2018.01.23. 15:06 – Nihil_AK

Grindcore őskövület - Nézd meg a Nasum első koncertjét!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nasum_1993.jpg

Bár a Nasum manapság már sajnos csak egy szép emlék, a táskásodó szemű harmincasok mindig szeretik felidézni azokat a boldogabb időket, amikor még írtunk kézzel levelet, százharminc se volt a Borsodi, és azért nem tudtunk telefonálni, mert az iker foglalta a vonalat. Az egyik valaha volt legjobb grindcore zenekar ezekben a daliás időkben, egészen pontosan 1992-ben alakult a svédországi Örebroban, de első koncertjükre csak három évvel később került sor. Addigra már túl voltak két split anyagon, egy demón, és az első, Industrislaven című EP-n. A zenekar felállása viszont annyira képlékeny volt, hogy itt a későbbi gitáros/énekes, a 2004-ben elhunyt Mieszko Talarczyk még basszusgitározott a hörgés mellett, a másik főember, a később leginkább dobosként közreműködő Anders Jakobson pedig gitározott és énekelt. A videó a hajtás után megtekinthető!


videó hír dokumentáció grindcore nasum első koncert



2017.11.30. 10:52 – dankógábor

Együtt jön Budapestre a Terrorizer és a Nile

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

terrorizer.jpg

Ha már a Morbid Angel nem jut el ide, legalább jöjjön a volt dobosa. Pete Sandoval a Terrorizerrel jön Magyarországra. Üröm az örömben, hogy rajta kívül két olyan tag van most a csapatban, akik egy Terrorizer-lemezen sem játszottak, bár tény, hogy mindketten veteránok a műfajban. Lee Harrison gitáros például a Monstrosity dobosa is egyben, ahogy Sam Molina basszusgitáros-énekes is megfordult már pár death metal a zenekarban. A főzenekar egyébként nem ez a legendás grindcore-zenekar lesz február 28-án a Dürer Kertben, hanem a Nile, akik most készülnek az új lemezükre, de egyelőre még nem kezdték el felvenni a dalokat. Rajtuk kívül a minifesztiválszerű buliban még a görög thrash metal Exarsis fellépése biztos.


metál hír death nile grindcore terrorizer



2017.11.29. 11:41 – dankógábor

Ha hiányzott volna egy új Napalm Death-dal, akkor itt van

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nd.jpg

Illetve nem is annyira új, csak lemaradt a legutóbbi sorlemezről, és így pont jó volt a Decibel magazin flexi disc sorozatára, ami gyakorlatilag az újsághoz csomagolt bakelit kislemezt jelent. Bónusz, hogy maga az újság is egy különszám, ami csak a Napalm Death-ről szól. Még bónuszabb, hogy akár Magyarországról is beszerezhető, igaz itt a 6 dolláros árra rájön még 12 postaköltség, de legalább lehet kapni. A birminghami grindcore-zenekar egyébként már elvileg készen van az új nagylemezzel is, amin elvileg a jelenleg családi okok miatt turnészabadságon lévő Mitch Harris gitáros is dolgozott, ahogy az őt helyettesítő John Cooke is kivette a részét a munkából.


hír grindcore napalm death



2017.09.25. 16:50 – dankógábor

Részlet a Nasum stockholmi búcsúkoncertjéből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nasum-front-tokyo.jpg

Blasting Shit to Bits - The Final Show címmel jelenik majd meg az a koncertfilm, ami a Nasum utolsó fellépését dokumentálja. A koncert 2012. október 6-án volt Stockholmban, ezzel a svéd grindcore-zenekar örökre befejezte a karrierjét. Gyakorlatilag maga a búcsúturné is élőhalott állapotban zajlott, ugyanis a zenekarnak akkor lett vége, amikor Mieszko Talarczyk gitáros-énekes meghalt a 2004-es  karácsonyi thaiföldi, földrengés okozta szökőárban, ahol rajta kívül még hozzávetőlegesen 230–280 ezer ember vesztette életét az Indiai óceán térségében. A Nasum búcsúturnéján egyedül az énekes Keijo Niinimaa nem volt sosem a tagja a zenekarnak, ő a Rotten Soundból ugrott be a posztra, szeptember 30-án pedig a Dürer Kertben is adtak egy kiváló koncertet. Alább egy ízelítő a svéd fellépésből.


