2017.09.15. 13:13 – Nihil_AK

Hans Zimmerrel dolgozott a Radiohead

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

radiohead-hans-zimmer-blue-planet-920x584.jpg

A Radiohead a neves filmzeneszerzővel, Hans Zimmerrel értelmezte újra a King of Limbs album Bloom című dalát a BBC Blue Planet II című természetfilm-sorozatához. A szerzemény (ocean)bloom című változatát, melyhez Thom Yorke új énektémákat dolgozott ki, a BBC Concert Orchestra nagyzenekarával rögzítették.


bbc filmzene hír radiohead kollaboráció hans zimmer



2017.05.15. 19:00 – Kovács.Attila

A legfontosabb az alázat - Interjú Hrutka Róberttel

Lángoló Interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_0262.JPG

Az április Wood and Strings-koncert után szeptemberben ismét színpadra áll Jamie Winchester és Hrutka Róbert zenekara, ezúttal a zenekar rockosabb változatával lépnek majd fel a Barba Negrában, amely utoljára nyolc és fél éve játszott együtt. Winchesterrel már készült interjúnk az év elején, így a friss hírrel kapcsolatban ezúttal a másik főszereplővel, Hrutka Róberttel beszélgettünk. A szeptemberi koncert mellett szóba került, miért küldték pihenőre a zenekart 2008-ban, milyen inspirációk vezették a filmzenék írásához, illetve hogy milyen volt az akkor kezdő Coldplayt látni egy kis klubban az ezredforduló környékén.


interjú filmzene pop rock hrutka róbert



2017.02.20. 11:41 – Dankó Gábor

Van benne lélek - Interjú a Kojot című film zeneszerzőivel, Moldvai Márkkal és Jeli Andrással

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

moldvai_jeli_foto_u_jeliandras.jpg

Múlt hét csütörtökön került a moziba Kostyál Márk Kojot című filmje, amit a rendező a film sajtóveítésén csak úgy jellemzett, hogy egy dühös alkotás. Ebben a dühös filmben elég domináns hangulatmeghatározó rész a zene, amit Moldvai Márk és Jeli András készített. Nekik tettünk fel néhány rövid kérdést, amire ők hosszan válaszoltak. Természetesen a szöveg között megbújik néhány zene is, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk.


interjú film filmzene kojot jeli andrás moldvai márk



2016.12.09. 10:23 – roska

Máris meghallgatható a Westworld soundtrackje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

westworld640.jpg

Alig ért véget az HBO sorozat első évada, már meg is jelent az ahhoz tartozó soundtrack album, méghozzá nem is akármilyen dalokkal. A 34 számot tartalmazó lemezen a sorozathoz szerzett zenék mellett többek között Soundgarden (Black Hole Sun), The Rolling Stones (Paint It Black), Amy Winehouse (Back To Black), The Animals (House of the Rising Sun), The Cure (A Forest) és Radiohead (Fake Plastic Trees, No Suprises) feldolgozások találhatóak. Ezek sokszor mindössze egy szál zongorára átírva szólalnak meg, aminek a sorozat fantáziavilágát tekintve van igazán jelentősége. Persze ha egy filmhez vagy sorozathoz Ramin Djawadi (Trónok harca, A szökés, Vasember) szerez – plusz ez esetben fel is dolgoz – zenét, arra mindig érdemes odafigyelni. (Rolling Stone)


filmzene hír ramin djawadi



2016.03.30. 11:00 – dankógábor

Most ilyen lemezt csinált Mike Patton és John Kaada közösen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pattonkaada.jpg

Patton ugye a Faith No More frontembere (többek között), Kaada pedig egy norvég zenész, aki leginkább szólóban ismert, de tagja a Cloroform nevű csapatnak is. Nem a most megjelent Bacteria Cult az első közös munkájuk, a kollaborációt már 2004-ben elkezdték a Romance című lemezzel. A friss album egyébként, ahogy az előzős is, akár egy film zenéje is lehetne, szóval ne gondoljon itt senki rockra, mert az nincs benne. Expermientális nagyzenekari munka ez némi pattonos énekszerűséggel, de nem rossz. Alább egy dal már hallható is róla.


filmzene klasszikus mike patton experimental nagyzenekar john kaada



2015.06.22. 15:33 – dankógábor

A zenéje miatt is jó volt a True Detective első évada

Öt klassz dal a sorozatból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

matthew-mcconaughey-and-woody-harrelson-in-true-detective-season-1-episode-1.jpg

Megmondom őszintén, a True Detective első évadát azért kezdtem el nézni, mert már idegesített, hogy mindenki agyonajnározza. Volt, aki csak emiatt vezettette be magához a tévét, szóval tényleg őrület volt. Gondoltam akkor majd most jól lehúzom, és megmondom, hogy csak a felhajtás nagy körülötte, amúgy egy nagy lufi. Aztán persze engem is elkapott a hangulata, és ugyan a végének egyes részei picit olyanok, mintha a Lost bődületes nagy ökörségét néznénk, de még ez sem ront sokat az összképen. Maradandó film lett, az a lényeg. A sorozatnak most indul a második évada az HBO-n, emiatt aztán a Lángoló szempontjából is összeszedtünk néhány dolgot róla. Hát persze, hogy a zenéjét (amit amúgy itt már említettek, szóval lényegében csak le kellett nyúlnom)!


sorozat filmzene true detective



2014.07.29. 11:45 – mista

Úgy tűnik, érdemes lesz odafigyelni az új Mad Max zenéjére is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Comic Conon mutatták be a hétvégén az új Mad Max első hivatalos trailerét, azóta minden filmbuzi erről beszél, arról viszont eddig elég kevés szó esett, hogy milyen remek zene szól az alig három perces előzetes alatt. A jövő májusban a mozikba kerülő film zenéjét Junkie XL jegyzi, akit a legtöbben a híres Elvis-remixéről szoktak ismerni, ami annak idején akkora sláger volt, hogy 2002-ben még nálunk is előadta a keceli Eastern Exposure Fesztiválon. A fickó évek óta dolgozik filmeken is, többek között az idén tavasszal bemutatott 300: A birodalom hajnala zenéje is az ő munkája. Érdemes kifejezetten a zenére figyelve is megnézni a Mad Max: Fury Road előzetesét, Junkie XL igazán magával ragadó aláfestést készített a világvége utáni benzingőzös száguldozáshoz. Kíváncsian várom a teljes filmzenelemezt.


film filmzene hír elektronikus mad max junkie xl



2013.11.05. 12:53 – [MTI]

Budapesten vezényel a 80 éves Penderecki

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Penderecki_(c)_Müpa_Pető_Zsuzsa.JPGSzületésnapi hangversennyel köszönti az európai kortárs zene kiemelkedő lengyel alkotóját a Művészetek Palotája. A szerdai hangversenyen Krzysztof Penderecki saját műveit vezényli a Concerto Budapest élén. Az esten két magyarországi bemutató hangzik el, a hegedűre, brácsára és zenekarra írt kettősverseny és a VIII. szimfónia. A kettősversenyt a nagy múltú Bécsi Zenebarátok Társasága megalapításának bicentenáriumára komponálta Penderecki, 2012 októberében mutatták be.


horror filmzene hír penderecki



süti beállítások módosítása