2020.06.29. 10:34 – Lángoló

Ami VOLT, az majd lesz - Idén film lesz a fesztivál helyett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

voltlesz.jpg

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.


fesztivál volt



2020.06.27. 13:47 – Lángoló

Augusztus utolsó hetében ismét SZIN - Újabb nevek a fesztiválra!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szin_2020.jpg

Idén is a legrégibb hagyományokkal bíró hazai fesztivál a SZIN, azaz Szegedi Ifjúsági Napok zárja az idén szó szerint pár hétre redukált szezont. A rendezvényre a szervezők most újabb húsz nevet jelentettek be, így augusztus utolsó szerdájatól a pop-rock ismert hazai előadói mellett ott lesznek a Tisza partján a már korábban bejelentett nemzetközi sztárok: Jason Derulo, John Newman, Rudimental Dj és a Russkaja is. További infók a hajtás után! (Fotó: SZIN Facebook) 


ajánló fesztivál hír program szeged szin szegedi ifjúsági napok



2020.06.26. 09:49 – dankógábor

Minden, amit eddig tudni lehet az idei Fekete Zajról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

feketezaj_cover.jpg

Ahogy azt már itt a Lángolón is írtuk, idén a hazai előadóké lesz a terep az idei Fekete Zaj Fesztiválon, ami bár a világjárvány miatt számos változtatással, de változatlan időpontban és izgalmas formációkkal teheti teljessé a nyarat a komplexebb zenék kedvelőinek. A számtalan zenei stílusból érkező zenekarok mellett a Fekete Lyuk hangulatát felelevenítő programmal is készült a fesztivál, így az újdonság élvezete mellett egészen nosztalgikus hangulatba is kerülhetnek a látogatók. Augusztus 19-22-ig a Mátrában, a Sástó partján, idilli környezetben élvezhetjük a zenei műfajok sokféleségét, amit számos nappali program egészít majd ki. A szervezők idén is számítanak is rajongók segítségére; közösségi támogatói programot indítottak, hogy átalakíthassák a Sástó két szigetét.


fesztivál fekete zaj



2020.06.24. 11:28 – Lángoló

Eddig ezek a fellépők jelezték, hogy jönnek az Exitre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

exit_2.jpg

Bejelentették az augusztus közepére tolódott EXIT fesztivál első 30 fellépőjét, valamint a programhelyszíneket. Régiónk egyetlen idei nagyfesztiválja - nem meglepő módon - főleg Európára és az elektronikus színtérre fókuszál majd. Amelie Lens (B), Black Coffee (ZA), Nina Kraviz (RUS), Paul Kalkbrenner (D), Boris Brejcha (D), a Tale Of Us (I), Robin Schulz (D), az Ofenbach (F), a Laibach (SLO), LTJ Bukem feat Dynamite MC (D), valamint a 20 évvel ezelőtt első EXIT egyik headlinere, Roni Size (UK) is elfogadta a szervezők meghívását. Az újvidéki rendezvényt az eredeti júliusi dátum helyett nagyjából az idén elmaradó Sziget időpontjára, augusztus 13-16-ra halasztották, és ezért a szerb miniszterelnök személyesen is lobbizott.


fesztivál exit



2020.06.12. 12:08 – dankógábor

Majdnem teljes az idei Fekete Zaj fellépőlistája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gustavetiger.jpg

A Fekete Zaj azon hazai fesztiválok sorába tartozik, ami úgy néz ki, hogy lesz, még ha picit kurtán is. Ez a sástói Mátra Kempingben , augusztus 19 és 22 között megrendezésre kerülő bulinál úgy néz ki, hogy nem lesznek külföldi zenekarok. Magyar viszont rengeteg, ráadásul, a Fekete Zaj szellemiségével párhuzamosan, olyanok, amiket máshol nem nagyon lehet látni, pláne ebben a kurta, morzsányi szezonban, ami idénre várható. Sőt, talán a fesztivál fennállásának történetében most a legerősebb a magyar felhozatal. De hogy ne csak beszéljünk róla, tessék ezt a plakátot megnézni, akinek pedig még több információ kell, mondjuk a szállásról, az klikkeljen ide. Egyébként ez még nem a teljes line up, illetve a szervezők azt írták, hogy 

a zenei kalandok és felfedezések mellé ezúttal még különlegesebb programkínálattal készülünk, amelyről hamarosan lehull a lepel.

