2018.07.09. 15:08 – Rácz Mihály

Tobzódnak a kreatív energiában - Hat magyar lemezújdonság

szaboattila.jpg

Hat magyar lemezújdonság a legfrissebb merítés, és ha műfaji gettót nem is tudunk (vagy épp nem akarunk) minden esetben pontosan belőni, ám közös nevezőként pont a lényeget azért megnevezzük: különböző zsánereket lazán és szabadon használó, kreatív energiákban tobzódó lemezekről lesz szó, hogy épp dzsessz, népzene, dub/reggae, vagy rock (androll) a kiindulási alap, az végül is csak iránymutató és nem sarkalatos pont.


ezt hallgasd



2018.07.05. 12:15 – Rácz Mihály

Hangolódj át a popzenéről - Négy folklemez kritikája

dalinda.jpg

Amikor folklemezeket indítunk el, érdemes áthangolni a tudatot a mindenféle poptól, és az egyéb kortárszenéktől is eltérő befogadói státuszra. No, nem azért, mintha nehezebben lenne hallgatható, vagy ennyire fenn hordanánk az orrunkat, csak itt aztán végképp nincs sok értelme a háttérzenei tapétázásnak. Viszont azt is sejtjük, hogy a koncentrált figyelem ma már nem divat, így megpróbálunk az alábbi új megjelenésekről lényegre törően írni, hogy minél közelebb kerülhessünk lényegükhöz (ami ráadásul a különböző formaiságok ellenére, ahogy ez majd kiderül, nagyon is közös metszetű), hátha mégis rájuk talál néhány zenerajongó a nagy ellenszélben.


folk világzene ezt hallgasd



2018.05.17. 14:34 – dankógábor

Magabiztos ugrás a sötétségbe - Az új Arctic Monkeys-lemezről

Arctic Monkeys - Tranquility Base Hotel & Casino (Domino)

am2018allo.jpg

Az új Arctic Monkeys-lemez akkor lett volna igazán sokkoló, ha a tagok nem spoilerezik el több interjúban, hogy ezen aztán ne keresse senki a gitárokat és hogy ennek igazából Alex Turner frontember szólólemezének kellene lennie, aki ráadásul zongorán írta meg az egészet. Ezek után, még előzetes kislemez nélkül is nyilvánvaló volt, hogy nem a táncolható ütemeken lesz a hangsúly, és hogy valami teljesen másra kell felkészülni. Aki pedig hallott (hallgatott) már több Arctic Monkeys-lemezt is az életében, az nagyjából tudhatta is, hogy mire.


lemezkritika arctic monkeys rock ezt hallgasd



2018.05.10. 09:09 – Rácz Mihály

Mondanánk most is, hogy világzene...

cimbaliband.jpg

...de az alábbi öt remek magyar album nem mindegyike kívánja meg ezt a címkét, és ez jól is van így. Közös nevezőként a folk persze alap, de van itt mély-sűrű jazz, sőt, rock lemez felütésként. Ne is vacakoljunk előre, vegyük sorba ezt a tavaszi merítést, és majd csak kisütünk valamit közösen. (Fotó: Cimbaliband Facebook)


ajánló kritika jazz folk rock lemez világzene etno kiss ferenc dresch quartet ezt hallgasd cimbaliband holddalanap papaver cousins etnofon zenei társulás



2018.04.24. 17:35 – Kovács.Attila

Lírai pillanatok és egy pszichedelikus utazás a tavasz közepén - dalmegosztás

qualitons_cut.jpg

Először arra gondoltam, bevezető gyanánt írok valami fellengzős hülyeséget arról, hogy tavasszal akár a természet, úgy újul meg a zene világa is. Aztán rájöttem, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, meg az ilyesmi egyébként is afféle női magazinokba való, ahol a házilag elkészített arcpakolások bárkit hozzásegítenek a kiegyensúlyozottabb, boldogabb élethez. Szorítkozzunk tehát a lényegre: mostanában sok új zene jutott el hozzánk, ideje volt már egy újabb dalmegosztásnak. A mostani válogatásban tárgyalt zenék közös nevezője a jó arányérzék, a letisztultság és az egyedi hangulat, bár ez mindenkinél más formában jelenik meg. A folytatásban Z!GOR, a Jónás Vera Experiment, Szilárd, Petruska, valamint a The Qualitons új anyagairól lesz szó. A zongorát nem kedvelők óvatosan, torzított gitárokra, blastbeatekre izgulók még óvatosabban közelítsenek, bár lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz részük. (Fotó: The Qualitons Facebook / Ács Kata) 


pop rock zongora szilárd pszichedelikus petruska andrás ezt hallgasd the qualitons petruska dalmegosztás jónás vera experiment z!gor



2018.03.12. 15:00 – Kovács.Attila

A lenyugvó nap harcosai - Judas Priest-lemezkritika

judas-priest-firepower.jpg

Az edzőterembe rendszeresen lejár egy pár fős senior csapat. Negyven-ötven körüli arcok, sokéves harcművészeti tapasztalattal, menetrendszerűen érkeznek este fél kilenc előtt pár perccel. Mindenki csak úgy nevezi őket, hogy a lenyugvó nap harcosai. Egy ideje más elfoglaltságaim miatt sokszor nekem is csak este van időm egy kis testmozgásra, ilyenkor hozzájuk szoktam csatlakozni, ezért péntekenként gyakran sántikálva megyek intézni ilyen-olyan ügyeimet. Kemény fickók: bár az ízületi feszítésekre általában mindenki érzékenyebb a negyedik iksz fölött, a combosokat úgy meg tudják küldeni, hogy még másnap is könnybe lábad az ember szeme. Harmincnyolc évesen én vagyok köztük a gyerek, megy is a poénkodás ezzel mindig, jókat röhögök, ha eszembe jut. Valószínűleg Richie Faulkner, akivel nagyjából egyidősek vagyunk, ugyanígy érezheti magát a Judas Priestben.


