Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Júniusban új albummal jelentkeznek az alapító atyák. Annak ellenére, hogy a Deep Purple mára egyedüliként maradt aktív a hard rock / heavy metal közmondásos alapzenekarai közül, az utóbbi évtizedben fiatalabb kortársaikat megszégyenítő tempót diktálnak, hiszen három-négy évente jönnek ki új anyaggal. Az earMUSIC által gondozott Whoosh! már a huszonegyedik lesz a sorban, a producer ezúttal is a túlzás nélkül legendás Bob Ezrin volt, akivel ez már a harmadik közös munkájuk, és ha igazak a hírek, a mostani lesz a legváltozatossabb az eddig együtt készített lemezek közül. A Throw My Bones című kezdődalhoz klip is készült, a hajtás után nézhető és hallgatható is. A magunk részéről nagyon szeretnénk a hetedik iksz felett is ilyen irigylésre méltó formát mutatni, csak a legmélyebb tisztelet hangján szólhatunk róluk.



















A gitáros még 1993 végén hagyta ott végleg a Deep Purple-t, leginkább a személyi ellentétek miatt. A kiválása után csinált azért egy hard rock lemezt a Rainbow-val, de 1997-től feleségével együtt a Blackmore's Night nevű formációban idézte/idézi meg a folk- és reneszánsz – vagy valami hasonló – zenét. Mivel Blackmore igazán nehéz természet hírében áll, senki nem nagyon bízott abban, hogy valaha visszatér a rockzenéhez. 
Van a Treme című sorozat. Nem tudom ki látta, de aki nem, az azonnal pótolja, zseniális. Ebben a különböző történetszálak mellett rendkívül nagy hangsúlyt kap a New Orleans-i zene. Állandóan valami koncertet lát az ember, ahol általában tényleg igazi muzsikusok zenélnek, nyomják a bluest, dzsesszt és minden ilyen déli műfajt, amikben általában sok fúvós van. Az ilyen részek legnagyobb pillanatai, amikor az öregek nekiállnak zenélni. Na, akkor a néző tátott szájjal bámul, hogy hogyan szorulhat ennyi érzés, ennyi muzikalitás egy 80 éves emberbe. Egyáltalán nem kínos az, mikor egy öreg néger zenész odaül a zongorához, dobhoz, gitárhoz, és úgy lezenéli a fiatalokat, hogy azok vigyorogva tűrik az alázást. Tényleg zseniális, nem ragozom, nézze meg mindenki. (Fotók: MTI/Mohai Balázs)
Hétfőn Deep Purple-koncert lesz a Budapest Sportarénában. A koncertre már lényegében az összes jegy elkelt, szóval a tavalyi fezenes bulijuk után ismét telt ház előtt lép fel itthon a legendás angol rockzenekar. A koncert apropóján beszélgettünk egy kicsit telefonon Ian Gillan énekessel.