2013.09.19. 11:27 – Lángoló Gitárok

Osztódik az Entombed?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

entombed-hh.jpgÉles szemünkkel kegyetlenül rájöttünk ám nemrég, hogy az eredeti dalszerzőkből legtovább kitartó Alex Hellid gitáros sincs már az Entombedben, de eddig nem tudtuk, hogy mi lehetett a kiválás oka. Ezt mondjuk most sem tudjuk, mert amikor az új lemezre kicsit akadozva készülő L.G. Petrov énekest erről kérdezték, szkippelte a választ. Van viszont egy olyan hír, hogy Hellid, Uffe Cederlund gitáros és Nicke Andersson dobos újra összeáll, hogy egy 65 tagú szimfonikus zenekar és egy negyvenfős kórus segítségével előadják az Entombed második nagylemezét, a Clandestine-t. Lényegében ennek a három embernek köszönhetjük az első négy klasszikus Entombed-lemezt. Andersson 1997-es kiszállása után Hellid és Cederlund írta tovább a dalokat, majd utóbbi is lelépett 2006-ban, most pedig már csak az az L.G. Petrov maradt az alapítók közül, aki mint dalszerző, soha nem volt híres, csak tök jól elbömbölte a dalokat. Mellesleg nem lehet véletlen, hogy a három alapító pont a Clandestine-t választotta, hiszen Petrov azon a lemezen nem szerepelt egyáltalán, minden énektémát Andersson tolt fel. Az is elég nagy szó, hogy Andersson újra Entombed-dalokat fog játszani, ez nagyjából elképzelhetetlen volt az elmúlt 16 évben, annyira belemerült a garázs rock Hellacoptersbe, majd annak feloszlása után a jelenleg is működő, akár poposnak is mondható Imperial State Electricbe. Az Entombed amúgy idén áprilisban már előadta ebben a formában az említett lemezt, biztos ez tetszett meg annyira Alex Hellidnek, hogy képes volt miatt otthagyni a zenekart.


metál hír death entombed



2013.09.17. 16:43 – Dankó Gábor

Mégsem lesz idén új Entombed-lemez

üzemzavar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bő egy hónap múlva jelent volna meg az Entombed Back To The Front című nagylemeze, de most váratlan technikai problémák miatt csak március végén jön ki az album. Vajon mi lehet ez a "váratlan technikai probléma"? Elfelejtették a rec gombot megnyomni a stúdióban? Mindegy is, mi úgyis félünk a lemeztől, mert már csak L.G. Petrov énekes maradt az alapbrigádból, ő meg ugye nem a dalszerzésről volt híres. Amúgy, ha szar lesz, legföljebb hallgatunk Black Breath-t, tökéletes Entombed-pótlékok. Ja, és el ne felejtsük már mondani, hogy a Three Man Records (az Entombed saját kiadója) újra megjelenteti a DCLXVI – To Ride Shoot Straight and Speak the Truth, a Same Difference és az Uprising lemezeket, természetesen újramaszterelve, bónuszolva. Alább egy videó is van erről a most már nem Entombed-tag Alex Hellid gitárostól. (A képen még a 2011-es felállás látható, Hellid jobbról a második.)


rock metál hír death entombed



2013.09.03. 12:50 – Dankó Gábor

Kissé fázunk az ősszel érkező új Entombedtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Juhhé, jön az új Entombed-lemez! Október végén jelenik meg, a címe Back To The Front lesz. Hat évvel ezelőtt volt legutóbb ilyen, akkor a Serpent Saints – The Ten Amendments jelent meg, utána még magyar koncertet is adott a rock and rollos svéd death metal zenekar. Szóval nagy az öröm! Illetve nagy lenne, ha nem vettük volna észre, hogy Lars Göran Petrov énekesen kívül már egy tag sincs a csapatban azok közül, akik az olyan klasszikus lemezek megírásában részt vettek, mint a Left Hand Path,Wolverine Blues vagy a DCLXVI: To Ride Shoot Straight and Speak the Truth. Az alap zeneszerzők közül legtovább kitartó Alex Hellid gitáros nevét sem találjuk már ugyanis a kiadó honlapján, de a zenekar Facebookján sem. Szóval kissé ambivalens érzéseink vannak az új lemezzel kapcsolatban, de azért várjuk, hogy mi sül ki belőle, főleg, hogy a zenekar 666 százalékos Entombedot ígér. Addig pedig itt egy őrületes nagy dal húsz évvel ezelőttről, amit még a volt Hellacopters-frontember Nicke Andersson szerzett dobosként.


metál hír death entombed



2013.05.24. 09:56 – Lángoló Gitárok

A Wolverine Blues ötször a Converge-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

converge_a1472364327_10.jpgVolt már itt a Lángoló Gitárokon szó arról, hogy a Converge a Napalm Death-szel közösen kiadott egy 7 inch-es kislemezt, amin az amerikai hardcore-zenekar feldolgozta az Entombed-klasszikus Wolverine Bluest. A dalt úgy rögzítették, hogy elhívták a stúdióba az olyan vendégeket, mint Aaron Turner az Isisból, Kevin Baker az All Pigs Must Die-ból illetve Tomas Tompa Lindberg az At The Gatesből, mindenki felénekelte a teljes dalt, ahogy Jacob Bannon Converge-énekes és Nate Newston Converge-basszusgitáros is, a végeredményt pedig összemixelték egybe. Most a külön-külön verziókat adta ki a csapat Pound For Pound: The Wolverine Blues Sessions címmel, és ezt vagy meg lehet venni öt dollárért, vagy meg lehet hallgatni itt alább azonnal. Természetesen az eredeti kislemezes verziót is megmutatjuk.


metál hardcore hír death entombed converge



2009.12.16. 14:07 – Dankó Gábor

Halálos rockandroll

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Entombed @ Dürer Kert, 2009.12.15.

Az Entombed még valamikor a nyolcvanas évek végén alakult Svédországban, és már az első lemezükkel stílust teremtettek. A 1990-es Left Hand Path albumon olyan death metal hallható, ami ezzel a láncfűrész-szerű hangzással teljesen újat hozott a metálszíntérre, ráadásul a fiatal gyerekekben volt egy jó adag punk attitűd is, ami később még nagyobb szerepet kapott náluk. Az utána következő második lemez még hasonló vonalon haladt, a harmadikkal viszont kiadták életük főművét.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (2/5)

metál death koncertbeszámoló entombed



2009.12.11. 16:30 – lánggitár

A láncfűrészes death metal atyaúristene a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Entombed intézmény. A svéd death metal intézménye, holott jó ideig nem is azt játszottak, mert amit a Wolverine Blues című alapmű után lemezre préseltek, az közelebb volt a rock&rollhoz, mint a death-hez. Ennek ellenére az úgynevezett láncfűrészes hangzás hozzájuk vezethető vissza, és a mai napig csodájára járnak a hangmérnökök.


metál hardcore program death entombed merauder



süti beállítások módosítása