2014.04.11. 09:15 – mista

Egy kicsit fogom a potit, egy kicsit felemelem a kezemet, sztárdídzsé vagyok, keményen megdolgozok a sikerért!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igazán távol álljon tőlünk, hogy minden híres dj-t pusztán parasztvakításból élő, a potmétereket céltalanul tekergető haknihuszárnak állítsuk be, de azért tény, hogy bőven vannak ilyenek. Velük kapcsolatosan a legjobb, amit tehetünk, hogy jó hangosan, a térdünket csapkodva, mutogatva kiröhögjük őket. A fenti rövid videó éppen ezt a célt szolgálja, Steve Aoki és a valaha szebb napokat megélt Laidback Luke láthatók rajta produkció közben, DJ Ravish posztolta csütörtök délelőtt a Facebookon, aztán később törölte. Viszont az internet nem felejt.


dj pop hír elektronikus electro laidback luke steve aoki



2014.03.11. 13:53 – dankógábor

Szerintünk Bárány Attila lemezlovas csak vizsgálódott a Pirate Bayen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tök rosszindulatú ez a magyar internet. Irkálnak itt mindent csúnyát szegény Bárány Attila DJ-ről, a Magyar Lemezlovas Egyesület alelnökéről, pedig ő csak segíteni akart. Elsősorban a Stadiumxen akart lökni egyet, hogy mindenki vegye meg a formáció dalát a Beatportról. Másodsorban viszont láthatjuk, ahogy Bárány teljes erővel vizsgálja az illegális letöltős oldalakat, hogy aztán tapasztalatait megossza a Magyar Lemezlovas Egyesület ülésein. Biztos, hogy erről van szó, és nem arról, hogy ő akár egy bitet is letöltött volna ezekről a Sátántól való oldalakról. Bár  tudjuk, van az a pénz, amitől még a Pirate Bay is kifehéredik. (A témát a Subbán találtuk, a fenti jelöléseket is ők csinálták.)


dj hír bárány attila



2013.10.24. 15:23 – Raffer Attila

A hollandok szétbarmolták az elektronikus zenét

A 2013-as DJ Mag Top 100 DJ-szavazásról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dj4.jpgHétvégén tették nyilvánossá a DJ Mag szokásos évi top 100-as listáját, ami a szakma legmegosztóbb rangsorának számít. Na, nem azért, mert az elektronikus tánczene rajongói azon vitatkoznak, hogy milyen kevés különbség van az amúgy nagyon technikás és tehetséges lemezlovasok között, hanem mert két tábor véget nem érő szélmalomharcáról van itt szó. Az egyik bigott fanatikusként védi a listát, hiteles forrásnak tekinti, minden évben az imagyöngyeit markolássza, hogy kedvence minél előrébb végezzen, ezért minden lehetőséget megragad arra, hogy minél többször szavazzon, plusz veszett patkányként támad azokra, akik a lista nívóját kétségbe vonják. A másik csoport nagyjából teljes egészében leszarja az egész mókát, illetve ha valamilyen módon mégis belebotlik, nem tudja eldönteni, hogy sírjon-e vagy röhögjön, viszont legalább előszeretettel provokálják az előbbieket. Általában évről évre egy dolog válik egyre nyilvánvalóbbá, amit ez a lista idén is elég jól közvetít,: a hollandok mára totálisan szétkúrták az e-zenei kultúrát.


dj hír house elektronikus armin van buuren mixmag hardwell



2013.03.02. 14:34 – Sajó Dávid

Őrült bakelit kabaré - Kid Koala-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kid Koala @ Akvárium, 2013.03.01.

IMG_8623.jpgHat évet kellett várni Kid Koala legutóbbi nagylemezére, de a 12 bit Blues megérte a várakozást, hiszen ez a füstös gépi blueszene az egyik kedvenc albumunk volt a tavalyi évben. A kanadai Eric San sampling-, és szkreccsmester az egyik leginnovatívabb használója a lemezjátszónak és hosszú évek alatt a Ninja Tune kiadó egyik legkülöncebb figurájává nőtte ki magát, aki a különleges hangmintáival és jópofa humorával kész kabarét kreál a hiphopból. Tegnap az Akváriumban adott koncertet, ahol volt minden a bábszínháztól kezdve a polkorrekt táncoslányokon át a Slayerig.


dj hiphop blues akvárium koncertbeszámoló kid koala



2013.01.31. 16:41 – sajó d.

