2020.05.22. 10:05 – dankógábor

Újra balhé van a volt Pink Floyd-tagok között

waters_gilmour_2020.jpg

Oké, nem lehet mondani, hogy annyira jóban lettek volna eddig is, de azért volt olyan, hogy összeálltak egy rövid koncertre vagy hogy az egyik fellépett a másik koncertjén. Most viszont újra áll a bál, ami abból indult ki, hogy Roger Waters karanténklipesítette a Mother című Pink Floyd-dalt, és sokan kérdezték tőle, ez miért nem jelenik meg a Pink Floyd közösségi oldalain. Waters erre elmondta egy videós üzenetben, hogy azért, mert David Gilmour semmilyen Watershez kapcsolódó dolgot nem enged kitenni a Pink Floyd oldalaira. Nagyjából egy éve volt is egy személyes találkozójuk ezügyben, de Gilmour és Polly Samson (a gitáros-énekes felesége és egyben szövegírója is) teljességgel elzárkózott ettől, és kijelentették, a Pink Floyd név kizárólag Gilmouré, és azt csinál vele, amit akar. Aki amúgy azt gondolná, hogy a Pink Floyd oldalain csak Pink Floyd jelenik meg, és ezért utasították el a basszusgitáros-énekest, az téved, ugyanis Waters zenéin kívül az összes volt tag szólócuccai feltűnnek a legendás zenekar oldalain. Waters amúgy még azt is elmondta, hogy Gilmour közölte vele, hogy a legjobb lenne, ha inkább befogná a száját azok után, hogy 1985-ben lelépett.


pink floyd david gilmour roger waters



2019.05.11. 13:44 – dankógábor

Ingyen végignézhető David Gilmour 2017-es Live At Pompeii című koncertlemeze

David Gilmour 2016 júliusában adott két koncertet Pompejiben, 45 évvel azután, hogy a Pink Floyd énekes-gitárosaként felvették a legendás Live At Pompeii lemezt ugyanott. A fellépést rögzítettk is természetesen, 2017-ben meg is jelent mindenféle formában, de ingyen természetesen nem. Most viszont Gilmour úgy döntött, meg lehet az egészet nézni a Youtube-on, ráadásul dalokra bontva, szóval akinek van két órája, csapjon bele így, hétvégén!


david gilmour



2016.09.06. 13:21 – Nihil_AK

A szerethető diktátor születésnapja, valamint majomsokkolás

Napi könnyű

waters-roger-501d0b46da81a.jpg

Szeptember 6. Kossuth Lajos pénzügyminiszter elrendeli az ötforintos bankjegyek kibocsátását. Bartók Béla befejezi az V. vonósnégyest, a Mattel piacra dobja az első Barbie babát. Ma ünnepli születésnapját Dolores O'Riordan (The Cranberries), Macy Gray, Scott Travis (Judas Priest), William DuVall (Alice in Chains), és mai cikkünk egyik főszereplője, Roger Waters. Megjelenik Peter Gabriel negyedik szólólemeze.


születésnap pink floyd napi david gilmour roger waters peter gabriel naomi watts genesis rick wright nick mason napi könnyű peter watts



2013.11.21. 09:00 – Lángoló Gitárok

Új szólólemezen dolgozik David Gilmour és Roger Waters is

gilmour.jpgUgyan nem együtt, de David Gilmour és Roger Waters is új lemezen dolgozik. Előbbi csak nemrég kezdte el a munkálatokat és ismét számít Graham Nash illetve David Crosby közreműködésére. Ez még kevésbé meglepő, hiszen Gilmour viszonylag aktívnak számít még ha stúdiózásról van szó, de most Roger Waters is visszavonul dolgozni a hozzánk is eljutott The Wall-turné végeztével. Ráadásul 1992 után ismét rocklemezen dolgozik, aminek már az 55 perces demójával is elkészült. Elmondása szerint egyszerre lesz zene és színház, de erős a gyanúnk, hogy egy conceptalbumról van szó.


rock pink floyd hír david gilmour roger waters



2012.05.25. 14:58 – Lángoló Gitárok

Bombát találtak David Gilmour birtokán

David Gilmour and Wife Polly Samson (67).jpgMásodik világháborús német bombát találtak egy David Gilmour angliai, East Sussex-i birtokán lévő építkezésen, így a volt Pink Floyd-gitáros családjának el kellett hagynia a 3 millió fontos ingatlant, amíg  a tűzszerészek hatástalanították és elszállították azt. A kalandról Gilmour felesége és szerzőtársa, Polly Samson élő adásban tájékoztatta a twitteres követőit, aki a saját bombájuknak titulálta a szerkezetet, ami végül nem bizonyult veszélyesnek.


rock hír david gilmour



2011.12.10. 10:00 – mista

Trent Reznorék Bryan Ferryt is feldolgozták, jövőre pedig új Nine Inch Nails-lemez jöhet

A hónap elején bemutattuk Trent Reznor, Atticus Ross és Karen O-nak, a Yeah Yeah Yeahs énekesnőjének a feldolgozását a Led Zeppelin Immigrant Song című dalára, ami a hamarosan mozikba kerülő A tetovált lány című új David Fincher-film kapcsán készült, és a digitálisan éppen tegnap megjelent filmzenelemez nyitó számaként hallható. Ezen a soundtracken szerepel egy másik feldolgozás is, a lemez záró száma ugyanis egy 1985-ös Bryan Ferry-dal, az Is Your Love Strong Enough? How To Destroy Angels által készített változata, amit az album digitális megjelenésével egyidőben, tegnap bemutattak a destroyangels.com oldalon. A How To Destroy Angels ugye szintén Trent Reznor és Atticus Ross zenei projektje, amiben a NIN-vezér felesége, Mariqueen Maandig is szerepet vállal. Ahogy korábban már írtuk, ez a formáció voltaképpen a Nine Inch Nails, csak női énekkel. Kapcsolódó hír, hogy Reznor a minap a The Sun című brit bulvárlapnak nyilatkozva elmondta, most, hogy befejezte a filmzene munkálatait és az végre megjelent, jövőre új Nine Inch Nails-lemezt tervez. Bővebben erről a lapozás után, ahol az említett feldolgozás és az eredeti Ferry-dal is meghallgatható, ráadásul erről is további infókat árulunk el.


pop rock hír elektronikus david gilmour nine inch nails atticus ross trent reznor bryan ferry tangerine dream how to destroy angels



2011.05.13. 08:32 – Lángoló

Együtt lépett fel a Pink Floyd három tagja

Ne reménykedjen tovább egy hazai Pink Floyd-rajongó sem! Nem Budapest lesz az a hely, ahol David Gilmour csatlakozik Roger Watershez, hogy együtt előadják a közösen szerzett Comfortably Numb című Pink Floyd-klasszikust. Ahogy valószínű volt, Londonban törlesztette adósságát Waters felé Gilmour csütörtök este. Utóbbi még tavaly vette rá a nyolcvanas évek eleje óta ősellenségként számon tartott előbbit, hogy karitatív célból lépjenek fel együtt egy szűk körű eseményen, aminek az volt az ára, hogy Gilmournak meg kellett jelennie a most zajló The Wall-turné valamelyik állomásán. A koncert végén még ezt is megfejelték, mikor Gilmour ismét megjelent, de már nem egyedül, hanem Nick Mason dobossal, így a Pink Floyd három még élő tagja, a show többi zenészével együtt adta elő a záró The Outside The Wallt. Waters turnéja június 22-én ér a Papp László Budapest Sportarénába. Itt van két videó az eseményről:


rock pink floyd hír david gilmour roger waters



2011.04.04. 08:08 – lánggitár

Roger Waters és David Gilmour ismét együtt

Igaz, hogy ezt már tavaly nyáron megírtuk, de most Roger Waters ismét megerősítette, hogy a jelenleg tartó Európa turnéjának valamelyik állomásán fellép majd vele David Gilmour, akivel a Comfortably Numb című Pink Floyd-klasszikust adják elő. Waters május 11-től kezdődően nyolc koncertet ad majd Londonban és Manchesterben, ahol a The Wall című kétórás művét viszi színpadra, az említett dal pedig az albumon lévő néhány közös szerzeményük egyike. Az egyelőre titok, hogy mikor kerül sor az összeborulásra, lényegében mindegy is lenne, ha megmondanák, ugyanis már egyik előadásra sem lehet jegyet kapni. Waters június 22-én Budapesten is előadja az említett konceptlemezt teljes egészében, néhány jegyet még lehet kapni a koncertre. Közben amúgy Nick Mason dobos továbbra is hangoztatja, hogy ő a közeljövőben még szeretne egyszerre színpadon állni David Gilmour gitáros-énekessel és Roger Waters basszusgitáros-énekessel a Pink Floyd neve alatt. Persze ehhez még okot is kell találni, mert csak pénzkeresés miatt soha nem koncerteznének újból.


rock pink floyd hír david gilmour roger waters