2017.09.14. 13:35 – Lángoló Gitárok

Elhunyt Grant Hart, a Hüsker Dü egykori dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rsz_hart_2.jpg

Ötvenhat éves korában elhunyt Grant Hart, a Hüsker Dü alapító dobosa, dalszerzője. Hart évek óta küzdött a rákbetegséggel. Az 1979 és 1988 között létezett Hüsker Dü az amerikai alternatív színtér egyik alapcsapata volt, olyan zenekarokat inspiráltak, mint a Nirvana, a Pixies, a Foo Fighters, a Therapy?, és a Metallica, akiknek amúgy a Hero of Day című dala a "Mouldy" munkacímet viselte a stúdiózás időszakában, a Hüsker Dü énekesére, Bob Mouldra utalva. Krit Novoselic, a Nirvana bőgőse egyszer egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Nirvanában nincs semmi új, a Hüsker Dü már megcsinálta ugyanezt előttük. A Zen Arcade című lemezüket olyan zenészek tartják számon kedvenceik között, mint a Therapy? frontembere, Andy Cairns - ők fel is dolgozták a zenekar Diane című dalát - és Dave Grohl, a Foo Fighters frontembere.


punk hír alternatív gyászhír hüsker dü grant hart



2017.05.10. 10:51 – Nihil_AK

Meghalt Robert Miles

A kilencvenes évek ikonikus trance-producere 47 éves volt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

miles-robert-5207d98248d30.jpg

Negyvenhét éves korában, egy közelebbről meg nem határozott betegségben elhunyt Robert Miles, született Roberto Concina, svájci-olasz zenész, producer. Legismertebb dala, a Children a kilencvenes évek végén akkora sláger volt Európa-szerte, hogy még azok is ismerték, akik amúgy egyáltalán nem jártak diszkóba, és azt sem tudták, van-e különbség az eurodance és trance/chill-out között. 


halál trance chillout elektronika gyászhír robert miles



2017.03.13. 08:01 – Nihil_AK

Elhunyt Joni Sledge, a Sister Sledge énekesnője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

joni_sledge.jpg

Hatvanéves korában elhunyt Joni Sledge, akit pénteken találtak holtan phoenixi otthonában. Halálának közvetlen okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a temetés időpontját a héten jelentik be. A Sister Sledge, melyet nővéreivel, Debbie-vel, Kimmel, és Kathy-vel együtt alapított az 1971-ben, a korai diszkó és R&B egyik meghatározó együttese voltak, egyben azon kevesek közé tartoztak, akik máig folyamatosan aktívak maradtak, legutóbbi lemezük 2003-ban jelent meg Style címmel. We Are Family című daluk a közmondásos diszkókorszak egyik nagy slágere lett, amit valószínűleg legalább egyszer minden olvasónk hallott már életében.


r&b diszkó gyászhír sister sledge joni sledge



2016.07.21. 22:21 – dankógábor

Meghalt Németh László Fritz, a Vágtázó Halottkémek gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Molnár Lajos Lujó VHK-gitáros Facebookján jelent meg a hír, hogy meghalt zenésztársa, Németh László Fritz. Grandpierre Atilla az Indexnek megerősítette a hírt, illetve még annyit mondott, hogy Fritz nagyjából három hete tudta meg, hogy halálos beteg, valószínűleg a betességgel összefüggésben tört el a lába és műteni kellett. Ezután viszont egyre inkább romlott az állapota, ma pedig a szervezete feladta a küzdelmet. Fritz 1982 óta volt a Vágtázó Halottkémek tagja. 16 évesen szállt be a zenekarba, és azóta kitartott a csapat mellett jóban rosszban. A VHK szünetelése alatt a Magura Napotvet, majd a Magura zenekarokban játszott Both Miklóssal, illetve a Mestyán Ádám VHK-basszusgitáros és Dus Polett énekesnő alapította Yava zenekarnak is tagja volt. A júliusi 15-ei VHK-koncerten egyébként még fel akart lépni, de már nem tudott elmenni, így helyettesítő gitárossal játszottak. Az ötvenévesen elhunyt Fritz már a második halottja a VHK-nak. 2012-ben, máig tisztázatlan körülmények között, Szumátrán halt meg Balatoni Boli Endre, a zenekar üstdobosa. (Fotó: Markovics Balázs)


hír magura vhk gyászhír vágtázó halottkémek németh lászló fritz



2015.07.15. 14:56 – dankógábor

Balesetben meghalt Nick Cave 15 éves fia

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nick-cave-arthur_3376190b.jpg

Arthur Cave az Ovingdean szikláknál zuhant le kedd délután, ahonnan azonnal kórházba szállították, de nem sikerült az életét megmenteni. Cave és felesége, Susie Bicknek csak egy rövid közleményt adott ki, amiben megerősítik, hogy igaz a hír. Arthur és ikertestvére, Earl szerepelt a 20.000 nap a Földön című Cave egy napjáról szóló film végén is (itt a jelenet). Cave-nek az ikreken kívül van még két 24 éves fia, mindkettő másik anyától.


hír nick cave gyászhír



2014.01.28. 09:41 – Lángoló Gitárok

Meghalt Pete Seeger folkzenész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

peteseeger.jpgKilencvennégy éves korában elhunyt Pete Seeger amerikai folkénekes, politikai aktivista, író. - írja az MTI. Seeger hétfő éjjel halt meg egy a New York-i kórházban - közölte Kitama Cahil Jackson, a világszert ismert előadóművész unokája. Seeger meghatározó alakja volt az amerikai folkzene újjáéledésének, nevéhez olyan  dalok fűződnek, mint a Where Have All the Flowers Gone, a Guantanamera és a We Shall Overcome.


folk hír gyászhír pete seeger



süti beállítások módosítása