



2012.04.10. 13:00 – Lángoló Gitárok

Csík-megakoncert neves vendégekkel a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík Zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, augusztus 6-án a fesztivál nagyszínpadán – jelentették be ma fesztivál szervezői. A közel háromórás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekről szinte elmaradhatatlan Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép. A lapozás után a fesztivál szervezőinek közleménye olvasható.


folk pop rock fesztivál sziget hír népzene világzene csík zenekar sziget 2012



2012.03.29. 08:00 – Lángoló Gitárok

A Csík Zenekar nyitja idén az EFOTT-ot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A múlt héten jelentette be az EFOTT, hogy népszerű hazai zenekarok mellett idén megduplázott nagyszínpad és John Dahlbäck is lesz a fesztiválon, további izgalmakat pedig a későbbiekre ígértek. Ennek jegyében jelentették be tegnap, hogy a Velencén megrendezésre kerülő rendezvényt az idei évben a 24 éves Csík Zenekar több mint két órás, vendégekkel színesített nagykoncertje nyitja meg. Az együttes Csík János szerint jó hangulatot akar teremteni, ugyanakkor értékeket is szeretne közvetíteni a koncerttel a fesztiválon.


folk pop rock fesztivál hír efott népzene csík zenekar efott 2012



2011.12.22. 16:30 – Rácz Mihály

Finoman szőtt lélekképek – Csík Zenekar-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csík Zenekar – Lélekképek
(Fonó)

Minden bizonnyal óriási lehetett a nyomás a Csík Zenekaron az Ez a vonat ha elindult, hadd menjen... című 2008-as sikerlemezt követően, valamint a Most múlik pontosan Quimby-feldolgozás óriási slágere után, miközben az új nagylemezt készítették. Idő közben meg is jelent szusszanásként egy összegző válogatásalbumként is helytálló koncertlemez, most pedig már nincs mese, itt van előttünk az új album, jó három év után. Úgyhogy most már csak azt kellene tudni, hogyan kezdjem, hogy ne hangozzék majd ez az egész kritika nyálasan, meg közhelyszerűen?

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (2,7/5)

lemezkritika folk pop rock csík zenekar



2011.12.22. 16:00 – Rácz Mihály

Sosem leszünk olyan zenekar, ami csak feldolgozásokat játszik – Csík Zenekar-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Csík Zenekar most hozta ki Lélekképek címmel új albumát, az év utolsó előtti napján, december 30-án pedig óévbúcsúztató nagykoncertet tart a Hungexpón. Az új lemezről sok lényeges dolog derül ki az együttes két motorjával, a zenekarvezető Csík Jánossal, valamint a feldolgozásokért elsősorban felelős Szabó Attilával készült hosszú beszélgetésünk során. Mint ahogy az is, hol tart most úgy egyáltalán ez a láthatóan nagyon népszerű zenekar.


interjú folk pop rock csík zenekar



2011.11.04. 23:34 – lánggitár

Csík Zenekar-lemezbemutató a Fonóban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A lassan 15 éves kecskeméti Csík Zenekarról valószínűleg nem túlzás állítani, hogy most éli legszebb napjait. A kezdetben inkább a táncházak közönsége számára ismert "tiszta forrásból" táplálkozó népzenekar jelenleg ugyanúgy vonzza az üldögélni vágyó műértőket, mint a szórakozni vágyó fesztiválozókat. A Lélekképek címet kapott új lemezről a zenekarvezető Csík János így nyilatkozik: "Ezen a lemezen az autentikus magyar népzene együtt sóhajt Juhász Gyula szerelmesálmainak verseivel, együtt lüktet a magyar alternatív rock találó ritmusaival, dallamaival, és felemelően olvad eggyé éppúgy egy mai zeneszerző szimfonikus zenei megfogalmazásaival, mint Beethoven Holdfény szonátájával." A többek közt Lovasi András, Kiss Tibi, Őze Áron és Ferenczi György vendégszereplésével készült lemez dalait november 5-én, tehát szombaton élőben is hallhatjuk a Fonóban.


ajánló csík zenekar



süti beállítások módosítása