2019.01.09. 11:30 – Kovács.Attila

Hihetetlen mennyiségű és minőségű szeretetet kapok az emberektől - Interjú Hoboval a Hé, Magyar Joe! album kapcsán

hobo_viharban_szulettem.png

December elején, mindössze néhány hónappal a Lassú vonat után dupla albumot jelentetett meg Hobo. A huszonhét dalt tartalmazó, száz perc feletti játékidejű Hé, Magyar Joe! az utóbbi idők egyik legfajsúlyosabb hazai anyaga, mely garantáltan méltó a Vadászathoz vagy a Circus Hungaricushoz hasonlóan összefüggő történetet elmesélő lemezeket kedvelő közönség figyelmére. Az új album apropóján készült nagyinterjúnkban nem csak a friss dalokról beszélgettünk; szóba kerül többek között Magyarország erkölcsi állapota, annak a fontossága, hogy észrevegyük a jót is, és az is kiderül, melyik az a dal, amit az aluljáróban melegedő csövesek és hazánk miniszterelnöke egyaránt idéznek. (Fotók Földes Borbála, Bene Attila)


interjú rock színház blues hobo költészet új album



2018.10.03. 10:00 – Lángoló Gitárok

Az angyalok is itt járnak közöttünk - Előzetes Hobo hamarosan megjelenő lemezéről

Lángoló premier

hobo_edit.jpg

Hobo, ahogyan ezt tavasz végén készült interjúnkban is említette, hamarosan dupla albumot jelentet meg Hé, Magyar Joe! címmel. A lemez az énekes szerint a Circus Hungaricus, a Vadászat és a Tábortűz mellett anyagához hasonlóan nem különálló dalok sorozata, hanem egy teljes történetet elmesélő, összefüggő alkotás. Az összesen harminc új dalból az egyiket, melynek címe Az angyalok is itt járnak közöttünk, nem végleges változatban meg is lehet hallgatni mai premierünkben. 


demo premier hír blues hobo dalpremier



2018.05.09. 11:30 – Kovács.Attila

Annyit tudok tenni, hogy érzéseket és gondolatokat juttatok el az emberekhez  – Beszélgetés Hoboval nem csak Bob Dylanről

hobo_artlasso_001.jpg

Hobo saját lemezei mellett már több mint harminc éve dolgozza fel különböző magyar és külföldi szerzők munkáit, legyenek azok költők, énekesek, vagy utalva legutóbbi színházi estjére, látnokok, csavargók. Ady Endre, József Attila, Faludy György, Jim Morrison, Pilinszky János vagy Vlagyimir Viszockij után idén tavasszal egy Bob Dylan-dalokból álló lemezt jelentetett meg Lassú vonat címmel. Egy hüvösvölgyi kávézó teraszán ültünk le, hogy beszélgessünk az albumról. Természetesen sok más téma is szóba került, mint például az önazonosság kérdése, vagy egy most készülő dupla album. Az alábbi interjú egy majd’ másfél órás beszélgetés kivonata. (Fotók: Mahboubi Salim / Artlasso.hu)


interjú bob dylan blues hobo album



2018.04.09. 17:44 – Lángoló Gitárok

Hobo: Látnokok, költők, csavargók

Holnap este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben

18_04_10_hobo.jpg

Izgalmas, műfaji határokon átívelő estre készül április 10-én, a költészet napjának előestéjén Hobo. A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, a Müpában kerül sor a Látnokok, költők, csavargók című előadásának ősbemutatójára, amelyen a legnagyobb költők műveit itatja át zenével, felejthetetlen élményt kínálva a közönségnek.


programajánló előadás irodalom hír hobo költészet btf budapesti tavaszi fesztivál



2018.03.30. 12:26 – dankógábor

Itt van Hobo Bob Dylan-lemeze az elejétől a végéig

hobo_lassu_vonat_portrait.jpg

Lassú vonat címmel április 2-án jelenik meg Hobo új nagylemeze, amin Bob Dylan-dalokat dolgozott fel, méghozzá magyarul.

Számomra most jött el az ideje, hogy a néger bluesok, a Rolling Stones, Jim Morrison, Tom Waits és Vlagyimir Viszockij magyarul énekelt számai mellé rakjam Bob Dylan 15 általam lefordított dalát.

- mondja Hobo a lemezről, amire az engedélyt közel egy évvel a megkérése és két hónappal a felvételek befejezése után kapta meg Amerikából Hobo, így minden akadály elhárult, hogy kiadja a Lassú vonatot, amin Hobo nagyrészt olyan zenészekkel dolgozott, akikkel korábban még nem. Alább meg lehet teljes egészében hallgatni a lemezt, aki pedig még megjelenés előtt szeretné fizikailag is megvásárolni, az menjen el ma este a Muzikumba Hobo akusztikus koncertjére, ahol már lehet majd kapni az anyagot.


bob dylan hír blues hobo



2015.12.10. 13:43 – dankógábor

Schuster Lóránt szerint Hobót rühellte a közönség

schusterkonyv.jpg

Schuster Lóránt P. Mobil-vezetőnek kijött egy könyve, a Kaptafa. Nem vállalta senki a kiadást, szóval szerzőiben jelent meg vécépapíron, ahogy Schuster mondja. Azért nem kockáztatott senki, mert alaposan alázza a zenésztársait benne, Schuster számít is a perekre. A Blikk idézett is belőle, aminek a lényege, hogy 

  • Révész Sándor nem mozdul meg egymillió alatt, de legalább udvarias.
  • Vikidál Gyula a jellemtelenség szinonimája. Schuster állítja, hogy miközben a P. Mobillal lemondta a műsort betegségre hivatkozva, addig a Dinamittal lemezt vett fel, a kórházból kijárva. A Dinamit különben is egy nagy fika.
  • Gyakorlatilag ő alapította a Hobo Blues Bandet azzal, hogy Hobót leválasztotta a P. Mobilról. Előtte másfél éven keresztül cipelték körbe az országba, de senkinek nem kellett, nem szerették, rühellte a közönség.
  • Presser Gábor szerint a P. Mobil parasztrock, szóval akik hallgatják, azok parasztok.
  • Som Lajos, mint zenész nem létezik, gyakorlatilag nem ismeri a hangszerét.