(A nyitóképen a plakát első neveként feltűnő Gustave Tiger zenekar látható.)


fesztivál fekete zaj



2020.05.22. 15:29 – dankógábor

A szerb miniszterelnök azt kéri az EXIT szervezőitől, hogy ne mondják le a fesztivált

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

exit_1.jpg

Az EXIT fesztivál ugyan folyamatosan kommunikál a felületein, de azt már közölték a fesztiválozókkal, hogy az idei buli nem olyan lesz, mint amilyen lenni szokott. Hogy ez pontosan mit jelent, nem részletezték egyelőre, de most a szerb miniszterelnök arra kérte a szervezőket, hogy ne mondják le a fesztivált, helyette tolják júliusról augusztusra a dátumot. Ana Brnabić szerint augusztusra már olyan lesz az európai járványhelyzet, hogy biztonságosan megrendezhető egy ekkora fesztivál is. Dušan Kovačević az újvidéki EXIT alapítója el is mondta, hogy örül ennek a hírnek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy biztonságos, de fantasztikus bulit csináljanak idén augusztusban, még ha nem is a teljes pompájában, 55 ezer emberrel és 40 színpaddal per nap, ahogy tervezték ezt a 20. évfordulót. Szerbiában amúgy jóval szigorúbb intézkedések voltak, mint Magyarországon, de mától már korlátozások nélkül lehet bejutni az országba, és negatív vírustesztet sem kell felmutatni.


fesztivál exit



2020.05.13. 13:43 – dankógábor

Augusztus végére tolták az EFOTT-ot is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

efottaug.jpg

A jelenlegi állás szerint augusztus 15-ig nem lehet Maqyarországon semmiféle tömegrendezvényt tartani. Emiatt aztán egy csomó fesztivál elmaradt, olyanok, mint a Volt, a Balaton Sound, a Rockmaraton vagy a Sziget. A Fishing On Orfű már a döntés előtt eltolta az időpontot augusztus végére, és ott van a Strand Fesztivál, a SZIN és a B My Lake is alapból. Most pedig az EFOTT jelentette be, hogy augusztus 26-tól 30-ig tartják majd a bulit a Velencei-tó partján. Ők egyébként megkérdezték a fesztiválozókat, hogy mit szeretnének, és ebben az jött állítólag, hogy bulit, szóval inkább tolták a rendezvényt, mint hogy idén elmaradjon. Részletekkel később jönnek.


fesztivál efott



2020.05.08. 11:27 – dankógábor

Nosztalgiázik egyet a FEZEN szeptemberben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

klasszik_bejelento_v2.jpg

Az idei FEZEN Fesztivál elmarad, de jövő nyárra már bejelentettek több nemzetközi fellépőt is. Azt is írták a lemondáskor, hogy szeptemberre terveznek valami meglepetést. Erről derültek ki most részletek, amik nem okoztak igazából nagy meglepetést: csak magyar fellépőkkel tartanak egy háromnapos fesztivált úgy, ahogy annak idején, 1997-ben elindultak. Egyelőre annyit tudni, hogy szeptember 11-13 között a tervek szerint fellép Székesfehérváron, az Omega, a Tankcsapda, a Road, a Vad Fruttik, a Halott Pénz és a Kowalsky meg a Vega is. Akinek megvolt már az idei fesztiválra a jegye, az felhasználhatja erre is, de mivel ez olcsóbb lesz, mint a nyári lett volna, így a különbözetet lefogyasztható kuponokban kapja majd meg a látogató. Bővebb részletekkel később jönnek.


fesztivál fezen



süti beállítások módosítása