2018.11.06. 14:08 – dankógábor

Kíváncsi vagy a High On Fire frontemberének amputált lábujjára? Tessék!

matt-pike.png

A napokban járta a netet a hír, hogy a frisslemezes High On Fire kénytelen lemondani egy rakás koncertet, mert Matt Pike gitáros-énekesnek amputálni kell egy lábujját. A testrész eltávolítása azóta meg is történt, ennep pedig Pike annyira örül, hogy felrakott róla egy képet a nyáron Budapestet is megjárt High On Fire Instagramjára. Aki kíváncsi rá, tekerjen lejjebb. A képet elnézve amúgy kicsit túlzás ezt amputációnak nevezni, inkább úgy tűnik, mintha kissé drasztikusan oldották volna meg a körömbenövés problémáját. Mindenesetre Pike most LÁBADOZIK (muhhahaha), és hamarosan visszatér a színpadra, csak éppen először másik zenekarával a Sleeppel.


high on fire



2018.08.08. 10:55 – dankógábor

A Motörhead előtt tiszteleg új dalával a High On Fire

highonfire2018.jpg

Október 5-én jelenik meg a High On Fire új nagylemeze Electric Messiah címmel. Erről alább kapsából meg lehet hallgatni egy dalt, méghozzá a címadót, ami Matt Pike frontember szerint tisztelgés a Motörhead előtt. A producer ismét Kurt Ballou, a Converge gitárosa volt, ez pedig garancia arra, hogy a hangzás leviszi majd az ember fejét. Azt viszont nem tudjuk, hogy vasárnap este játszani fogják-e a számot a Dürer Kertben, de igazából mindegy is, van elég jó daluk enélkül is.


high on fire



2018.08.06. 09:13 – dankógábor

Itt a High On Fire-koronázta metálfesztivál beosztása + játssz páros belépőért!

Nagy öröm a High On Fire-rajongóknak, hogy bő 15 év után ismét klubkoncertet ad Magyarországon a High On Fire. Ráadásul ez lesz az első Budapesten, mert ugyan már jártak a Metallica előtt a fővárosban, önállóan még soha. Márpedig a High On Fire klubban az igazi, szóval aki csak kicsit is bírja az olyan zenekarokat, mint a Motörhead, a Slayer, a Venom, Black Sabbath, mindez jó nagy adag sludge-dzsal leöntve, ott a helye augusztus 12-én a Dürer kertben. Persze elég szeretni a kiváló High On Fire-t is magában, hogy jól érezzük magunkat. Ráadásul lesz még velük pár zenekar, ami egyenesen kéttermes fesztivált varázsol a buliból. Jön az olasz The Secret, akik a black metallal, grindcore-ral keverik a crust punkot. Ennél némileg könnyedebb a svéd Victims, akik d-beatben csapják majd szét a közönséget. Hogy legyen tiszta black metal is, jön Amerikából a Pillorian. A női énekes pszichedelikus doomot képviseli majd a Brume szintén az USA-ból, és szintén nővel, szintén doommal, de az okkult rockosabb fajtával jön Svédországból a Spiral Skies. Szóval erre lehet tőlünk páros jegyet nyerni az alábbi, időbeosztást is tartalmazó plakát alatt.


játék high on fire



2018.04.05. 10:51 – dankógábor

Végre megint High On Fire-klubkoncert Magyarországon

high-on-fire_2015_5_credit_j_hubbard.jpg

A High On Fire először 2003-ban járt Magyarországon. Annak a legendás gödöllői bulinak volt a főzenekara, ahol a Mastodon lépett fel előttük. Utólag mindenki a Mastodonról beszél, mert ők lettek a metál megváltói, de a High On Fire fellépése is legalább olyan tökéletes volt. Ők viszont annak ellenére maradtak az undergroundban, hogy még a Metallicával is turnéztak (aminek keretében Budapesten is játszottak). Idén viszont ismét klubkoncertet ad az oaklandi stoner/sludge/doom metal csapat, augusztus 12-én lépnek fel a Dürer Kertben a Purci Dance Party keretében. Addigra elvileg új lemez is lesz, szóval még aktualitása is lesz a bulinak.


metál hír doom high on fire stoner



2015.06.08. 09:00 – dankógábor

Itt az új High On Fire-lemez

Matt Pike-ék nem igazán tököltek. A bejelentés után nem sokkal itt is van a Luminiferous című új High On Fire-lemez. Fizikai megjelenés nagyjából egy hét múlva, pont egy nappal a június 17-ei bécsi koncert előtt. Még csak most kezdtem el hallgatni, szóval teljes véleményt nem tudok mondani a lemezről, de az eddig lefutottak alapján minden High On Fire-rajongó örülni fog az albumnak. Amit alább meg is lehet hallgatni.


