2015.03.04. 10:39 – dankógábor

Nightwish a megújult Hegyalja nulladik napján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Hegyalja, hoppá, bocsánat, Borsodi Kingdom Of Hegyalja minden ősrajongóra a frászt hozta azzal, hogy elkezdte temetni a rockot, miközben a fesztivál alapvetően rock beállítottságú volt mindig is. A szervezők most nem győzik bizonyítani, hogy szó sincs a műfaj kizárásáról, egyszerűen csak szeretnék bővíteni a rendezvényt. Szóval jön az elektronikus zene, Rudimental, meg a többiek, ez tény, viszont lesz mellette például a már bejelentett At The Gates illetve az Eagles Of Death Metal sem nevezhető tánczenének. Jobban mondva de, csak másképpen. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a nulladik napon (igen, lesz ilyen is) fellépő Nightwish is olyan, amiért sok rocker fog elmenni Tokajba. Az operametál ultimate zenekara új, hamarosan megjelenő lemezét mutatja majd be a fesztiválon, ami ráadásul az első lesz Floor Jansen énekesnővel. Lesz még később egy rakás bejelentés, de most inkább mutatunk egy új Nightwish-dalt, ami olyan, mint az eddigi Nightwish-dalok.


hír hegyalja



2014.12.20. 11:15 – dankógábor

Vajon mi lesz a Hegyaljával?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A fenti trailer szeretné megnyugtatni a fesztiválozókat, hogy az idei elmaradt buli után jövőre már lesz Hegyalja fesztivál. Ja bocs, nem, nem ez a neve, hanem az, hogy Borsodi Kingdom Of Hegyalja. Hát nagyon nem nyugtatta meg őket. Annyira nem, hogy a negatív kommentáradat miatt a szervezőknek újabb bejegyzést kellett írniuk, amiben fogadkoznak, hogy a Hegyalja régi közönségének is szeretnének kedvezni, ezért természetesen nem zárják ki a rockzenét a fesztiválról, csak bővítenek. Ezt azért kellett leszögezni, mert a korábbi hírek mind azt vetítik előre, hogy az eddig alapvetően rockfesztiválként működő Hegyalja még a Voltnál is poposabb lesz. Azt a kijelentést nem lehet máshogy venni, mint hogy ne számítson senki olyan zenekarokra, mint Mastodon, Slayer vagy Motörhead. Pláne, hogy utóbbi a Volton még lesz is több olyan csapattal együtt (Rise Against, Parkway Drive), amit a Hegyalja régi közönsége is imád. A szervezők hamarosan nevekkel is előállnak, addig csak a videón lehet hümmögni.


fesztivál hír hegyalja borsodi kingdom of hegyalja



2014.04.18. 10:33 – Lángoló

Lesz fesztivál Tokajban, de nem Hegyalja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt írja a Borsod Online, hogy Hegyalja ugyan nem lesz Tokajban idén, de lesz helyette másik fesztivál. "A szponzori pénzek csökkenése és az állami támogatás hiánya miatt marad el a fesztivál" – mondja a boon.hu-nak Májer János, Tokaj polgármestere. – "Ez számunkra azért rendkívül sajnálatos, mert bármennyire is hihetetlen, ez a négynapos fesztivál hozta az utóbbi években Tokaj idegenforgalmi bevételeinek az ötven százalékát. Ez pedig akkora összeg, amiről nem mondhatunk le." Ezért aztán összefog a város, és csinálnak maguknak egy fesztivált. Amúgy is adtak volna a Hegyaljának 10 millió forintot, úgyhogy ez az induló tőke megvan, aztán ehhez hajt fel mindenki olyan szponzort, amit csak tud, így nem kell senkinek sem lemondani arról a bevételről, amit a Hegyalja miatt értek el az elmúlt 14 évben. A boon.hu cikkéből azt vesszük ki, hogy a rendezvény a belvárosban lenne. Ott biztos nem folynak olyan munkálatok, amik a Hegyalját megakadályozták az idei buli megrendezésében.


fesztivál hír tokaj hegyalja



2014.03.25. 19:39 – dankógábor

Sem ingyen, sem pénzért nem lesz Hegyalja fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Facebookra ment ki ez a közlemény az idén ingyenesre tervezett rendezvénytől: "A Hegyalja Fesztivál területén folytatott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy’ elmarad. A végsőkig küzdöttünk ennek elkerülése érdekében, de sajnos a döntés elkerülhetetlenné vált. Nincs olyan lehetőség, amellyel megváltoztathatnánk a dolgok állását." Az Index sem tudott a szervezőkből többet kihúzni, csak annyit, hogy "csomó építkezés elkezdődött." Ha valaki arra jár, nézze már meg legyen szíves, hogy mit építenek! Köszi!


