Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hogy milyen zenét játszik a Cielo Dive? Saját bevallásuk szerint a dalaikban van emo valamint garage és post rock is, de jobban szeretnék, ha a a közönség döntene. Egyébként nagyon fiatal csapatról beszélünk, csak 2014. márciusában alakultak Budapesten, a jelenlegi felállás pedig az év eleje óta létezik, szóval az alább bemutatkozó anyag ennek a másfél évnek az eredménye. Szóval a Szula Jakab énekes, Urbán Bálint gitáros-vokálos, Ladányi Norbert gitáros, Ruprech Barna basszusgitáros és Mihály András dobos alkotta Cielo Dive itt és most bemutatkozik a közönségnek.
Pár napja a Budapest Parkban lépett fel az amerikai Paramore poppunk formáció. A néhány éve három főre csökkenő zenekar pár perc alatt kifejtette nekünk, hogy milyen korai emo együttesek voltak rájuk a legnagyobb hatással, miért kellett négy évnek eltelnie az előző albumukhoz képest illetve hogyan születnek Hayley Williams dalszövegei.