metál hír high on fire



2015.06.03. 09:19 – dankógábor

Eddig jó az új High On Fire

high-on-fire-2015.jpg

Most jutott eszembe, hogy a High On Fire már kétszer is járt Magyarországon. Egyszer a nagyon híres mastodonos koncerten, Gödöllőn, egyszer meg a Metallica előtt léptek fel. Utóbbi annyira rossz volt, hogy inkább ne is számoljuk. Viszont azóta vágyom arra, hogy végre megint normális körülmények között lássam őket itthon. Egyelőre nem fogom, de június 17-én Bécsben, az Arenában (be sem kell menni a városba) már elég közel lesznek ahhoz, hogy érdemes legyen kikocsikázni rájuk. A nagylemezük meg pontosan az előző nap jelenik majd meg, amiről itt alább már a második dal lehet meghallgatni. Érdemes.


metál hír high on fire



2015.05.13. 10:25 – dankógábor

Rendesen odavág az új High On Fire-dal

720x405-high-on-fire_2015_credit_j_hubbard.jpg

Jó, semmit nem változott a zenekar az előző lemez óta, de nekem már nagyon hiányzott ez a Slayerbe oltott Motörhead. Az amerikai metálzenekar új albuma június 23-án jelenik meg Luminiferous, lentebb pedig a The Black Plotot lehet meghallgatni. A dallal együtt az amerikai turnét jelentették be, de jönnek Európába is. Nálunk nem, de Bécsben június 17-én lépnek fel az Arénában. A lemezt amúgy a Converge-gitáros Kurt Ballou producerelte megint, szóval jól fog szólni. De erre bizonyítékként itt is a dal alább, tessék szobát rombolni!


metál hír high on fire



2013.10.16. 10:00 – Lángoló Gitárok

Slave The Hive - Új High On Fire-dal

Bírtuk a legutóbbi High On Fire-nagylemezt, és ugyan új albumról még nincs szó, friss dal érkezett a kegyetlenül mocskos metálzenét játszó amerikai csapattól. A zenekar ugyanis éppen a norvég Kvelertakkal turnézik Amerikában, amihez kiadtak egy kislemezt, ezen szerepel a fenti Slave The Hive. A High On Fire amúgy nemrég egy dupla koncertlemezt adott ki Spitting Fire Live Vol 1. és Vol 2. címmel, de ezt igazán csak olyanoknak ajánljuk, akik látták már a triót élőben, és itt most nem a 2010-es Metallica-koncert előtti fellépésre gondolunk.


metál hír high on fire



2012.06.08. 10:52 – Lángoló Gitárok

Elvonóra megy Matt Pike, a High On Fire főnöke

mattpike-smoke.jpgA sztóneristenség Sleeppel nemrég hazánkat is meglátogató Matt Pike bejelentkezett egy rehabilitációs központba, mivel kezeltetni szeretné alkoholfüggőségét. A High On Fire-rel áprilisban új lemezzel jelentkező (kritika róla itt) frontember nélkül a zenekar kénytelen volt lemondani az összes turnédátumát. A zenész alig egy évvel azután szorul ismét orvosi segítségre, miután lábsérülése miatti túlzott fájdalomcsillapító használat miatt gyógyszerfüggőséggel kezelték. A zenekar két másik tagja is visszavonul addig a koncertezéstől és társuk felépülésének idejére ők is pihenő időszakba kezdenek különböző projektek beindítása helyett.


rock metál hír high on fire matt pike



2012.05.31. 17:35 – Dankó János

Morcos mocsárlény – High On Fire-lemezkritika

High On Fire - De Vermis Mysteriis
(Century Media)

Matt Pike a metálzene egyik élő legendája. Olyan ő a stonernek, mint Lemmy a rock ’n rollnak. Egy elpusztíthatatlan hivatkozási pont, miközben a zenéje az undergroundnál is mélyebben van. A sztóneristennek kikiáltott Sleep, amivel legutóbb Magyarországon járt, csupán néhány lemezzel vette le lábáról a befüvezett rajongóit. Pike viszont, a 2009-ben újjáalakult zenekar mellett, az utóbbi több mint egy évtizedben főprojektnek számító High On Fire kissé lazább, de mindenképpen lendületesebb dolgaival foglalkozik elsősorban.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

lemezkritika metál doom high on fire stoner ezt hallgasd



2012.03.22. 15:00 – Lángoló Gitárok

Bloody Knuckles - Megint egy új High On Fire-dal

Némi információ kíséretében egy dalt már bemutattunk az április 3-án megjelenő új High On Fire-lemezről, a De Vermis Mysteriis-ről, most pedig itt a Bloody Knuckles, amit a hajtás után meg is lehet hallgatni. Hogy ebben a posztban is több legyen, mint csupán a Magyarországon már kétszer is járt amerikai trió hegyomlásszerű metálzenéje, így számcím-fetisisztáknak a lejátszó alá berakjuk a lemez teljes dallistáját, illetve a borítót is szép nagyban.


rock metál hír high on fire stoner