kritika metál lemez judas priest heavy metal rob halford ezt hallgasd glenn tipton richie faulkner scott travis ian hill firepower



2018.03.09. 09:36 – Rácz Mihály

Ha már folk,

esszencia.jpg

akkor legyen egyértelmű, bár a sokadik körök is megfutottnak tekinthetők, jelennek meg máig megkerülhetetlen jóságok a műfajban (miközben persze fáj műfajként hivatkozni rá, és nem alappillérként), természetesen igen különbözőek. Mindenesetre most innen indulunk, autentikus tájékról, mégpedig olyanról, aminek szépsége és marasztalása kifejezetten jelenvalóság, azaz úgy tekintünk körbe, a múltat is beleértve, hogy itt minden csillanóan friss és az ember teljességét szólítja meg.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd



2018.02.24. 10:51 – Kovács.Attila

Lemezek, amikről tavaly kellett volna írnom - II. rész: Marilyn Manson, Prophets Of Rage, Primus

primus-the-desaturating-seven-album-announcement.jpg

Kontra: "Öcsém, február harmadik hete van, ez már teljesen égő. Hagyd a fenébe!" Pro: "Tele van az életed egyrészes sorozatokkal, most már fejezd be becsületből is!" Na jó, akkor az utóbbit választom, mert még mindig van pár lemez, amiről fontos lett volna írni tavaly. Hiszen kimaradt Marilyn Manson, a Prophets of Rage, meg a Primus. De csak mostanáig.  


kritika rock metál glam rap industrial progresszív alternatív marilyn manson primus ezt hallgasd prophets of rage



2018.02.22. 11:48 – Kovács.Attila

Az örökifjú öreg haver - Fu Manchu-lemezkritika

fu_manchu_clone_of_the_universe.jpg

A Fu Manchu megboldogult, ezeken az oldalakon is gyakran felidézett tinédzserkorom egyik kedvenc zenekara volt. The Action is Go című lemezüket különösen gyakran hallgattuk szinte bármilyen alkalomból, lehetett az próbával egybekötött lerészegedés a pincében, vagy épp aktuális vidéki turné Szikszóra. Evil Eye című klipjük, aktuális Dynamo-s koncertfelvételük egyaránt fontos alapozási kellékek voltak egy-egy hétvégi kocsmatúra előtt. Aztán, ahogy ez lenni szokott, kicsit szem elől tévesztettük egymást, egészen mostanáig, amikor hirtelen, mintha váratlanul összefutnék egy régi haverral az utcán, elém került a február elején megjelent új album.


rock stoner fu manchu új lemez ezt hallgasd dél-kalifornia



2018.01.20. 10:02 – Kovács.Attila

Lemezek, amikről tavaly kellett volna írnom - I. rész: The Haunted, Cannibal Corpse, Godflesh

broadrick.jpg

Bevezetésként terveztem egy borzasztó mitológiagyártást arról, hogy a mai gyorsfogyasztásra berendezkedett világban mennyire nem adunk időt a lemezeknek, nem ássuk bele magunkat a zenébe, a mondanivalóba, ezzel rengeteg potenciális klasszikustól megfosztva magunkat, ezzel szemben bezzeg én. De hát nyilván egy ilyen eszmefuttatást olvasva úgyis mindenki tudná, honnan fúj a szél, szóval inkább megkíméllek titeket ettől a szánalmas önigazolástól, cserébe pedig elmondom, mik azok a lemezek, amikről szerettem volna írni tavaly, de különböző okoknál fogva nem került erre sor. 


metal industrial godflesh death metal lemezek cannibal corpse the haunted thrash metal ezt hallgasd



2017.12.04. 14:22 – Kovács.Attila

Könnyes szemmel hallgattuk az új Morbid Angel-lemezt

makd.jpg

Kifejezetten érdekes megfigyelni, ahogy a Morbid Angel a death metal atyaúristeneiből egy kifejezetten megosztó zenekar pozíciójába manőverezte magát összesen két lemezzel. A csapat táborának konzervatívabb fele egy emberként hányt be a hat évvel ezelőtti Illud Divinum Insanus kísérletei hallatán, széteffektezett diszkós szarnak értékelve az albumot, jórészt David Vincent énekes nyakába varrva a fiaskót. Persze voltak olyanok is, akik zseniális, tabudöntögető mesterművet emlegettek, és nyilván mindkét halmazban akadtak olyanok, akik végig sem hallgatták a művet. Aztán Trey Azagthoth zenekarvezető-gitáros szokásosan öntörvényű módon visszahozta a zenekar "másik" frontemberét, Steve Tuckert, aki bőszen neki is állt nyilatkozgatni arról, hogy vele márpedig csak death metal album készülhet. A Kingdoms Disdained az is lett, aminek eredményeképpen most tovább osztódtak a szekértáborok.


kritika death metal lemezajánló morbid angel ezt hallgasd trey azagthoth steve tucker scott fuller



2017.12.03. 13:30 – Rácz Mihály

Csak nem itt van az év albuma? - Új lemezek, műfajokat és kategóriákat beelőzve - második kör…

takacseszter_1.jpg

Legutóbbi merítésünkkor fontos világzenei lemezek kapcsán jártunk be szédítő magasságokat és mámorító mélységeket, most sem lesz ez másképp, legfeljebb jobban elmerészkedünk autentikus folk, sőt popzenei irányokba is, de ebből az utazásból természetesen feltöltődve és megerősödve keveredünk ki, már ha szándékunkban áll ilyesmi.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd