Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lehet többeknek feltűnt, hogy január 20-án kijött egy 17 perces meglepetésfilm a Netflixen What did Jack Do? címmel, amit David Lynch írt, rendezett és a főszerepet is játssza. Utóbbit párban Jack Cruzzal, aki önmagát alakítja, és gyakorlatilag egy bűnügyi kihallgatást láthatunk, mert Cruz teljesen kiborult, hogy valaki zaklatta a nőjét, a szintén önmagát alakító Jack Cruzt. Igaz, Toototabon csak a film végén tűnik fel, amiben amúgy szerepel még Lynch felesége is. Ezen kívül van egy dal is a filmben, amit Jack Cruz szerelméhez, Toototabonhoz írt, Lynch-csel közösen. Ezt lehet most meghallgatni egy másik dallal egyetemben, illetve elő is lehet rendelni kislemezen. Ja, amúgy Jack Cruz egy majom, Toototabon pedig egy csirke.

Ugyan a hivatalos megjelenésig még szűk egy hét van hátra, most teljes terjedelmében meghallgatható David Lynch második stúdiólemeze, a The Big Dream. A mostanában csak rövidfilmeket, és ilyen elvetemült
Ha meghirdetnék a muszájból, a lehető legkevesebb energiabefektetéssel összetákolt videoklipek versenyét, David Lynch és Lykke Li közös dala, az I'm Waiting Here tuti, hogy köröket verne a mezőny összes többi tagjára. Lynchék gyakorlatilag a Lost Highway főcíméhez hasonló felfogásban csináltak ortodox road movie-t, amely abból áll, hogy a hűtőrács szemszögéből figyelhetjük, hogy kavarog a járgány a sivatagi szerpentineken. Pedig az egész nem a rendező, hanem a svéd énekesnő és Daniel Desure keze munkájának eredménye, utóbbiról többek között annyit tudni, hogy széttört paradicsomszószos üveget például egész jól tud
Sajnos David Lynch mostanában nagyon eltávolodott attól az iparágtól, amiben a legjobb, és inkább közepesen érdektelen hibrid-experimentál elektronikus lemezeket tákolgat össze. Ennek a mutatványsorozatnak az első állomása volt tavalyelőtt a Crazy Clown Time, július 15-én viszont a hetvenhez rohamosan közelítő Lynch ezt még egy nagylemezzel spékeli meg. A The Big Dreamről eddig nem sok konkrétum derült ki, mindösszesen annyi, hogy a modern blues világát fogja egy kicsit körbejárni, valamint egy Bob Dylan-feldolgozás mellett Lykke Li is közreműködik az albumon. A svéd énekesnővel összehozott I'm Waiting Here a tovább mögött meghallgatható.
Holnap lesz a
David Lynch abból a szempontból mindenképpen könnyű helyzetben van, hogy nem nagyon kell keresgélnie, ha világhírű rendezőt akar találni valamelyik számának klipjéhez. A Crazy Clown Time című tavaly novemberben megjelent debütáló albumához természetesen saját maga készítette a legújabb videoklipet, ami tegnap délután meg is jelent, és most a lapozás itt a Lángolón is megnézhető. A videó természetes egy tipikus Lynch-darab, úgyhogy senki se számítson egy könnyedén befogadható alkotásra, aki pedig munkaidőben vagy gyerekek jelenlétében nézné, az kifejezetten legyen óvatos.
Kapaszkodjanak meg valamiben az elektronikus zene elkötelezett hívei, mert olyan történt, amire még a soha nem volt példa a zenetörténelemben. Klaus Schulze, sokak szerint az elektronikus zene hőskorának egyik legnagyobb még élő