Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kedden tele lett a teljes zenei sajtó azzal a hírrel, hogy a H&M olyan felvarrós kabátot dobott piacra, amin underground metálzenekarok logói vannak, sőt, ezek közül néhány még neonáci is. Az egészet a Strong Scene Productions nevű cég kezdte terjeszteni. Ők jelentették be büszkén a H&M-mel való együttműködést, illetve, hogy végre ezek a rég elfeledett, de borzasztó nagy hatású zenekarok is megkapják a figyelmet. Aztán a Metal Injection utánajárt a dolognak, és kiderült, hogy az együttesek nem is léteznek, és nagyjából csak egy hónapja kaptak Facebook-profilt. Aztán a Strong Scene Productions hirtelen elhatárolta magát a sztoritól, hogy ők csak egy frissen induló kiadó, és tehetségeket keresnek, közük sincs a H&M-hez. A nagy náciellenes felháborodás és kavar után végül kiderült, hogy az egészet a Finntroll gitárosa, Henri Sorvali és néhány haverja (jobban mondva skandináv zenei és médiaszakemberek) találták ki. Hogy miért? Hát hogy mindenkit jól megszívassanak, meg hogy kioktassák a H&M-et.
.jpg)
Johnny Cash olyan az utolsó lemezén, mint az azt megelőző ötön. Amennyire haladó gondolatai voltak Albarnnak a popzenéről, az új Gorillaz-lemez annyira közhelyes. A Wendigo nemrég „bizonytalan ideig beszüntette tevékenységét”, majd ezt gyorsan meg is gondolta. Angus és Julia Stone testvérek, és mint ilyenek, elég elvarázsoltak dream pop-zenéjükkel. A Finntroll pedig lerakott egy újabb dajdaj-lemezt az asztalra, ami olyan, mintha a haverok eljönnének hozzánk sokat inni, másnap pedig mindent megbánunk. Ömlesztett kritikák.
A Muse koncertklippel állt elő, a Finntroll meg fekszik az avarban lekaszabolva. A Lacuna Colilban még mindig szép az énekesnő, a Torche meg nagyon morcos. Az Air pedig csak filmet rak a filmzenéje alá. Klipösszeállítás.