2010.09.01. 10:36 – lánggitár

Leégett a Hangmás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Legalább is a turnébuszuk. A zenekar éppen a Szegedi Ifjúsági Napokon tartandó koncertjére utazott, mikor arra lettek figyelmesek, hogy kigyulladt a járművük. A koncert nem maradt el, mivel nagy lélekjelenléttel sikerült kimenteniük a buszban maradt összes cuccot, és végül sérülések nélkül úszták meg a kalandot, hogy aztán a fesztiválra tartó autósokat lestoppolva jussanak el a SZIN-re, ahol végül lezavarták a koncertet. A komolynak tűnő eset talán mégsem volt annyira komoly, ugyan is a mentést le is kamerázták, hogy aztán itt megtekinthetővé tegyék mindenki számára, hogy "valaki aznap este megsérülhetett volna".


indie pop hír hangmás



2010.06.29. 09:09 – gihi

A visszafelé beszélő törpe hatása - Hangmás-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Új klipet készített a Hangmás, most éppen a második lemezről, a Katonák voltunk című számhoz. A forgatás a Pannónia Filmstúdióban zajlott május közepén, népes stábbal és nagyon különleges technika bevetésével, egy 1980-as rövidfilmből merítve ötletet. A videóról és a hangulatról a rendező, Merényi Dávid, Újvári Milán koreográfus és a zenekar részéről Minda Endre mesélt, magát a klipet pedig alul lehet megnézni.


indie pop exkluzív klip hangmás



2010.01.27. 08:12 – lánggitár

Új hullámok a Merlinben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A FourtyMain Management és a TrashCityClub rendhagyó minifesztivállal indítja az évet New Waves of The Horizon néven. Január 29-én, pénteken a Merlin színpadára állítják az olaszok két indie/garage büszkeségét, a Nouer és a Low-Fi zenekart, illetve a hazájukban, Szlovákiában az év lemezét produkáló Lavagance-t. Magyar részről pedig a Hangmás és az Esclin Syndo fokozza a hangulatot. A koncertek mellett, az eklektika jegyében szolgáltatja a talpalávalót az előtérben a Gumipop, Past Perfect setjével, a nagyteremben pedig a Kunk DJ-k gondoskodnak a napi electro adag bevitelről. Az est fényét tovább emeli a NUBU divatcég jelenléte, sőt minden helyszínen vásárolt Esclin Syndo CD-hez egy 20%-os kedvezményre jogosító NUBU kupon is jár.


indie rock program elektro hangmás kunk esclin syndo



2009.12.04. 09:08 – gihi

Alázat és nyitottság - Neo és Hangmás a tehetségkutatón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatón nem csak azok a zenekarok lépnek fel, akik meg szeretnék nyerni az egyes fordulókat, hanem a zenei életből már többet tapasztalt csapatok is. Az idei második körben ilyen lesz a Hangmás és a Neo, akik előtt a horvát Orange Strips is bemutatkozik. Az első két zenekar beszél most kicsit a saját tehetségkutatós tapasztalatairól.


interjú pop neo tehetségkutató hangmás



2009.12.03. 11:39 – lánggitár

Indul a második forduló a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

December 5-én, szombaton folytatódik tovább a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató a második fordulóval, ahol a pop-rock csapatok mérik össze erejüket. Az este fő tétje most is az, hogy melyik két zenekar jut ki az International Live Award bécsi elődöntőjébe. Azonban nem csak ez lesz a nyeremény, hiszen az első helyezett 200 ezer, a második pedig 50 ezer forintos hangszervásárlási utalványt kap a Hangszerarzenál jóvoltából.


pop program neo tehetségkutató hangmás



2009.11.05. 10:28 – AronH

Karc nélkül

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hangmás - Valaki ma este megsérülhet
(Szerzői kiadás)

A budapesti Hangmás zenekar amellett, hogy összeszokott, profi tagokkal felálló, és hihetetlenül lelkes zenekar, nem tagadhatja le, hogy a sikerében jelentős szerepet játszott, hogy jókor volt jó helyen - néhány, mondjuk két évvel ezelőtt kerültek arra a népszerűségi pontra, ami azóta is többé-kevésbé tart, ez pedig nagyjából ugyanaz a korszak, amikor Magyarországon is először kúl, majd pedig alapkövetelmény lett tizenhat éves kor felett ismerni és szeretni a Joy Divisiont és korszakát, és arról vinnyogni, hogy miért nem ismeri senki.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (5/5)

lemezkritika indie pop hangmás



2009.10.07. 16:27 – AronH

Valaki holnap megőrülhet - Hangmás-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A new wave-es indie hazai sokszínű zászlóvivői hamar komoly népszerűségre tettek szert, debütáló, Funeral Party Budapest című lemezük óta pedig eltelt két év. Erről az időszakról, Budapestről, és természetesen az új anyagról beszélgettünk a Hangmás zenekarral.

Éppen próbáról jöttök, a héten nem is az első. Egyébként is ilyen sokat próbáltok vagy csak az ilyen intenzívebb időszakban? 
Lala: Eleve elég sokat próbálunk, a heti egy teljesen általánosnak mondható, kreatív időszakban ez kettő is lehet hetente, most pedig, hogy a lemezbemutatóra készülünk, még több, mivel van egy-két dolog ami több felkészülést is igényel. Egyeztetünk a fénytechnikusunkkal és a hangosítóval stb. Tegnap pedig Bori is lejött próbálni egyet, a közös  számunk miatt, amiben Endrével énekelnek együtt.  


indie interjú pop hangmás



2009.07.28. 12:01 – lánggitár

Ingyen Hangmás-EP

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Júliusban elkészül a második Hangmás nagylemezt beharangozó Plastic Tracks EP. a hamarosan megjelenő Valaki Ma Este Megsérülhetről két számot másolnak majd föl rá, a kislemez érdekességét pedig a 3 remix adja igazán. A zenekar mindig is szerette volna hallani a saját dalait kicsit átértelmezve, így felkérték Kőváry Pétert, a Headshotboyzt és Karányi Danit az újragondolásra. A We are Modernt a Headshotboyz és Karányi külön-külön, a Zombi Discót pedig Kőváry keveri szét.


indie pop hír hangmás



2009.01.04. 22:20 – aliz

Búcsú a Fegyverektől – első rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Budapest

A hidegrekord ugyan nem dőlt meg, a város ennek ellenére jégbe fagyott, mozdulatlan. Szombat éjjel teljesen kihalt volt a kedvenc belvárosi kocsmám, a Gödörben még egy egész hétig nincs program. Utálom, hogy minden újév álmosan indul, nyalogatja sebeit a kedves köz - ilyenkor nem marad más, takaróba bugyolálva várom az ébredést, és közben visszasírom az ünnepeket. Színes egyveleggel zártam az évet, van bőven összekaparnivaló emlékfoszlány: IndieKarácsony, Superbutt és társai Budapesten a PeCsában, aztán búcsúzóul tarisznyásrock turné Pécsett: 30y és Kispál.


rock metál pecsa trafó hangmás superbutt mangod ghouls lány az éjszakában



süti beállítások módosítása