Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Everything Not Saved Will Be Lost - Part 1 címmel március 8-án jelenik meg az új Foals-lemez. Aztán jön még egy ugyanilyen címmel, csak természetesen Part 2 számozással valamikor az ősszel, szóval örülhetnek rendesen az angol rockzenekar rajongói, négy év után két új lemezt is kapnak. A hírnek ráadásul olyan értelemben van magyar vonatkozása is, hogy az első bemutatott dalhoz (Exits) részben nálunk készült a klipje. Ez egyébként terjed is pár hónapja az interneten, ugyanis a tagok Budapestről posztolgattak az Instagramra, szóval várható volt, hogy lesz valami. A valami pedig alább meg is nézhető. Albert Moya rendezte, a főszereplők pedig Christa Théret (Renoir) és Isaac Hempstead Wright, aki a Trónok harcában Brant játssza. Szóval itt volt ő is nálunk, de senki észre nem vette szegényt.




Elég nagy
Amennyire nagy lelkesedéssel vártuk a Foals harmadik nagylemezét, akkora
Foals - Holy Fire
Elképesztő mennyiségű klip jelent meg az utóbbi időben, ezért a szokásos 8-10 helyett most kétszer annyit mutatunk be. Kezdésnek most az elektronikát választottuk, lesz Crystal Castles, Is Tropical és Xilenttől egy kis nintendostep illetve két remixünk is van, először a You Love Her Coz She's Dead dolgozta át Haezer zenéjét, majd Tiesto egy Passion Pit-számot. Utána előkerülnek a gitárok a Foals, a Cribs és a Deap Vally videójában, az Iceage nagyon sötétre vette a figurát, Papp Szabi és Baksa-Soós Attila pedig Londonba ment punkoskodni egy kicsit. A Fugu koncertje tele van groupiekkal, a Csaknekedkislánynak viszont még egy falábú nő sem jut, Bonobo átértelmezi a found footage műfajt, de kaptunk egy videót a Vajdaságból is. Két magyar rap is jutott, TSK és Bigmek keménykedik, MC Black pedig az összes borzasztó közhelyet ellövi, amit csak el lehet. A King Parrot kiakad a parkolóőrre, a Bring Me The Horizon nem, viszont bemutatjuk az unikornis metált. Végére még odafért Hien új klipje, amiből kiderül, hogy nem mindenki tehetségtelen itthon a tehetségkutatókban.