fesztivál hír hegyalja



2013.12.22. 10:35 – dankógábor

Ingyenes lesz a Hegyalja Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pont a minap beszélgettünk a szerkesztőségben arról, hogy vajon mi lehet a Hegyalja fesztivállal, ilyenkor ugyanis már régen árulni szokták rá a jegyeket. Szombat este jött meg a kérdésre a válasz, idézzük a Facebookjukat: "A Jézuska a Hegyalja Fesztivál 15. és a Borsodi 40. születésnapjára szóló meghívóval érkezett. A dupla szülinap alkalmából a HEGYALJA FESZTIVÁLRA A BELÉPÉS 2014-BEN MINDENKINEK INGYENES. Add tovább karácsonyra a meghívást azoknak, akikkel együtt szeretnéd megünnepelni a Hegyalja 15. születésnapját. 2014. július 10-13. között az országból mindenki ott lesz a Hegy'en, aki valaha hallott már Tokajról és a Hegyaljáról: együtt ünneplünk mindazokkal, akik az elmúlt 15 évben buliztak, zenéltek, dolgoztak a Hegyalján." Szóval igen, ingyenes lesz a Hegyalja fesztivál, a bejegyzés alatt értetlenkedőket is megnyugtatták, hogy nem kamu a dolog. Fellépőkről még nincs hír, de amint megtudunk többet, szólunk.


fesztivál hír hegyalja



2013.06.24. 13:52 – Hirdetés

Itt a lehetőség, hogy nyerj egy Hegyalja-bérletet!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hegy.jpgA héten kezdődik a tokaji Hegyalja fesztivál, a Lángoló Gitárokon pedig most lehetőség nyílik egy-egy bérletet nyerni a zenei rendezvényre. Idén olyanok lépnek fel a fesztiválon, mint a Slayer, a Down, a Scooter vagy a Koan Sound, ennek örömére két hetijegyet is kisorsolunk az olvasóink között, mindössze egy kérdésre kell helyesen válaszolni az egyik előbb említett zenekarral kapcsolatban. Hányszor lépett fel eddig a Hegyalján a Slayer? A helyes válaszokat a jatek@langologitarok.hu címre kell küldeni Lángoló-Hegyalja2013-Játék tárggyal, a győzteseket pedig emailben értesítjük majd.


játék fesztivál hír hegyalja



2013.06.07. 13:15 – Hirdetés

Keverd meg te a Hegyalja himnuszát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

SBT_9012.jpgAz a furcsa helyzet állt elő itt a Lángoló Gitárokon, hogy az egyik bannerünkről írunk posztot. Az történt ugyanis, hogy a Hegyalja Fesztivál himnuszához olyan kreatív hirdetés készült, ami remek időrabló szórakozás lehet bárkinek. A Subscribe és vendégei által írt Az igazi arcod című dal lett 12 sávra szétbontva, amiket aztán lehet össze vissza kapcsolgatni, felvenni a hangerőt, lehúzni stb. Így aztán mondjuk aki nem szimpatizál valamelyik énekessel, az el is tüntetheti a dalból, a kedvencét meg feltolhatja az égbe, de akár dob nélkül is meg lehet hallgatni a számot. Mindezt ráadásul meg is lehet osztani a Facebookon, úgyhogy időmilliomos kreatív rajongók, irány keverni vagy a fenti superbanner részen, vagy itt a hajtás után (bár itt a megosztás nem működik, csak a letöltés), ahová az eredeti dal klipjét is betettük viszonyításképpen.


fesztivál hír hegyalja



2013.03.13. 17:40 – Lángoló Gitárok

Jason Newsted, Stanton Warriors és Koan Sound a Hegyalján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

newsted_nagy.jpgVolt már arról hír itt a Lángoló Gitárokon, hogy Jason Newsted volt Metallica-basszusgitáros újra aktivizálta magát, úgyhogy nem a semmiből jön az a hír, hogy a képünkön is látható Newsted nevű csapat fellép majd a Hegyalja fesztiválon is. Kérdés persze, hogy az eddig csak egy EP-nyi dalt kiadó metáltrió mit játszik majd a maradék időben, de reménykedjünk benne, hogy nem Metallica-dalokkal fog haknizni a zenész. Rajta kívül újdonság még a mostani bejelentésből, hogy jön a brit breakbeat Stanton Warriors, illetve a bristoli dubstep Koan Sound, illetve olyan magyar csapatokat láthatunk majd Tokajban június végén, mint a Leander Rising, az Anna and the Barbies, a Punnany Massif, a Brains, az Irie Maffia valamint a szlovák Konflikt.


fesztivál hír hegyalja



2012.12.19. 12:19 – Lángoló Gitárok

Down és Scooter a Hegyalján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2013-ban majdnem egy hónappal hamarabb, június végén tartják meg Tokajban a Hegyalja fesztivált, ahová a szokásoknak megfelelően túlnyomóan rockzenekarokat hívnak, de azért belenyúlnak a partyszíntérbe is. Utóbbit erősíti a mindig nagy bulit adó Scooter, az előbbi legnagyobb neve pedig a doom metál alapzenekar, a Down. Rajtuk kívül még jön jövőre Tokaj-Rakamazra az Asking Alexandria, az újra működő numetal Coal Chamber, a The Devil Wears Prada, az Every Time I Die a Bouncing Souls és Iggor Cavalera electro projekje, a MIXHELL. A kommunista punkok megkapják Anti-Flaget, ismét jön a reggae-metál Skindred, a folkmetál Ensiferum, a progresszív metálos Between The Buried And Me az electronikus zenét kedvelüőken pedig bulit ad majd a drum and basses Dieselboy és a dubstepes Reso. A Hegyalja Fesztivál 2013. június 25-30-ig lesz Tokajban.


fesztivál hír hegyalja



süti beállítások módosítása