Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy tűnik nem elég keményen játszani, maskarában is kell fellépni, hogy egy metálzenekar labdába rúghasson az Eurovízión. Szóval hiába mozgatták az európai metálrajongókat, nem lett túl sok eredménye. Csupán Azerbajdzsán, Csehország, Ciprus, Görögország, Izrael, Lengyelország és Litvánia adott pár szakmai pontot az AWS produkciójára a portugál döntőben, ezzel a 22. helyre került a csapat. Ezt húzta fel kicsit a közönségszavazat, így a zenekar a 21. helyen végzett a 26-ból. Persze nekik lett eredménye a dolognak, mivel már biztos, hogy fellépnek az idei Wacken (ha már szabályos kampányt tolt a világ legnagyobb metálfesztiválja nekik a több mint egymilliós Facebookjukon), meg lett egy rakás új rajongójuk. Ja és talákoztak az eddigi egyedüli metálnyertes Lordi énekesével. Az meg azért nem semmi.


Most, hogy
A svéd popzene múltja és jövője, az egykori ABBA férfi tagjai, a 70 évet már lassan alulról karcoló Benny Andersson és Björn Ulvaeus, valamint a fiatal house DJ és producer, Tim Bergling (művésznevén Avicii) ugyan stílust tekintve nem is állhatnának egymástól messzebb a zenei palettán, most viszont egyesítik erőiket és új dallal rukkolnak elő. A közelgő Eurovíziós Dalfesztivál Malmőben esedékes döntőjére készülő We Will Write The Story nem a versenyprogramba száll be, hanem a rendezvény főcímdalaként mutatja meg a közönségnek, mire képes két meghatározó zenészgeneráció összecsapása. A felvételt a május 18-ai döntőben hallhatjuk majd először élőben.
Be kell vallanunk, hogy mi egyelőre még nem unjuk az óriási felhajtást ByeAlex körül, ezért simán hülyére tudjuk magunkat röhögni az egyre több paródiavideón és feldolgozáson, amiket aztán természetesen pár napon belül mi is gyűlölni fogunk már - pláne amikor megérkezik a Pamkutya és az Irigy Hónaljmirigy verziója is, jó három hetes késéssel. Addig viszont mutatunk három paródiavideót, egyikben Kasza Tibi énekel a magzatáról, másikban a Class FM-es Polgár Peti süti el a létező összes skandináv sztereotípiát, végül a mi személyes kedvencünket ByeAxeltől, amin könnyesre röhögtük magunkat.
Nem csak Magyarországon tartották március másodikán a nemzeti Eurovízió-döntőket, és nem csak nálunk sokkolta az eredmény a nézőket. Igaz, Örményországban magával a dallal nem volt bajuk az embereknek, sőt, igazából semmivel, ott csupán