Küldd a gyereket DJ-zni állami pénzből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dj2.jpgEgészen figyelemreméltó dokumentumra bukkantunk a neten, pontosabban az Erzsébet-program honlapján. Az Erzsébet-tábor keretein belül bárki hatnapos DJ-tanfolyamra küldheti az unatkozó gimnazista gyerekét, sőt, Spigiboy és Szabó László fonyódligeti rezidenseknek hála olyan klassz programokon vehetnek részt, mint Előadás a könnyűzene történetéről, Előadás és beszélgetés: a dj szerepe, etikája, felelőssége vagy A zeneletöltés és a zenei jogdíjak kérdése. A sikeres pályázatot követően a középiskolás kamaszok hat felejthetetlen napot tölthetnek a magyar könnyűzene úttörőinek társaságában, akik segítségével elkészíthetik különböző zenei stílusú mixeiket is, amelyekkel akár egy komolyabb káposztafesztivál afterbuliján is felléphetnek. A kezdeményezés egyébként segíti a hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatását, mivel a minimálbér alatt élő családok akár kétezer forintért is DJ-zni küldhetik a gyerekeiket, ehhez csak honlapon található elektronikus pályázati adatlapot kell kitölteniük.


dj hír elektronikus spigiboy erzsébet program



2012.08.15. 10:35 – sajó d.

DJ Obama rádtolja a basszust

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

djobama.jpgNemsokára elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban és Amerika első számú celebje szeretné, ha négy évvel ezelőtti elsöprő médiakampánya folytatódna, amihez szüksége van mindenkinek a támogatására, köztük a dj-kére is. Korábban már kiszivárgott egy igen hosszú lista, amiben Barack Obama összeírta azoknak a hírességeknek a nevét, akiket szeretne maga mellé állítani a választási kampányában. Ezen szerepel a Black Eyed Peastől kezdve az Arcade Fire-on át a Vampire Weekendig egy rakás ismert zenész és együttes, most viszont a dj-k is beszálltak a  választási partyba, amihez egy videó is készült, ahol egy röhejes, dandy ruhás dj magyaráz arról, mekkora szükség van mindenkire, hogy ez a csodálatos négy év még ugyanennyivel tarthasson tovább. A viszonylag rövid videó tele van igazi gyöngyszemekkel, mint 0:23-tól a biztonsági főnöknek tűnő csávó, aki éppen egy súlyos demokrata dropot próbál rázúdítani az emberiségre, de 0:53-nál is érdemes figyelni a kordon előtt csápoló nyugdíjasokat. A videóban egyedül Steve Aoki tűnik fel az ismertebb dj-k közül és személy szerint mi nagyon várjuk az első választási dubstep válogatást, amelynek az is lehetne a címe, hogy Wub For Obama. A videó a tovább mögött található.


amerika dj választás hír elektronikus obama



2009.08.29. 07:34 – lánggitár

Meghalt DJ AM

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Helyi idő szerint péntek délután New York-i lakásában holtan találták Adam Goldsteint, ismertebb nevén DJ AM-et. Egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs a halálának körülményéről. Állítólag mikor rátörték az ajtót, egy gyógyszeres üveget is találtak a teste mellett. Szinte pontosan egy éve, hogy Goldstein, Travis Barker Blink-182-dobossal együtt túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, ami után szinte mindekit beperelt, akinek egy pici köze lehetett a balesethez. Talán jelent valamit, talán nem, de ősszel kerül az MTV-n adásba az a műsor, amiben Goldstein a néhai drogfüggőségéről beszél megelőzési célzattal.


dj bulvár dj am goldstein



süti beállítások módosítása