metál hír grindcore nasum



2017.09.14. 08:01 – Nihil_AK

Barney Greenway szerint a rock harminc éve sem volt halott, és most sem az

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

napalm-death-mark-barmney-greenway-2014-billboard-650.jpg

Gene Simmons, a KISS basszusgitárosa gyakran jelentett ki olyan dolgokat az utóbbi években, hogy a rock végleg halott, erre persze számos reakció érkezett azóta pro és kontra egyaránt. Most a Napalm Death énekese, Barney Greenway beszélt erről a témáról az ausztrál Blood Sweat and Metalnak adott friss interjúban, és úgy fogalmazott, a rock harminc éve sem volt halott, és most sem az.


interjú hír death metal grindcore gene simmons napalm death halott-e a rock vagy nem



2017.08.02. 11:50 – dankógábor

Rövid, de tartalmas az Advisory új nagylemeze - Még Lemmy előtt is tisztelegnek

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

advisory_band.jpg

Megjelent a budapest Advisory negyedik lemeze, a Miners With Dead Canaries. A grindcore-csapat most sem tért el a bevált puritán munkamódszertől. A dalok alapját most is Dechatel Ádám dobos hozta, majd a húros hangszerekért felelős Komlósi Dáviddal és az énekes-szövegíró Csala Bertalannal írták meg őket készre és azonnal fel is vették a saját stúdiójukban, egy darab mikrofon segítségével. A lemezhez a zenekar történetében először klip is készült (lentebb látható), természetesen farzseb-büdzséből, a csudálatos Shift-Delete-es Váradi-Orosz Kristóf jóvoltából. A szereplők a zenekar tagjai, és egyikük sem szenvedett a szokásosnál nagyobb károsodást a klip forgatása közben, pedig mindent megtettek, hogy fájjon. Az előző True Grindcore című lemezhez képest a Miners With Dead Canaries brutálisabb és direktebb lett, persze a groove-os, fogós másodpercek itt is megvannak. A dalok között található Richard Wagner szöveg megzenésítése (Sajnos), punkos főhajtás Lemmy előtt (No regrets in the Golden Halls), sőt egy igazi thrash metal zúzda is (The Devil’s Perspective). Mindez alább mutatkozik be teljes egészében.


hír advisory grindcore



2017.08.01. 10:12 – Kovács.Attila

A végzet kétperces szentélye - Itt a Leng Tch'e új klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

leng_tche.jpg

Kemény két percet hozott össze a Leng Tch'e a Stentor of Doom címet kapott új dalban. A belga grindcore csapat hamarosan megjelenő Razorgrind lemezéről ez már nem az első ízelítő, és ha az eddig közétett dörgedelmek minősége irányadó lesz a teljes új albumra, akkor augusztus végén örvendezhet majd mindenki, aki zenei élvezetet talál a gyorsan lezavart dühkitörések hallgatásában. Az albumcím eleve definitív szándékú lemezre utal, Serge Kasongo és barátai ugyanis saját stílusmeghatározással borotvagrindként emlegetik zenéjüket, amelyben keverednek a grindcore, a death metal és a stoner rock hatások. Találó jelző, pláne, ha tudjuk, mire utal a zenekar neve. Az új dalhoz klip is készült, ami a hajtás után megtekinthető.


belgium videóklip death metal grindcore Leng Tche



2017.05.02. 14:26 – dankógábor

Véged lesz az új Full Of Hell-kliptől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fullofhellvideo.jpg

Legutóbb akkor írtunk a Full Of Hellről, mikor a Nailsszel közös kislemezük megjelent. Most viszont azért kell őket megemlítenünk, mert jön a harmadik nagylemezük. Az előző 2013-ban jött ki, de ez nem azt jelenti, hogy ültek volna a babérjaikon. Előbb Merzbow-val adtak ki közös anyagot, majd a ma este a Dürer Kertben fellépő The Bodyval társultak egy nagylemez erejéig. A grindcore-t rendkívül tágan értelmező amerikai zenekar most adta ki a második ízelítőjét a pénteken megjelenő Trumpeting Ecstasy albumhoz, méghozzá a címadó képében, klippel kísérve. A megnézése után erősen ajánljuk az egyel lentebbi, szimpla grindcore-dalt is levezetésként, higgyétek el, szükség lesz rá. Már ha nem akarjátok gyorsan rövidre zárni az életeteket. A zenekart július 8-án Budapesten is meg lehet nézni az A38-on, a Black Dhalia Murder vendégeként.


hír grindcore full of hell



süti beállítások módosítása