A könyv csak háromszáz oldalas, szóval hamar lehet vele végezni biztos. Csak a P. Mobil-koncerteken és neten lehet kapni. (Fotó: P. Mobil mediakommandó Kántor Attila)


rock hír hobo presser gábor p mobil vikidál gyula schuster lóránt



2015.04.08. 13:36 – dankógábor

A 70 éves Hobo rockolni fog

A szerdai sajtótájékoztatón Hobo és Bandája (ez a nevük ugyanis) ezt többször is elmondta. Szóval a május 2-ai Budapest Park-os koncerten nem a lírai Hobo kerül majd előtérbe, hanem a rockos. Póka Egon basszusgitáros is elmondta, hogy annyira stabil most ez a zenekar, hogy Hobo lényegében azt csinál a színpadon, amit akar. Nyugdíjról amúgy szó sincs, de Hobo Blues Band már soha nem lesz, mert oda volt aki zenélni járt és volt, aki dolgozni. Most meg mindenki zenélni akar. Arról is szó volt, hogy önirónikus életrajz lesz ez, mert hetven évesen már meg kell tanulni nevetni is, nem csak megmondani, hogy mi a baj meg komolykodni

önirónikus életrajz lesz, mely egy önmagát lepkének képzelő medve szerencsétlen fuldoklását mutatja be a blues, a költészet és a színház Bermuda – háromszögében

- mondja a sajtóanyagban Hobo.


rock hír blues hobo



2015.02.13. 09:09 – dankógábor

Hobo 70 éves! Éljen soká!

Azt ugye egy olvasónknak sem kell elmondani, hogy ki ez a Földes László néven, 1945. február 13-án született zenész, költő, színész miegymás? A lényeg, hogy nagyon sokat tett hozzá a magyar könnyűzenéhez, úgyhogy mi most Gróf Balázzsal közösen felköszöntjük. Gróf készíti a fenti rajzfilmet, ami ugyan Rockfaterről szól majd, de most nem ő a lényeg, hanem az a csíkos pólós nagy ember. A dal az 1982-es Hobo Blues Band-lemez, az Oly sokáig voltunk lenn... címadója.


rock hír blues hobo



2013.09.11. 13:54 – Lángoló Gitárok

Meghalt Kőrös József, a Hobo Blues Band első gitárosa

hbb_koros.jpgKedd hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band alapító gitárosa. Kőrös (a képen csíkos pólóban) eredetileg az Androméda gitárosa volt, ahonnan az Ikarusba került, majd ennek feloszlása után 1978-ban többedmagával megalapította a Hobo Blues Bandet, ahol egészen 1983-ig zenélt. Buksi, ahogyan a szakmában hívták, az első két Hobo Blues Band-lemezen játszott, fellépett a legendás Fekete bárányok koncerten, és a Kopaszkutya című filmben is szerepelt. Távozása után főleg popprodukciókban vett részt. Többek között zenélt Zalatnay Saroltával, Korda Györggyel, Koós Jánossal és Kovács Katival is. Később a vendéglátásban helyezkedett el külföldön. 2008-ban ő is fellépett a Hobo Blues Band harmincadik születésnapján a Papp László Sportarénában.


pop hír gyász blues hobo hobo blues band kőrös józsef



2013.03.19. 17:00 – Rácz Mihály

Világzenei lemezek, miközben Hobo is szóba kerül - 1. rész

folk1.jpgMég pár éve is döngött a piac a folk és a világzene alatt, csőstül jöttek ki a lemezek, működtek a jól bejáratott kiadók, újak alakultak, és bár látszott a hanyatlás, mintha ezeket a színtereket kevésbé kezdte volna ki a körvonalazódó válság. Most azonban nem a zeneipari helyzet a főtéma, egyszerűen csak utánanéztünk, mik a megjelenések kedvenc kiadóinknál. Szomorúan konstatálhatjuk azonban, hogy a patinás, és különösképpen izgalmas katalógussal bíró kiadó, a Kiss Feri-féle Etnofon pár hónapja beszüntette tevékenységét, lemezeit akciósan kiárusította – nyilván ez utóbbi húzás persze a szemfüles, és a még vásárolni hajlandó zenerajongókat nem érintette rosszul. A hazai piac egyik legjobb terjesztője, a Hangvető mögött álló FolkEurópa kiadó is behúzta a kéziféket, ahogy hallani, nincs is tervbe véve mostanában semmi, utoljára a Magyar Népzenei Antológia című dupla, multimédiás kiadvány jelent meg, ami nem elsősorban a nagyközönségnek készült, inkább egy részletekre érzékeny szűk réteg ruház be rá, már ha egyáltalán.


lemezkritika folk hobo világzene cimbaliband lukács miklós both miklós folkside fonó zenekar drech mihály